Rétestolvaj

Eljött a nagy nap, párom születésnapja, így egyértelmű volt, hogy nagy sütésbe kezdek. A hétvégén volt egy kis ünneplés a szüleivel, nagy szeretettel és finomságokkal vártuk őket. Valami újdonságra vágytam, így kipróbáltam a nemrég talált túróspogácsa-receptet, nem is volt nehéz, csak sokat kellett várni vele, hogy megkeljen, de annyi baj legyen, a lényeg, hogy az eredmény finom legyen. Nagy büszkeséggel töltött el a látvány, amikor az első tepsivel kisült. Többször is sütöttem már pogácsát, de egyik sem lett ennyire gusztusos és finom, mint most. Egy ilyen eseményről természetesen nem maradhatott el a torta sem, így párom kérésére a kedvencét, máglyarakást sütöttem, kerek tortaformában, majd pedig almás, mákos és túrós rétes is készült.

Nagy örömmel nyugtáztam: ma szerencsés napom volt, minden úgy sikerült, ahogy kellett. Látványra és ízre is úgy sikerültek az ételek, amikre igazán büszke lehetek. Nem hiába, csak ragadt rám valami édesanyám tanításából! Mindenkinek ízlett minden, alig maradt néhány rétes és pogácsa.

A vendégeket teli hassal lekísértük és elköszöntünk tőlük, ám mire visszaértünk a lakásba, már néhány szelet rétes a tálcán széttúrva, egy almás pedig a földön heverve várt ránk, miközben Arnold nevű macskánk jóízűen falatozta. Mióta megvan a macsek, sosem hagytunk előtte semmilyen ételt őrizetlenül, de most elfeledkeztünk róla, és ő sem bírt ellenállni a finomságoknak. Nevetve néztem, hogy milyen macska az, amelyik szereti az almás rétest? Óvatosan harapdálta ugyan, de végül megrázta és repült mindenfelé a töltelék, majd próbálta ellökdösni a konyhában a hűtő alá. Ez volt az a pont, ahol megelégeltem és elvettem tőle, hiszen már úgysem fogja megenni a kis rétestolvaj. A lopás ellenére így is jó napot zártunk, hiszen ha jól sikerült ételekkel várja valaki a vendégeket, a siker szinte garantált.