Nagyvárda

Kisvárda tizenhatezres lélekszámú kisváros a keleti végeken, az ukrán határ tőszomszédságában. A település száztíz éve alapított futballegylete jobbára a harmadosztály és a megyei bajnokság között ingázott, az ezredforduló után csődbe jutott és megszűnt, újjáalakulását követően pedig azzal ünnepelte a centenáriumát, hogy 2011-ben megnyerte Szabolcs-Szatmár-Bereg megye pontvadászatát.

A város földrajzi elhelyezkedéséből és a labdarúgócsapat színvonalából adódóan, ha a klub történetének első száz esztendejében a Fradi valami oknál fogva, leginkább hírverő meccsre, ’Várdára látogatott volna, azt ott sátoros ünnepként élik meg, és utóbb a nagyapák fátyolos szemmel mesélik az unokáknak, hogy egyszer még egy szögletig is eljutottak a fiúk, és a beívelésből majdnem kapura is fejeltek.

Mindehhez képest

még mindig szokni kell, hogy vasárnap Kisvárda–Ferencváros-rangadót rendeztek, nem máshol, mint az NB I-ben: a második a harmadikat fogadta.

A házigazda 2018-ban jutott fel az első osztályba, ahol időrendben a 9., a 8. és az 5. helyen végzett. Ez volt a csúcs, és elérését edzőváltás követte. A külső szemlélő számára érthetetlenül, de olvasata csak egy lehetett: a vezetőség mást, nyilván nem kevesebbet, hanem még ennél is többet akar.

Már az új szezon július 31-ei nyitányán megkapta, a csapat 2–1-re verte az FTC-t a Groupama Arénában. Vasárnap, egy nappal a hazai egyesület 110. születésnapja előtt így több okból is indokolt volt az ünnepi hangulat. Révész Attila sportigazgató tökéletesen jellemezte a helyzetet, a várakozásokat: „Ha esetleg most avatnánk a stadiont, és meg kellett volna hívni egy neves klubot az alkalomra, akkor sem találtunk volna jobb partnert a Ferencvárosnál – klubunk eddigi legjobban szereplő csapata találkozik Magyarország legjobb együttesével.”

A mérkőzés első hetven perce a hazaiakra, az utolsó húsz pedig a vendégekre vonatkozó állítást igazolta, és mindebből 4–0-s Fradi-győzelem jött ki. A várdaiakat azonban nem érheti rossz szó, mert tartják az arányokat: mernek álmodni, de nem szakadnak el a valóságtól. Ellentétben például a város női kézilabda-csapatával, amely néhány éve olyan igazolásokba fogott, hogy a sportági zsargonban – a légiós lerakat Vardar Szkopjére utalva – csak „Kisvardar” néven illették.

Mostanra leszálltak a földre, hatodikak, a harmadik futballistákkal együtt a helyükön vannak. A város nevét pedig lassan ideje lenne „Nagyvárdára” változtatni.