labdarúgás - NB II.

2019.08.22. 12:11

Az Ajka elleni játékot szeretné látni az edző

Négy forduló után a Duna Aszfalt Tiszakécske LC két győzelemmel és két vereséggel a kilencedik helyen áll az NB II.-es tabellán. Nehéz hét előtt áll az együttes, vasárnap a Vasast fogadják, szerdán Nyíregyházára látogatnak, majd jövő vasárnap az MTK-t látják vendégül.

Szentirmay Tamás

Ha az Ajka elleni játékot mutatja a Duna Aszfalt-Tiszakécske LC, akkor sokszor lehet gólörömben részük a játékosoknak

Forrás: Petőfi Népe

Fotó: Bús Csaba

A legutóbbi NB II.-es fordulóban 2–1-es vereséget szenvedett a Tiszakécske a Kazincbarcika otthonában.

– A barcikai meccsen a várakozásnak megfelelően agresszív hazai csapattal találkoztunk. Kellett egy tíz-tizenöt perc az első félidőben, hogy kicsit magunkhoz térjünk, utána már fel tudtuk venni a játék ritmusát – mondta Simon Antal, a TLC vezetőedzője.

– Mindössze egy nagy helyzete volt a hazai csapatnak, utána a mi akaratunk érvényesült, meg is szereztük a vezetést Preklet Csaba fejes góljával. A második játékrész úgy nézett ki, hogy nem lesz különösebb gond és meg tudjuk nyerni a mérkőzést. Nem volt érezhető a pályán, hogy probléma is adódhat. Ezért volt váratlan, hogy két, gyermeteg védekezési hibából kaptuk a gólokat. Az egyiket egy bedobás, a másikat pedig egy szöglet előzte meg, ezekre a szituációkra fel lehetett volna készülni. Sajnos, a hátrány után már nem tudtunk visszajönni a mérkőzésbe, mert a hazai csapat lelkesen védekezett. Egy megnyert mérkőzést engedtünk ki a kezünkből, ami a jövőre nézve figyelmeztető jel. Ha ott szeretnénk maradni, már pedig ott szeretnénk, a középmezőny elején, akkor az ilyen mérkőzésekből minimum egy pontot szereznünk kell.

A folytatással kapcsolatban a vezetőedző elmondta, hogy nehéz hét elé néznek, mert vasárnap a Vasast fogadják, szerdán Nyíregyházára utaznak, majd a következő vasárnap az MTK érkezik a Tisza-parti stadionba. Ezt követően két hét szünet következik.

Ha az Ajka elleni játékot mutatja a Duna Aszfalt-Tiszakécske LC, akkor sokszor lehet gólörömben részük a játékosoknak
Fotó: Bús Csaba / Petőfi Népe

– A három mérkőzés lejátszása után már kapunk egy olyan képet, amiből sok mindenre lehet majd következtetni. A Vasas az NB I.-be szeretne visszajutni, az utóbbi mérkőzéseik azonban nem úgy sikerültek, ahogyan szerették volna, ezért biztos, hogy egy vehemens csapattal találkozunk. Azt a játékot kell folytatni, amit az Ajka ellen mutattunk, mert akkor pontot, pontokat tudunk szerezni – tette hozzá Simon Antal, aki a bokaműtéten átesett Horváth Adriánra egy ideig nem számíthat. Kisebb sérülésekkel bajlódott Kardos Norbert és Preklet Csaba, de ők valószínűleg a hétvégére rendbe jönnek.

A vasárnapi Vasas elleni találkozó 17.30 órakor kezdődik.

Az NB II. állása

1. FC Csákvár 4 4 0 0 8–40 12

2. ETO FC Győr 4 3 0 1 6–2 9

3. BFC Siófok 4 2 2 0 4–2 8

4. MTK Budapest 4 2 1 1 10–6 7

5. Budaörs 4 2 1 1 8–6 7

6. Kazincbarcika 4 2 1 1 6–4 7

7. Budafoki MTE 4 2 0 2 9–5 6

8. Nyíregyháza 4 2 0 2 7–4 6

9. Tiszakécske LC 4 2 0 2 5–5 6

10. Békéscsaba 4 2 0 2 4–5 6

11. Szolnok 4 2 0 2 4–8 6

12. Dorogi FC 4 2 0 2 3–7 6

13. Szombathely 4 1 3 0 6–3 6

14. Szeged-Csanád 4 1 2 1 3–5 5

15. Vasas FC 4 1 1 2 7–7 4

16. Soroksár SC 4 1 1 2 8–11 4

17. Vác FC 4 1 0 3 5–8 3

18. Gyirmót 4 0 2 2 2–6 2

19. Balmazújváros 4 0 1 3 2–5 1

20. FC Ajka 4 0 1 3 2–6 1

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!