Budapest

1 órája

Nyolcpontos javaslatot fogalmazott meg a fővárosi Fidesz-frakció

„Ma megalakul Budapest új közgyűlése” – írta a Fidesz budapesti elnöke a Facebook-oldalán péntek reggel közzétett bejegyzésében, számolt be róla az MTI.

MW

Szentkirályi Alexandra, a Fidesz budapesti elnöke

Forrás: MTI

Fotó: Máthé Zoltán

Szentkirályi Alexandra rámutatott arra, hogy noha az elmúlt hetekben az országos sajtó Karácsony Gergely, Magyar Péter és Vitézy Dávid műsorától volt hangos, azért lenne mit tenni Budapestért és a budapesti emberekért is.

„Épp ezért a közrendről, a hajléktalanságról és a köztisztaságról szóló három előterjesztésünk mellett a főváros működésével kapcsolatban is megfogalmaztunk egy nyolcpontos javaslatot, és azt várjuk a Fővárosi Közgyűléstől, hogy a budapestiek érdekében támogassa javaslatunkat”

– fogalmazott.

„A Budapesti Fidesz 8 pontja: Szűnjön meg az egyszemélyes döntéshozatal! Karácsony Gergely tovább kívánja csorbítani a fővárosi képviselők jogkörét, mivel már nem Gyurcsány Ferenc emberei adják azok többségét. Az nincs rendben, hogy a főpolgármester a világjárvány óta a legfontosabb kérdésekben a közgyűlés megkerülésével dönt. A főpolgármesteri túlhatalom ellensúlyozására adjuk vissza a választott képviselők korábbi jogait!

Öt bizottság helyett elég csak kettő! Hozzunk létre egy Jogi, Mandátumvizsgáló és Pénzügyi Bizottságot, valamint egy Klímavédelmi és Közlekedési Bizottságot. Ez ugyanannyi feladat, csak kevesebb politikus végzi több munkával, de összességében kevesebb pénzért. Ezzel a budapestiek 214 millió forintot spórolnának meg öt év alatt. Mi készen állunk a munkára, szomorúan tapasztaltuk, hogy a szivárványkoalíció inkább a pozíciók számosságában és elosztásában érdekelt.

Számoljuk fel a tanácsnoki rendszert! Karácsony – a Tisza Párt nyomására – a korábbi kettő helyett négy tanácsnokot szeretne. Ez 81 millió forintjába kerülne a budapestieknek a ciklus alatt. A tanácsnoki rendszer nem vitte előbbre a budapestiek ügyeit. Inkább lett politikai alkuk eszköze, a főpolgármester közgyűlési többségének biztosítására. Budapestnek erre semmi szüksége.

Ne Brüsszelből diktálják a főváros napirendjét és közgyűlés ülésnapjait! Budapesten hagyományosan szerda a közgyűlési ülésnap. A Tisza Párt egy képviselőjének csak macera, másodállás a fővárosi képviselőség európai parlamenti mandátuma mellett. Magyar Péter kérésére azért került szerdáról péntekre az ülésnap, hogy EP-képviselője tudjon egy kis időt szakítani brüsszeli ténykedése mellett a fővárosra is. Szerintünk ez nem helyes. Budapest a szívügyünk, aki annak képviselője, annak Budapest kell legyen az első.

A közgyűlés szóljon a budapestiek aktuális ügyeiről! Az interpelláció és kérdés jó eszközök arra, hogy a képviselők rövid úton vigyék a városvezetés elé az égető kérdéseket. Ezért az javasoljuk, szabjuk tágabbra a benyújtásra rendelkezésre álló időt, és ha a városvezetés az interpellációra nem az ülésen reagál, szabjunk rövidebb határidőt az írásos válasznak.

A fővárosi cégvezetők számoljanak be rendszeresen a közgyűlésnek! Egy év hosszú idő, a fővárosi cégek pedig hatalmasak, a budapestiek sok milliárd forintja felett rendelkeznek. Kötelezzük a cégek vezetőit, hogy tevékenységükről negyedévente számoljanak be a közgyűlés képviselői előtt. Azonnal szóban vagy legkésőbb a következő ülésig írásban.

Legyen újra Budapest Info! Tarlós István heti szinten állt a sajtó és az emberek elé, hogy beszámoljon a főváros ügyeiről. A főpolgármestert akkor szabadon kérdezhették Budapest mindennapjairól. Karácsony Gergely ezt azonnal megszüntette. Mi ezzel nem értünk egyet! A budapestieknek joguk van tudni, mi történik a Városházán, és joguk van kérdéseket szegezni a városvezetéshez; nem »apus« kamuvideókból tájékozódni.

Karácsony tartsa a szavát, legyen antikorrupciós kutatószoba! Noha a főpolgármester átláthatóságot ígért, nyitott működést, nyilvánosságot, az elmúlt öt év csak a fővárosi korrupciós botrányoktól zengett. A városházi dokumentumok kereshetetlenek, minden ilyen ígéret hazugság volt. Elvárjuk, hogy a főpolgármester tartsa be az ígéretét és bárki szabadon kutathasson a nyilvános városházi iratok és szerződések között az antikorrupciós kutatószobában” – olvasható a bejegyzésben.

Mi nem kötünk paktumokat, nem limonádézunk és nem áruljuk el azokat, akik bizalmat szavaztak nekünk. Minden budapesti számíthat ránk, aki úgy érzi, hogy nem foglalkoznak vele a Városházán. Itt az ideje, hogy a budapesti közélet újra a mindennapi dolgainkról szóljon és a Díszterem ne személyes politikai szappanoperák színtere legyen

– írta Szentkirályi Alexandra.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában