Közel–keleti konfliktus

2024.08.03. 09:43

Légicsapásban megölték a Hamász egy parancsnokát Ciszjordániában

Az izraeli–palesztin háború 302. napjának eseményeit ismertető hírfolyamunkban az MTI, a Magyar Nemzet, a Mandiner, a Világgazdaság és az Origo híreiből válogatunk.

MW

Izraeli katonák a Jeruzsálem és Ciszjordánia közötti kalandiai ellenőrzőpont biztonsági kapujánál

Forrás: MTI/EPA

Fotó: Alaa Badarneh

Irán „az ország belsejébe hatoló” megtorlást vár el a Hezbollahtól Izraellel szemben 

Irán kijelentette, hogy szövetségesének, a Hezbollah libanoni síita fegyveres mozgalomnak mélyen Izrael belsejére kell csapást mérnie – és nem kell a katonai célpontokra szorítkoznia – válaszul a szervezet katonai vezetőjének minapi bejrúti megölésére.

Fuad Sukr, a Hezbollah katonai vezetője kedd este vesztette életét egy Bejrút déli külvárosában lévő épületre mért izraeli légitámadásban, amelynek következtében hat másik személy, köztük öt civil is életét vesztette.

A Hezbollah vezetője, Hasszán Naszrallah csütörtöki beszédében „bosszút” ígért a Hezbollah libanoni fővárosban lévő fellegvára elleni „agresszióra”, ami újabb eszkalációtól való aggodalmat kelt.

A mostani csapás után „arra számítunk, hogy a Hezbollah további célpontokat fog választani, és Izrael mélyére mér csapást” – mondta szombaton Irán ENSZ-képviselője, akit az IRNA hivatalos ügynökség idézett.

A Hezbollah, a palesztin Hamász Irán által támogatott szövetségese szinte naponta csap össze az izraeli hadsereggel az izraeli–libanoni határ mentén azóta, hogy október 7-én megkezdődött a háború a Gázai övezetben, amelyet a Hamász Izrael elleni példátlan támadása váltott ki.

A Hezbollah és az (izraeli) rezsim betartott bizonyos határokat, de aztán a (kedd esti) támadással túllépett ezeken

– mondta Irán ENSZ-képviselője. Hozzátette: Mostantól a libanoni mozgalom „nem fogja a válaszlépéseket katonai célpontokra korlátozni”.

Irán és a Hamász is azzal vádolja Izraelt, hogy szerdán Teheránban megölte Iszmáil Haníjét, a palesztin iszlamista mozgalom vezetőjét, és megtorlással fenyegetőztek.

PESZESKJÁN, Maszúd; HANÍJE, Iszmáíl
Iszmail Hanije, a Gázai övezetet irányító Hamász palesztin iszlamista szervezet politikai vezetője portréjával vonulnak a libanoni Türosz déli kikötőváros al-Bassz palesztin menekülttáborában 
Fotó: Mohammed Zaatari / Forrás: MTI/AP

Az iráni Forradalmi Gárda szombaton új verzióval állt elő Haníje halálát illetően. Állítása szerint a 

Hamász-vezetőt egy körülbelül hét kilogrammos robannófejjel ellátott, rövid hatótávolságú rakéta ölte meg abban a vendégházban, amelyben tartózkodott. Korábban a Forradalmi Gárda azt állította, hogy Háníjét egy pokolgép ölte meg, amelyet két hónappal korábban helyeztek el a vendégházban, számítva arra, hogy valamikor megszáll ott. A Forradalmi Gárda egyik esetben sem támasztotta alá állítását semmivel.  

Hosszein Szalami tábornok, az iráni Forradalmi Gárda (IRGC) parancsnoka azzal fenyegette meg szombaton Izraelt, hogy Irán térségbeli szövetségesei széles körű ellencsapást mérnek Izraelre.

Szalami, Hosszein
Hosszein Szalami, a Forradalmi Gárda (IRGC) parancsnoka
Fotó: Abedin Taherkenareh / Forrás: MTI/EPA

A „bűnös és terrorista cionista rezsimnek és támogatóinak számolniuk kell az ellenállási csoportok szent bosszújával” – mondta a szervezet honlapja szerint. A Hezbollah vezetőjének írt levelében Szalami „kemény és véres bosszúról” beszélt.

Az iráni fegyveres erők vezérkari főnöke, Mohammad Bageri ugyancsak „véres bosszút” emlegetett, és azt mondta, hogy a hadsereg „már csak a megtorló csapás végrehajtásának időpontját mérlegelik”.

Szombaton a Kajhan című keményvonalas iráni lap azt írta, hogy Iránnak és szövetségeseinek Tel-Avivra és Haifára kellene csapást mérniük, és izraeli tisztségviselőket kellene célba venniük.

Olyan területek, mint Tel-Aviv és Haifa, valamint stratégiai központok és különösen a közelmúltbeli bűncselekményekben érintett egyes tisztségviselők lakóhelye a megtorlás célpontjai között szerepelnek

– írta az újság.

„A (stratégiai helyszíneken) okozott károk mellett különleges műveletek is várhatóak, amelyek fájdalmas emberáldozatokkal is járnak majd” – áll a cikkben.

Légicsapásban megölték a Hamász egy parancsnokát Ciszjordániában

Ciszjordániában egy járműre mért izraeli légicsapás megölte a Hamász egyik parancsnokát, a támadásban további négy ember is meghalt – jelentette szombaton a WAFA palesztin hírügynökség.

A Hamász szócsövének is tartott hírügynökség közlése szerint az izraeli erők egy harcosokat szállító járműre mértek csapást, amelyben a szervezet tulkarmi egységének egyik parancsnoka is életét vesztette.

Az izraeli hadsereg a támadással kapcsolatban annyit közölt, hogy légicsapást hajtott végre a terrorszervezet egyik csoportja ellen a ciszjordániai Tulkarm város környékén.

Izraeli páncélozott katonai járművek a ciszjordániai Túl-Karmban 
Fotó: Alaa Badarneh / Forrás: MTI/EPA

A Hamász Izrael ellen tavaly október 7-én elkövetett terrortámadása, illetve a Gázai övezetben zajló háború kitörése óta a zsidó állam Ciszjordániában is egyre több katonai akciót hajt végre a palesztinok lakta területen.

Iszmail Haníje Hamász-vezető szerdai teheráni, és Fuad Sukr Hezbollah-vezető keddi, bejrúti megölését követően Ciszjordániában és az egész közel-keleti régióban tovább fokozódott a feszültség.

A pénteki eseményekről itt olvashat:

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában