Nagy-Britannia

2024.08.18. 15:55

Gyermekek megerőszakolásával vádolják az LMBTQ-szervezet tagjait

Az Egyesült Királyság a genderlobbi legújabb botrányától hangos.

MW

Az LMBTG-mozgalmat népszerűsítő Pride-felvonulás Londonban

Forrás: Shutterstock

Fotó: Ink Drop

Az egyik angliai LMBTQ-szervezet alapítója súlyos vádakkal néz szembe. A negyvenéves Stephen Irelandet, a Pride in Surrey nevű szervezet alapítóját és korábbi igazgatóját, valamint a Pride in Surrey egyik korábbi önkéntesét, David Suttont a héten tartóztatta le a rendőrség, majd összesen 15 feltételezett bűncselekmény miatt vádat emeltek ellenük – köztük gyermekek szexuális zaklatására és elrablására irányuló tervek előkészítésével, valamint gyermekek elleni szexuális bűncselekmény elkövetésének megszervezésével. A vádpontok között szerepel ugyanakkor az is, hogy droggal akarták elkábítani az áldozataikat – hívta fel a figyelmet az esetre a V4NA hírügynökség.

Irelandet ezeken felül további 22 egyéni bűncselekmény elkövetésével is megvádolták, köztük 13 év alatti gyermek megerőszakolásával, gyermekpornográf felvételek készítésével és birtoklásával, valamint terjesztésével.

A rendőrség szerint az összes vélt bűncselekmény 2022 augusztusa és 2024 júliusa között történt. A Pride in Surrey egy nonprofit szervezet, amelynek székhelye London Woking külvárosában található. A szervezet azt állítja, hogy küldetése a leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű kultúra és közösség befogadásának és sokszínűségének ünneplése.

A csoport azóta megpróbálta menteni a menthetőt, és azt közölte, hogy először június 12-én értesült a vádakról, és mind Ireland, mind Sutton tagságát azonnal felfüggesztették, Irelandet pedig eltávolították az igazgatói tisztségéből.

„Mindannyiukhoz hasonlóan mi is megdöbbentünk és elborzadtunk a két személy ellen felhozott vádak miatt. Teljes mértékben együttműködünk a surrey-i rendőrséggel mindenben, amire szükségük van, hogy biztosítsuk az igazságszolgáltatást” – közölte a Pride in Surrey.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában