Életet menthet

2024.07.27. 08:11

Véradásra szólít fel a Magyar Vöröskereszt

A megfelelő minőségű és mennyiségű vérkészlet biztosításához naponta 1600-1800 önkéntes véradóra van szükség.

MW

Egy férfi vért ad a X. Civil véradás elnevezésű országos programsorozat egyik budapesti állomásán, a Miniszterelnökség Báthory utcai épületében 2024. február 21-én

Forrás: MTI

Fotó: Bruzák Noémi

A Magyar Vöröskereszt azt közölte pénteken az MTI-vel, hogy

bárki lehet véradó, aki elmúlt 18 éves és a testsúlya meghaladja az 50 kilót.

Önkéntes véradáson 450 milliliter vért vesznek le, amelyből háromféle vérkészítmény állítható elő; így fordulhat elő, hogy valaki egyetlen véradásával akár három ember életére lehet hatással – írták.

„A vér csak véradással pótolható, ezért nélkülözhetetlen az emberek bevonása ebbe a fontos társadalmi ügybe” – hívta fel a figyelmet a közleményben Váradi Mariann, a Magyar Vöröskereszt véradásszervezésért felelős országos szakmai vezetője.

A véradás a kapcsolódó adminisztrációval, előzetes orvosi vizsgálattal, magával a vérvétellel és utána a kis pihenővel együtt általában egy óra alatt lezajlik. Arra kérünk minden egészséges felnőttet, hogy szánjon időt az önkéntes véradásra a nyári hónapok alatt is. Annak érdekében, hogy megkönnyítsük a részvételt, országszerte változatos helyszíneken, naponta szervezünk véradó alkalmakat

– tette hozzá a vezető.

A tervezett véradási alkalmakról és időpontokról a leendő véradók a www.veradas.hu oldalon és a Magyar Vöröskereszt új Véradás applikációjából lehet tájékozódni – áll a közleményben.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában