Együttműködés

2024.07.15. 15:12

Szijjártó Péter: a magyar elnökség dolgozni kíván az EU–Chile gazdasági együttműködés fejlesztésén is (videó)

Magyarország nagy erőkkel fog dolgozni az idei soros elnökségi féléve alatt a gazdasági és kereskedelmi együttműködés fejlesztésén az Európai Unió és Chile között is – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Santiago de Chilében.

MW

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter

Forrás: MTI

Fotó: Hegedüs Róbert

A Külgazdasági és Külügyminsztérium közleménye szerint a tárcavezető a chilei kollégájával, Alberto van Klaveren Storkkal folytatott megbeszélése előtt közölte, hogy az Európai Unió az elmúlt időszakban rendkívül sokat veszített a versenyképességéből.

Ennek több oka van. Oka egyrészt az Ukrajnában zajló háború, és annak a teljesen elhibázott kezelése, a szankciók, az energiaárak emelkedése, illetve természetesen az, hogy az Európai Unió vagy legalábbis a brüsszeli bürokraták sok esetben átpolitizálják, átideologizálják még a gazdasági és kereskedelmi együttműködési kérdéseket is

– mondta.

 Szavai szerint ezzel folyamatosan csak szűkülnek az EU külső gazdasági és kereskedelmi kapcsolatainak lehetőségei.

Szoktuk mondani, hogyha túl sokat foglalkoznak a bürokraták az európai kereskedelmi megállapodásokkal, akkor egy idő után az európai uniós tagállamok már csak magukkal fognak kereskedni, ami pedig gyakorlatilag a teljes gazdasági öngyilkosságot jelenti

– figyelmeztetett.

Szijjártó Péter arról számolt be, hogy ezért a magyar EU-elnökség idején nagy erővel fognak dolgozni a közösség külső gazdasági és kereskedelmi kapcsolatainak fejlesztésén.

Aláhúzta, hogy Chile a világgazdaságba egyik legmélyebben integrálódott ország, amely az elmúlt nyolc évben harminc állammal és integrációval tudott szabadkereskedelmi megállapodást kötni.

Egy ilyen tanfolyamra a brüsszeli bürokraták Santiagóban be is iratkozhatnának gyorsan, hogy hogyan kell hatékonyan szabadkereskedelmi megállapodásokat kötni

– jelentette ki.

Szóval mivel Chile egy ilyen mélyen integrálódott ország a világgazdaságba, ezért a vele való szorosabb együttműködés új lendületet hozhatna az európai gazdaság számára

– fűzte hozzá.

A miniszter leszögezte, hogy 

Magyarország ezért arra törekszik a következő fél év során, hogy még idén le lehessen zárni az EU és Chile közötti, úgynevezett korszerű keretmegállapodás ratifikációját, ez nagy lendületet adhatna ugyanis a kapcsolatok fejlesztésének.

Magyarország is természetesen élen kíván járni e folyamatban, úgyhogy a parlament őszi ülésszakán az EU-Chile korszerű keretmegállapodás ratifikációjának kérdése napirenden is lesz, és reméljük, hogy így tesz majd a többi ország is, illetve a brüsszeli intézmények sem fognak késlekedni

– tájékoztatott.

Magyarország és Chile több területen is fejleszteni kívánja az együttműködését

Fontos együttműködési program zajlik a kereskedelem, az egészség- és a gyógyszeripar, a képzés és a környezetvédelem terén Magyarország és Chile között, s a két ország ezt még tovább kívánja fejleszteni – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Santiago de Chilében.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető friss nyilatkozatában arról számolt be, hogy a felek a nap folyamán a kétoldalú gazdasági, kereskedelmi, felsőoktatási és környezetvédelmi együttműködés kérdéseit is megvitatják majd, hogy az eddigi jó alapokra építve kölcsönösen előnyös partnerséget tudjon folytatni a két ország a következő időszakban.

Hangsúlyozta, hogy Magyarország és Chile is a világkereskedelem szabadságában érdekelt, mind a két állam sokat profitált a nemzetközi beruházásokból, ezért közös érdek ezek akadálymentessége, e téren pedig együtt lépnek fel a nemzetközi politikai és gazdasági intézményekben.

Tájékoztatása szerint

 a kétoldalú kereskedelmi forgalom az elmúlt tíz évben a kétszeresére nőtt, és így elérte a százmillió dollárt.

Magyar egészségipari, azaz orvosi berendezések, illetve egyes gyógyszeripari termékek is piacvezetők Chilében. A Richter és a 77 Elektronika is nagyon komoly jelenlétet tudhat itt magáénak, de most újabb ágazatokban, például a nyomdaiparban is komoly együttműködési lehetőségek nyíltak meg

– tudatta.

Bár Chile és Magyarország messze vannak egymástól, de egy fontos összekötő kapocs az itteni magyar közösség, amely mintegy háromezer főt számlál, közülük sok százan aktívak is, tartják az identitásukat, tartják a kapcsolatot az anyaországgal, így fontos kapcsolatot jelentenek Magyarország és Chile között

– húzta alá.

A miniszter kiemelte, hogy kilenc hazai egyetem folytat együttműködést chilei partnerintézményekkel, és évente tizenöt hallgatót fogad Magyarország a dél-amerikai országból ösztöndíjjal.

Ami talán a legjelentősebb, hogy a Semmelweis Orvostudományi Egyetem és az itteni Pápai Katolikus Egyetem egészségügyi kara között létrejött egy olyan együttműködés, amely nyomán Chilében a Pető-módszer szerint konduktorok képzésére kerül majd sor

– mondta.

Középtávú cél egy Pető Intézet létrehozása, s működtetése Chilében, az ehhez szükséges legfontosabb alaplépéseket már megtették, a mai napon itt ebben is tovább fogunk haladni

– fűzte hozzá.

Végül arra is kitért, hogy a klímaváltozás az Andok élővilágát is jelentősen érinti, aminek kapcsán átfogó környezetvédelmi kutatás zajlik magyar szakértők vezetésével. 

A magyar-chilei együttműködésben ez is egy rendkívül fontos terület

– fogalmazott.

Tehát a kereskedelemben, az egészség- és gyógyszeriparban, a környezetvédelemben és a képzésben van egy fontos együttműködési program a két ország között, és ma ezt még tovább fogjuk fejleszteni

– összegzett.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában