Árulkodó fotó

2024.07.21. 23:28

Íme a bizonyíték: a két Soros dönt a demokrata elnökjelöltről

Soros Alex közösségi oldaláról minden kiderül.

MW

Soros György és fia megadta a demokratáknak az irányt

Forrás: AFP

Fotó: Fabrice Coffrini

Röviddel azután, hogy Joe Biden amerikai elnök hosszas ellenkezés után vasárnap Kamala Harris javára lemondott az elnökjelöltségtől, a Soros-birodalom örököse, Soros Alex szinte azonnal jelezte a közösségi oldalán, hogy Sorosék döntenek mindenről az Egyesült Államokban, így a demokraták elnökjelöltjéről is – hívta fel a figyelmet a Magyar Nemzet.

Soros György fia egy közös fotót posztolt az Instagramra Kamala Harris alelnökkel, a bejegyzésben pedig azt írta:

Itt az ideje, hogy mindannyian összegyűljünk Kamala Harris mögött, és legyőzzük Donald Trumpot. Ő a legjobb és legképzettebb jelöltünk. Éljen az amerikai álom!

A kis Soros ugyanakkor azt elfelejtette megemlíteni, hogy Kamala Harris hosszú hónapok óta az egyik legkevésbé népszerű demokrata politikus. Nem is csoda, hiszen politikai pályafutását szélsőbaloldali kirohanások, antiszemita kijelentések és hibák sora jellemzi.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában