Amerikai elnökválasztás

2024.07.25. 07:34

A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden

A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai elnök a nemzethez intézett szerdai beszédében.

MW

Joe Biden amerikai elnök a nemzethez intézett televíziós beszéde közben a washingtoni Fehér Ház Ovális irodájában 2024. július 24-én

Forrás: MTI/EPA/AP pool

Fotó: Evan Vucci

„Úgy döntöttem, hogy az előrelépés legjobb módja, ha átadom a fáklyát a fiatalabb generációnak, és ez a legjobb módja a nemzet egyesítésének” – fogalmazott az elnök a mintegy tízperces, az országos televíziókban is közvetített megszólalásában.   

A visszalépéséhez vezető, elmúlt hetekben történtekkel kapcsolatban kijelentette, világossá vált számára, hogy egységre van szükség a pártjában. Hangsúlyozta, hogy a második elnöki ciklusra is voltak tervei, de megfogalmazása szerint semmi, a személyes ambíció sem lehet fontosabb a demokrácia megmentésénél.   

Joe Biden ismét támogatásáról biztosította alelnökét, Kamala Harrist mint elnökjelöltet, akit tapasztaltnak, keménynek és a posztra alkalmasnak nevezett. 

„Amerika határvonal előtt áll. A most meghozott döntések meghatározók lesznek az amerikai nemzet és a világ számára egyaránt a következő évtizedekben” – hangoztatta.   

Joe Biden közölte, hogy az elnöki mandátumából hátralévő hat hónapban hivatali feladataira kíván összpontosítani. Tervei között említett gazdasági intézkedéseket, többi között a gyógyszerek elérhetőségének javítását, az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés szélesítését, valamint klímapolitikai lépéseket és a szövetségi Legfelsőbb Bíróság reformját.   

BIDEN, Joe
Joe Biden amerikai elnök a nemzethez intézett televíziós beszéde közben a washingtoni Fehér Ház Ovális irodájában 2024. július 24-én
Fotó: Shawn Thew / Forrás: MTI/EPA pool

Hangoztatta, hogy továbbra is nemzetközi összefogást szorgalmaz „Putyin megállítására”, és a NATO-ban elért egység mintájára hasonlót szeretne létrehozni a csendes-óceáni térségben is a szövetségesekkel. Hozzátette, hogy tovább dolgozik a gázai háború lezárásán, ami a közel-keleti stabilitásnak is feltétele.   

Joe Biden hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államokban nincs helye politikai erőszaknak vagy az erőszak bármely más formájának.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában