Közel–keleti konfliktus

2024.06.22. 08:35

Az izraeli hadsereg folytatta a támadást a Gázai övezet déli és középső vidékén

Az izraeli–palesztin háború 260. napjának eseményeit ismertető hírfolyamunkban az MTI, a Magyar Nemzet, a Mandiner, a Világgazdaság és az Origo híreiből válogatunk.

MW

Izraeli harcjárművek sorakoznak a Gázai övezet és Izrael határán

Forrás: MTI/AP

Fotó: Leo Correa

Legkevesebb 42 halálos áldozata lehet a szombati támadásoknak

A Hamász által vezetett kormányzati médiahivatal igazgatója szerint a szombaton a Gázaváros több része ellen indított támadásnak legkevesebb 42 halálos áldozata volt. A Sati menekülttáborban 24 ember vesztette életét, további 18 palesztin pedig a Tuffa negyed elleni támadásban halt meg – mondta el az igazgató.

Bomba becsapódása nyomán keletkezett kráter otthonukból elmenekült emberek sátortábora közelében egy izraeli légicsapás után a Gázai övezet déli részén fekvő Hán-Júniszban 2024. június 21-én
Fotó: Haiszam Imad / Forrás: MTI/EPA

Az izraeli hadsereg rövid közleményben arról számolt be, hogy az IDF vadászgépei a Hamász gázavárosi katonai infrastruktúrájának két célpontjára csaptak le.

A Hamász közleményében nem említett katonai célpontokat, ellenben hangsúlyozta, hogy az izraeli csapások a polgári lakosságot vették célba.

Az izraeli hadsereg folytatta a támadást a Gázai övezet déli és középső vidékén

Az izraeli hadsereg ismét támadta a Gázai övezet középső részét, illetve a déli részén fekvő Rafah várost, az elmúlt 24 órában az izraeli légierő számos radikális célpontra mért csapást – áll az izraeli hadsereg (IDF) szombati közleményében.

Az IDF szerint a Gázai övezet középső részén „fegyveres terroristákat semmisítettek meg és terrorista célpontokra mértek csapást, köztük egy rakétaállást is felszámoltak”. Ez utóbbi kapcsán a közleményben az szerepel, hogy előzőleg onnan rakétával támadtak egy izraeli katonai repülőgépet, amelyben azonban nem keletkezett kár.  

Az izraeli hadsereg megfogalmazása szerint folytatódnak a célzott hadműveleket a Gázai övezet déli részén fekvő Rafahban és térségében, ahol az elmúlt 24 órában megöltek több fegyveres terroristát.

Robbanások voltak egy Jemen partjainál közlekedő hajó közelében

Az Ádeni-öbölben közlekedő egyik kereskedelmi hajó közelében több robbanás is volt. A hajóban nem keletkezett kár, a legénység közül senki sem sérült meg – közölte a brit Királyi Haditengerészet irányítása alatt álló UKMTO tengerbiztonsági hivatal szombaton.

Az incidens Ádentől 26 tengeri mérföldre keletre történt. A hajó folytatta útját célkikötője felé.

Feltételezések szerint húszi lázadók lehettek a támadók, de egyelőre nem vállalták magukra a támadást. A lázadók órákkal, de van amikor csak napokkal később ismerik el támadásaikat.

A Jemen nagy területeit, köztük a fővárost Szanaát is ellenőrző húszik november óta hajtanak végre támadásokat olyan hajók ellen, amelyekről úgy vélik, hogy Izraelhez kötődnek. Azóta több mint 60 támadást indítottak hajók ellen, aminek a során négy tengerész vesztette életét. November óta elfoglaltak egy hajót, kettőt pedig elsüllyesztettek.

Palesztinokat támogató jemeni síita húszi felkelők egy csoportja
Fotó: Jajha Arhab / Forrás: MTI/EPA

A húszi támadásokra válaszul az Izraelt támogató Egyesült Államok decemberben többnemzetiségű tengeri védelmi erőt állított fel, és csapásokat hajtott végre a húszik ellen Jemenben, olykor az Egyesült Királyság segítségével. A húszik azóta kiterjesztették támadásaikat az Egyesült Államokhoz és az Egyesült Királysághoz kapcsolódó hajókra is.

Francia tinédzserek terveztek terrortámadást zsidó célpontok ellen

A francia ügyészség terrorizmussal kapcsolatos bűncselekményekkel vádol egy 19 éves férfit és egy kiskorút, miután a páros zsidó célpontok ellen tervezett támadást – közölték igazságügyi források a Times of Israel szerint. A 19 éves fiatalt „terrorista összeesküvés” elkövetésére irányuló támadással és „terrorista vállalkozás céljára történő fegyvervásárlással és birtoklással” vádolták meg. A terrorizmusellenes nyomozók szerint

az elmúlt hónapokban egyre több fiatalt vettek őrizetbe támadások előkészítése miatt.

Az eredeti cikk ITT olvasható!

A pénteki eseményekről itt olvashat:

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában