Hunor

2024.06.26. 22:48

Ferencz Orsolya: nagy nemzeti büszkeség a magyar űrhajósprogram

A kutatási-tudományos projektek végrehajtása mellett a fiatalok inspirációja kiemelt feladata a magyar űrhajósprogramnak, de az országnak is nagy nemzeti büszkeséget jelent - jelentette ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) űrkutatásért felelős miniszteri biztosa szerdán Nyíregyházán, kerekasztal-beszélgetésen.

MW

Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos (b2), Kapu Tibor kiválasztott kutatóűrhajós (b3), Cserényi Gyula tartalékos kutatóűrhajós (j) valamint Poros Tibor matematikus, fizikus, a beszélgetés moderátora a Magyarország az űrszektorban miért megyünk újra az űrbe? című pódiumbeszélgetésen Nyíregyházán 2024. június 26-án

Fotó: Czeglédi Zsolt

Ferencz Orsolya - a Kapu Tibor kutatóűrhajós és Cserényi Gyula tartalékos kutatóűrhajós részvételével szervezett beszélgetésen - emlékeztetett, a KKM és az Európai Űrügynökség (ESA) közötti együttműködésnek köszönhetően Magyarország elindíthatta a Hunor nemzeti űrhajósprogramját, amelynek keretében a magyar űrhajós nemzeti programokat hajthat majd végre a nemzetközi űrállomáson. 

A pontos tudományos tartalom véglegesítése folyamatban van, ebben pedig fontos szerepet kapott az a mintegy másfél évig tartó, a múlt év végén lezárult felhívás, amelyre rengeteg értékes tudományos kísérletjavaslat érkezett, ezekből pedig bőven lehet majd meríteni a végleges projekt összeállításakor

 - hangsúlyozta a miniszteri biztos. 

Hozzátette, az ESA külön hangsúlyt fektet a kommunikációra az általános iskolásokkal, így a magyar űrhajósoknak fontos feladata lesz bemutatni számukra a munkájukat és az űrt, amelyben majd dolgozni fognak. 

Farkas Bertalan példáját említve Ferencz Orsolya hangsúlyozta, űrrepülése generációkra volt hatással, sok fiatal érdeklődését keltette fel a természettudományok iránt. A 21. században óriási jelentősége van ezeknek a tudományoknak - folytatta -, és jelenleg hiány van ezekben a szakmákban a jelentkezőkből, az űrhajózás pedig ezt az érdeklődést keltheti fel a fiatalokban. 

A miniszter biztos felhívta a közönség figyelmét arra, 

az űrhajósok küldetése nem ér véget a sikeres landolással, a kutatási munkákban történő további részvétel mellett egyfajta "nagyköveteivé" válnak ennek a területnek, feladatuk lesz az ismeretterjesztés eszköze segítségével minél több emberrel megosztani élményeiket és tapasztalataikat. 

Kitért arra, tizenhét magyar egyetem együttműködésével elindították a UniSpace programot, amelyben nemcsak a műszaki, a természettudományi vagy élettani-orvosi, hanem a társadalomtudományi, a jogi vagy a biztonságpolitikai területek aktualitásait oktatják. A programhoz további négy egyetem csatlakozik, a képzés pedig a nemzetközi érdeklődés miatt angol nyelven folytatódik tovább - tette hozzá. 

A beszélgetésen Kapu Tibor és Cserényi Gyula az űrhajósok kiválasztásának menetéről, a kiképzés folyamatairól és részleteiről tartottak beszámolót a közönségnek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában