A magyarok védelme és biztonsága össznemzeti ügy

Maróth Gáspár a Magyar Nemzetnek adott interjút.

– Mennyiben és miben változtatta meg az orosz–ukrán háború a honvédelmi és haderőfejlesztési programot?

– Semmiben és mindenben. Egyrészt semmiben, hiszen a haderőfejlesztési program konfliktusoktól és szituációktól függetlenül nagyon erőteljes katona szakmai alapokon nyugodott. Másrészt mindenben, hiszen az eurázsiai biztonságpolitikai régióban egyre gyorsabb ütemben növekvő destabilizáció és feszültség, valamint a NATO-tagállamok határozott költségvetés-ráfordításainak növekedésével nagyon intenzív kutatásfejlesztési időszak indult el a fejlett államok hadiiparában. Ez a fejlesztési folyamat az orosz–ukrán háborúval és az azt megelőző regionális konfliktusokkal – például Afganisztán, Hegyi-Karabah – csak egy még intenzívebb lökést kapott. Ezek a folyamatok már most láthatóan új hadműveleti doktrínákat eredményeznek. Valami hasonló zajlik a szemünk előtt, mint amikor az első világháború hadszínterein megjelentek a harckocsik. Ezzel együtt szemmel láthatólag professzionálissá érett az úgynevezett befolyásolási műveletek szerepe, a nemzetközi kommunikáció és hisztériakeltés a háború körül. Ezért nem csodálom, ha egyszerű hírfogyasztóként az emberek lassan elvesztik a fonalat, hogy vajon ki is háborúzik kivel jelenleg Ukrajnában. Összességében elmondhatjuk, hogy a jelenleg zajló orosz–ukrán konfliktus komolysága, a különböző hadszínterek, haderőnemek, a nemzetközi kommunikációs, diplomáciai erőtér, valamint gazdasági kérdések egyformán fajsúlyosan esnek latba. Ez csak azt az állításunkat erősíti meg, amit a magyar kormány 2016 óta hangsúlyoz, hogy a magyarok védelme és biztonsága össznemzeti ügy, és abból mindenkinek felelőssége kivennie a részét. 

– Felkészülten érte Magyarországot, a magyar kormányt a szomszédjában kirobbant háború?

– 2010-ben Orbán Viktor stratégiai előrelátásának köszönhetően felismerte, hogy a XXI. század nemzeti túlélésének stratégiai alapköve lesz a szuverén és szövetségesi védelem egymással koherens módon való kiépítése. 2016-ra sikerült a Gyurcsány–Bajnai-kormányok okozta gazdasági válságból annyira visszahozni az országot, hogy akkor már a magyar kormány a beszerzésekkel el is indította a haderőfejlesztési programot. Ami kevésbé látszott akkor, hogy a miniszerelnök feladatul szabta nekünk a nemzeti „ellenállóképesség” rendszerének kidolgozását is. Mára látható, hogy a konfliktussal határos országokban a NATO-nak ez a legfontosabb programja, az úgynevezett rezilienciaképesség kidolgozása és fejlesztése. Ez pont arról szól, hogy az ország védelme, ahogy ez napjainkban is látható, nem csak a fegyvertartók kezében van, hanem a konfliktus sokkal szélesebb erőtérben zajlik. Így például egy tönkretett gazdaság, egy végre nem hajtott iparfejlesztés, egy pénzügyi csődbe ment ország már a háború kirobbanása előtti napon elvérzik, még a csatamezőn kívül. Többek közt ezért is volt sokkoló a magyar kormány számára, amikor 2010-ben átvett egy olyan országot, amelynek hadseregét felszámolták, haditechnikáját eltékozolták, valamint gazdasági és pénzügyi csődbe vitték a Gyurcsány–Bajnai-kormányok. Nem tudom eléggé hangsúlyozni, milyen történelmi szerencse, hogy ez a konfliktus nem tíz évvel korábban robbant ki a régióban. Utólag visszanézve felfoghatatlan, hogy valakik hogy tudták ilyen felelőtlenül, ilyen mértékben kiszolgáltatni az országot a történelem fordulatainak. 

 – Vannak új prioritások a haderőfejlesztésben a szomszédban dúló háború miatt?

– Amint azt említettem, bizonyos haditechnikai fejlesztések felülírnak korábbi doktrínákat. Nagyon komolyan vizsgáljuk és újrahangoljuk a csapásmérő és más tüzérségi eszközök – drónokat is beleértve –, valamint a páncéltörő fegyverek és a vezetésirányítási rendszerek beszerzése körüli programokat. A harckocsik és harcjárművek területén is olyan új megoldások születnek, amelyek a hagyományos erők alkalmazásában is új távlatokat nyitnak. Miután ebben az iparágban már ott vagyunk, ezért a Magyarországra hozott kutatásfejlesztési programjainkkal próbálunk egy jól átgondolt stratégia mentén változatlanul az élmezőnyben maradni. Nyilván ezek a programok is fognak új beszerzéseket eredményezni a haderőfejlesztési programban. 

– A beérkező eszközökhöz lesz elég katona, kiképzett személyzet?

– A képességépítés központi eleméről, az emberről, a katonáról beszélünk, akik nélkül a high-tech eszközök mit sem érnek. A békében jelenleg nem bízhatunk, a békéért építjük a védelmünk. Csak akkor garantálhatjuk Magyarország biztonságát, ha komoly nemzeti haderővel rendelkezünk. Így a kormányzat, a védelmi vezetés elkötelezett, hogy mindent megtegyen egy méltó honvédelmi életpálya kialakítása érdekében. Bízunk abban, hogy a tárcavezetés ez irányú erőfeszítései meghozzák az eredményt a toborzásban és a megtartásban is. Ahogy a honvédelmi miniszter is fogalmazott parlamenti meghallgatásán: kimagasló színvonalú egyéni felszereléssel ellátott, jól kiképzett hivatásos és tartalékos katonákra van szükség. Olyan magyar fiatalokra, akik hivatásként és nem munkakörként tekintenek a haza fegyveres szolgálatára.

– Nem tart attól, hogy az ukrajnai hadszíntérre szállított hadianyag és a megugró európai kereslet miatt a Magyar Honvédségnek megrendelt fegyvereket, fegyverrendszereket csak később kapja meg Magyarország?

– Nem, nem tartok tőle. A számunkra szállítandó eszközöket komoly szerződések szavatolják, szinte napi monitorozás alatt tartjuk a szállítási programokat. Külön csapat foglalkozik ezzel a Védelmi Beszerzési Ügynökségben, és ez így volt a háború kitörése előtt is. Minden téma iránt érdeklődőt szeretnék megnyugtatni, hogy Magyarország időben szerződte le a haditechnikai megrendeléseit, és ezeknek ütemezésében a fent említett szempontból változás nem várható. Ugyanakkor tény, hogy a járványhelyzet és a háború okozta gazdasági válság komoly zavarokat generált az ellátási láncokban, így a hadiipar esetében is. Ezért lehet, hogy bizonyos termékek esetében lesz szállítási átütemezés, de ez nem számottevő és semmiben nem tér el a békeidőben is megszokott üzleti gyakorlattól. Több ország hazárdjátékot játszik saját biztonsága érdekében. Egyesek például használhatatlan, leselejtezett eszközöket adományoznak az ukrajnai hadszíntérre, és cserébe ingyen szeretnének hozzájutni modern világszínvonalú eszközökhöz. Más államok, amelyek meg a Gyurcsány–Bajnai-kormányra jellemző NATO-potyautas stratégiát követték, most kétségbeesetten követelőznek valódi erőt jelentő csapatok és technikai eszközök állomásoztatásáért az országukban. Ez utóbbit még akár meg is érthetnénk, de akkor döbbenten állunk, amikor ezen országok indokolatlan provokációval próbálják eszkalálni a konfliktust, miközben a területüket más országok fiai és lányai védik. 

– Hol tart a magyar hadiipar kiépítése, mikor kezdenek az új üzemek termelni, van-e tervben újabb beruházás, hazai és/vagy külföldi cégek megjelenése?

– Jelenleg is öt-hat kutatásfejlesztési ipartelepítési projekttel kapcsolatban tárgyalunk, ezekről az üzleti pozíciónk megőrzése érdekében sosem szoktunk nyilatkozni. Egy biztos, hogy az utóbbi időben stratégiai szintet léptünk, hiszen most már nem csak zöldmezős gyártelepítésekről beszélhetünk. Nemzetközi vállalatokban szerzünk stratégiai tulajdonrészeket, illetve a már meglévő vállalatainkat okosan tervezett fúziókkal és együttműködésekkel próbáljuk piacvezető pozíciókba juttatni. Így bízom benne, hogy egy év múlva, ha felteszi ezt a kérdést, és megtartjuk a magyar hadiipari vállalatok seregszemléjét, akkor már más országokban, illetve földrészeken található üzemeket is ebben a csoportban tudok majd felsorolni. Ezáltal a magyar hadiipar fejlesztése a puszta iparfejlesztési fázisából megérkezett – az Orbán Viktor miniszterelnök által meghirdetett – úgynevezett „tőkekifektetési” gazdaságfejlesztési stratégia keretei közé. 

– A honvédség meglévő szovjet/orosz technikája kapcsán a háború előtt a felújítás is szóba került, továbbra is számolnak ezen eszközök megtartásával, tartalékba helyezésével?

– Ahogy mindig is mondtuk korábban, egy haderőfejlesztési program csak tízéves időtávokban értelmezhető. Amíg nem áll rendelkezésre a modern nyugati technológia, nem áll módunkban a meglévő haditechnikai eszközeinket leselejtezni. Ebben a körben is nagyon fontos az egyes eszközök állagmegóvására fordítandó ár-érték arány pontos értékelése. Ezúton szeretném kiemelni a tatai dandár teljes közösségét, akik elhivatottságuk, leleményességük mentén számtalan olyan eszközt tartanak karban és tettek ismét használhatóvá, amelyek a mai nap még komoly elemét jelentenék a területi védekezésünknek. Ezen haditechnikai eszközök reális lecserélése a következő négy–nyolc évig terjedő időszakban lesz kivitelezhető. Magyarországon szerencsére nagyon erős koherencia és kapcsolat tapasztalható a politikai és katona szakmai vezetés között. Ez a jól működő szimbiózis megóv minket olyan kaotikus helyzetektől, mint amit néhány állam politikai vezetése előidéz, hogy az ország teljes védelmi képességét papíron felajánlották, ezáltal teljesen védtelenül hagyva a saját hátországukat. Ezt a luxust, hogy a nemzetközi hisztéria nyomásának engedjünk, mi nem engedhetjük meg magunknak a NATO határterületi országaként. Nem véletlenül tartott a magyar miniszterelnök – a kormány egy részének társaságában – szemlét a háború kitörése után, nem csak a határ mentén, de bizonyos katonai alakulatoknál, illetve honvédségi raktárbázisokon. Nem egy külföldi kollégám magánbeszélgetésekben – ismerve ezt a szituációt – csak irigykedik ránk. Véleményük szerint, a saját politikai vezetésük tények ismerete nélkül hoz meg stratégiai döntéseket őket érintő fajsúlyos kérdésekben. 

– Mennyire változott meg Magyarország katonai fenyegetettsége február 24-e, a háború kezdete után?

– Ahogy az mindenki számára nyilvánvaló a híradásokból, rendkívül számottevő mennyiségű és most már stratégiai fegyver ömlik be Ukrajnába. Ez vitán kívül hosszú távon fel fogja borítani a régióban lévő geo- és biztonságpolitikai egyensúlyt, akárhogy is végződik ez a háború. Folyamatosan elemezzük a kialakult helyzetet a NATO-szakértőkkel együtt, de ma még túl korai lenne a lehetséges következményekről bármit mondani. Azért arra mindenkinek felhívnám a figyelmét, hogy lassan húsz évvel a délszláv háború után is komoly probléma a régió számára, hogy az akkor felfegyverzett lakosságtól a mai napig nem sikerült visszagyűjteni a kiosztott fegyvereket. 

Borítókép: Maróth Gáspár (fotó: Kurucz Árpád)