Járvány

2020.04.27. 16:08

Cenzúrázták Kovács Zoltán válaszcikkét

Az EUobserver cenzúrázva közölte Kenneth Rothnak, a Human Rights Watch ügyvezető igazgatójának véleménycikkére adott reakcióját – ezt a közösségi oldalán írta Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár.

Íme a törtölt rész: „Politikailag motivált csoportok láncolatával állunk szemben, amelyek közül jónéhányat, mint például a Human Rights Watch-ot, a filantróp Soros György finanszíroz.

Azért támadják az Orbán-kormányt, mert kiáll a nemzeti szuverenitás, a zsidó-keresztény kultúra és identitás, illetve az erős tagállamokon alapuló Európai Unió mellett, és ez akadályozza az ő globalista politikai programjukat.”

Kovács Zoltán azt írta,

az indoklás szerint nem fogják közzétenni a nyíltan vagy épp bújtatottan antiszemita (eh?!) álláspontom. Két és fél napja publikálták a cezúrázott változatot, és azóta se találtam meg az antiszemitizmust a fent idézett mondatban.

A szólás- és véleményszabadság a demokrácia alapja.

A vélemények sokszínűsége – azok tartalmára való tekintet nélkül – a társadalmat toleránsabbá teszik. A szükségtelen korlátozás pedig ezzel épp ellentétesen hat. Így épül hát az ultraliberális véleménydiktatúra a nyugati sajtóban

- zárul a bejegyzés.

Mint arról az Origo korábban beszámolt, a Soros György által pénzelt Human Rights Watch ismételten valótlanságokat állított Magyarországról, Kovács Zoltán egy válaszcikkben leplezte le a hazugságokat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában