Nyolcvan éve vonult be Kárpátaljára a magyar hadsereg

Nyolcvan éve, 1939. március 15-én vonult be a magyar hadsereg Kárpátaljára, ezzel az 1938-as első bécsi döntéssel visszakerült Felvidék után a területi revízió újabb lépése valósult meg.

Kárpátalja, amelynek területe nagyjából a történelmi Ung, Bereg, Ugocsa és Máramaros vármegyéket foglalta magában, mintegy ezer éven át, a honfoglalástól a trianoni békéig a magyar állam része volt. Az első világháborút lezáró trianoni békeszerződés a Felvidékkel együtt az újonnan létrehozott Csehszlovákiához csatolta, a szerződés önkormányzatot is biztosított a terület számára, de ez nem teljesült.

A magyar politika fő célja a következő évtizedekben a területi revízió elérése lett, s ennek érdekében a harmincas évektől a versailles-i békerendszer megváltoztatásában szintén érdekelt fasiszta Olaszországgal és a nemzetiszocialista Németországgal épített ki szoros kapcsolatokat.

A németek lakta Szudéta-vidéket Németországnak ítélő 1938. szeptember 29-i müncheni egyezmény aláírása után egy hónappal,

október 26-án a németbarát Avgusztin Volosin ruszin vezető, görögkatolikus pap autonóm ruszin kormányt alakított. Volosin felszámolta a pártokat, létrehozta a főleg magyarok ellen fellépő szics gárdát, majd koncentrációs tábort is felállított, ahová bírósági ítélet nélkül deportálta ellenzékét.

Az 1938. november 2-i első bécsi döntés a Felvidék magyarok lakta sávja mellett Kárpátalja zömében magyarlakta nyugati részét (Nagyszőlős, Ungvár, Munkács) is visszajuttatta Magyarországnak.

A hazai közvéleményben azonban az eufória mellett némi csalódottság is érezhető volt, mert Szlovákia és Kárpátalja nem magyar részei nem kerültek vissza. A további revízióhoz szükség volt Németország jóindulatára, ezért engedélyezte 1938 novemberében az Imrédy-kormány a hazai német kisebbség nácibarátnak számító szervezete, a Volksbund megalakítását, s ezzel egy időben kezdte el kidolgozni a tervet Kárpátalja többi részének önerőből történő visszafoglalására.

Ennek lehetősége 1939 márciusában, Csehszlovákia szétesésével érkezett el.

A hónap elején Emil Hácha csehszlovák államfő megszüntette Kárpátalja autonómiáját, majd március 9-én elrendelte Josef Tiso szlovák miniszterelnök letartóztatását. Tiso Berlinbe menekült, s miután Hitler támogatásáról biztosította, március 14-én visszatért Pozsonyba, és kikiáltotta Szlovákia függetlenségét. Másnap Hitler csapataival bevonult Prágába, és arra kényszerítette Háchát, hogy beleegyezését adja a Cseh-Morva Protektorátus létrehozásához, amivel az 1918-ban létrejött Csehszlovákia megszűnt létezni.

A Teleki Pál vezette magyar kormány már március 10-én határozatot hozott, hogy Kárpátalját akár német beleegyezés nélkül is el kell foglalni, s amikor három nappal később megérkezett Hitler jóváhagyása, azonnal mozgósították a hadsereget.

Tisóval egy időben, március 14-én Volosin is proklamálta az önálló Kárpát-Ukrajnát, de az állam csak néhány órát élt.

Március 15-én hajnalban megkezdődött Kárpátalja magyar megszállása Szombathelyi Ferenc altábornagy vezényletével. A hadművelet három nap alatt lezajlott, és Teleki 18-án bejelentette a magyar-lengyel határ helyreállítását. Március 23-án három magyar harci egység megtámadta Szlovákiát, és mintegy 20 kilométerrel arrébb tolta a határt, hogy hadászatilag biztosítsa az ungvári vasútvonalat.

A magyar diplomácia indoklása az volt, hogy Szlovákia és Kárpátalja között soha nem volt kialakított és rögzített határvonal és az első bécsi döntés sem határozta meg pontosan Szlovákia keleti határait.

A születőfélben lévő Szlovákia hadereje csak lassítani tudta a magyar előrenyomulást, amely a vitatott területsáv megszerzése után leállt, 24-én létrejött a fegyverszünet. A szlovákok német segítséget kértek, de Berlin Budapestnek adott igazat, és Magyarország megtarthatta az elfoglalt sávot.

A magyar csapatok által 1939 márciusában elfoglalt 12 171 négyzetkilométernyi területen 496 ezren éltek. A magyarság kisebbséget alkotott, az 1930-as csehszlovák statisztika szerint a népesség 61 százaléka rutén, 16,6 százaléka zsidó és egyéb nemzetiségű volt, és csak 12,7 százalék volt a magyar, csekély számban csehek, szlovákok és németek is éltek még itt.

Kárpátalját 1939. június 23-án egyesítették Magyarországgal, a terület kormánybiztosa 1940 szeptemberétől Kozma Miklós, a Magyar Távirati Iroda és a Magyar Rádió korábbi vezetője lett.

Az előrenyomuló szovjet hadsereg 1944 októberében elfoglalta a területet, Kárpátalja 1945. június 29-én lett a Szovjetunió része, majd annak felbomlása után az 1991. augusztus 24-én függetlenné vált Ukrajna közigazgatási egysége.

A magyar területi revízió 1940-ben a második bécsi döntéssel folytatódott, amikor Észak-Erdély került vissza az anyaországhoz, majd 1941-ben a magyar hadsereg megszállta a Délvidéket is.

Ekkorra Magyarország Trianonban megállapított területe csaknem kétszeresére nőtt, a lakosság több mint négymillió fővel gyarapodott, s a Kárpát-medencében élő magyarság túlnyomó része az anyaállam határai közé került.

Az 1947. február 10-én aláírt párizsi béke visszaállította Magyarország 1938 előtti határait, semmisnek mondta ki az első és a második bécsi döntést, sőt a Szigetközben három falut át kellett engedni Csehszlovákiának.

Borítókép: A Fekete-Tisza hídja a Kőrösmezőtől délre 1939-ben