Olvasóink a Kelet és a Nyugat egyensúlyára esküsznek

Érdekes, bár teljességgel történelmietlen felvetéssel játszottunk el a legutóbbi szavazásunkon, amikor a leghíresebb magyar rockopera, az István, a király kérdésfelvetését aktualizáltuk államiságunk ünnepére hangolva. Ki ne ismerné a híres dalszöveget a rockoperából, amely azt próbálja kideríteni, hogy most éppen kit választanánk: István királyt vagy Koppány vezért? Nos, mi is erre a bennünk elő dallamemlékre gondoltunk, amikor a kérdésünkkel az olvasókhoz fordultunk.

A kérdés történelmietlensége persze nyilvánvaló: hiszen egyáltalán nem vitás, hogy a magyar állam a mai emlékezetpolitikánk szerint, de a keresztény-konzervatív örökségünk szerint is egyaránt a Szent István-i Magyarország jogfolytonos utóda. Ha azonban Istvánt és Koppányt a rockopera szerzőinek teremtő fantáziája szerint egyszerűen csak művészi metaforáknak tekintjük, akkor ez a kérdés ma is élő és eleven, nem függetlenül talán attól sem, hogy a rockopera ősbemutatójának legendás szereplői, Pelsőczy László és Vikidál Gyula személyiségük erejével eleve hitelt tudtak adni annak, hogy ez a kérdés művészi értelemben mégis kérdés lehet. Ha így vesszük, akkor természetesen Koppány vezér a keleti származású magyar őserő birtokosa, István király pedig a magyarság nyugati integrációjának letéteményese.

[eweb-voting id="1452132"]

Olvasóink nyitottak voltak erre a gondolatkísérletre, s meggyőző többséggel álltak az integráció pártjára: de nem a magyarság nyugati integrációjának pártjára, hanem az Istvánban és Koppányban együtt megjelenő, a Kelet és a Nyugat legjavát együtt képviselő, megtartó magyar erő pártjára. A Kelet és a Nyugat értékei között kiegyensúlyozottan állást foglaló olvasóink mindösszesen 40 százalékos számarányt képviseltek, őket pedig szintén meggyőző arányban követték a Szent István-i örökség mellett hitet tevők (24%).

Örültünk annak is, hogy hozzájuk képest csak 18 százaléknyian voksoltak vicces kedvüktől vezettetve, az augusztus 20-ai ünnepben csak a tűzijáték látványosságának örömét keresve – nem mintha bármi kifogásunk lehetne a mindig derűs életszemlélet ellen, de annak igenis örülünk, ha az élet magasztos pillanatait hagyjuk igenis magasztosnak megmaradni. Ezzel természetesen nem a tűzijáték műfaja ellen szólunk, különösen azért sem, mert az idei attrakció igenis példát mutatott arra, hogy ezt a műfajt is fel lehet fogni nem a vásári látványosság, hanem a valódi szakralitás hiteles hordozójaként.

Nem Vikidál Gyula valaha volt művészi hatását érő kritikának tekintjük ugyanakkor azt sem, hogy a Koppány vezér melletti kiállás hívei mindösszesen csak 18 százalékot tettek ki: ez is szép eredmény, bátor vállalás, s ha ezekben a sorsképletekben valóban a művészi metaforákat keressük és találjuk meg elsősorban, akkor a nemzeti őserő, a nemzeti önazonosság radikális képviseletére akár ennyien is elegen lehetnek.

Borítókép: Cselepák Balázs (b) Koppány és Nagy Balázs (j) István szerepében az István, a király című rockopera próbáján a Győri Nemzeti Színházban 2018. április 19-én

MTI Fotó: Krizsán Csaba