Bulvár-celeb

2024.08.19. 04:05

Alain Delon elárulta, hogy nem a feleségébe, hanem egy másik nőbe volt örökké szerelmes

Viharos kapcsolatuk felőrölte őket, ezért szakítottak, de örökké szerették egymást.

MW

Alain Delon

Fotó: AFP

Romy Schneiderrel az 1958-as Christine forgatásán ismerkedett meg, Delon ekkor még kezdő színészként nem igazán ismerte a filmes világot, Schneider már befutott színésznő volt, háta mögött a Sissi-trilógiával, valószínűleg ezért kerültek hamar az újságok címlapjára. Schneider naplójában leírja, imponált neki az, hogy Delon farmert és sportos inget hordott, mindig kócos volt, mindenhonnan elkésett, és ha ezt felrótták neki, akkor csak mosolygott. Kapcsolatuk túlságosan is viharos és szenvedélyes volt, már a forgatáson kétnaponta jöttek össze és szakítottak egymással. Aztán mégiscsak győzött a szerelem, Párizsban vettek lakást,

 Delon pedig romantikusan el is jegyezte szerelmét, akit „babucikámnak” becézett. Kapcsolatukban viszont hamar nehézséget okozott, hogy időről időre el kellett válniuk egymástól a forgatások miatt. Az esküvő megrendezésében sem tudtak megállapodni, nem voltak hűségesek egymáshoz. Az öt éven át tartó kapcsolatnak akkor lett vége, amikor kiderült, hogy Delonnak gyereke lesz, Nathalie Barthélemy-től.

Imádta őket a közönség

Szerelmi viszonyba többé nem kezdtek, de 1969-ben Delon rávette Schneidert, hogy leforgassák A medencét, amely óriási siker lett. Delon később így nyilatkozott szerelméről, barátjáról: 

Romy huszonöt évet jelentett az életemből. Huszonöt év barátságot, szerelmet. Amit őrzök róla, az a mosolya, amely beragyogta. Ő volt és marad számomra a nő, a szerelem, a teljesség.

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!