Bulvár-celeb

2024.06.20. 05:04

Sokkoló: naponta kétezer gyerek hal meg emiatt

A halálesetek száma a szabadban és a zárt térben belélegzett levegő szennyezettsége miatt is nő.

MW

Forrás: Shutterstock

Fotó: Tomsickova Tatyana

Csaknem kétezer öt év alatti gyerek halálát okozza naponta világszerte a légszennyezettség, amely a kisgyerekekkori halálozás második legnagyobb egészségi kockázati tényezőjévé vált az alultápláltság után – közölte szerdán a The Guardian egy új tanulmány alapján.

2021-ben a légszennyezettség több mint nyolcmillió ember – gyerek és felnőtt – halálát okozta a bostoni székhelyű Egészségügyi Hatások Intézete (HEI) nonprofit szervezet tanulmánya szerint. Mint írták, a halálesetek száma a szabadban és a zárt térben belélegzett levegő szennyezettsége miatt is nő.

A szennyezett levegő globálisan a második legnagyobb gyilkossá vált, megelőzve a dohányzást, valamint a magas vérnyomást, és az általános populációban a halálozási kockázatok vezető okai közé került.

A HEI, amely 2017 óta évente teszi közzé jelentését a globális levegőminőség állapotáról, és idei jelentését az UNICEF-fel együtt készítette, azt is megállapította, hogy a szegény országokban élő gyerekek szenvednek a legjobban a szennyezett levegő hatásaitól. Afrika legnagyobb részén az öt éven aluli gyerekek halálozási aránya százszorosa a fejlett országokban tapasztaltnál – emelték ki a tanulmányban.

A jelentés szerint a levegőben szálló 2,5 mikrométernél kisebb részecskék a globális légszennyezés okozta halálesetek több mint 90 százalékát okozzák. Ezek a részecskék bejuthatnak a véráramba, és a vizsgálatok szerint a test minden szervére hatással vannak. A szálló por a tüdőbetegségeken kívül a szívbetegségekkel, a stroke-kal, a cukorbetegséggel, a demenciával és a vetéléssel is összefüggésbe hozható.

Kitty van der Heijden, az UNICEF ügyvezető igazgatóhelyettese felszólította a kormányokat és a gazdaság szereplőit, hogy törekedjenek a légszennyezettség csökkentésére, mert tétlenkedésük komoly hatással lehet a következő nemzedékek életére, egészségére, jólétére.

Pallavi Pant, a HEI globális egészségügyi vezetője, a tanulmány vezető szerzője rámutatott a jelentés által feltárt súlyos egyenlőtlenségekre is. „Messze nagyobb a légszennyezettség kisgyerekekre, idősebb korosztályokra, alacsony és közepes bevételű országokra rótt terhe” – mondta.

A HEI jelentése hozzáfűzte: a klímaváltozás hatásai szintén rontják a levegő minőségét. A szárazság elhúzódik és súlyosabb lesz, a fölterületek még jobban kiszáradnak, erdőtüzek pusztítanak, porviharok támadnak, és a szálló por hosszú időszakokra tölti meg a levegőt.

A nyári magasabb hőmérséklet miatt a levegőben lévő nitrogén-oxidok könnyebben alakulnak ózonná. A jelentés szerint az ózon hosszú időn át tartó belélegzése csaknem félmillió halálesethez járult hozzá  2021-ben.

A beltéri, főleg az egészségkárosító tüzelőanyagok miatt szennyezett levegővel 2021-ben mintegy félmillió gyerek halálát hozta összefüggésbe a tanulmány.

Világszerte 2,3 milliárd ember nem jut hozzá a főzéshez használható tiszta tüzelőanyaghoz. A Nemzetközi Energiaügynökség becslése szerint csak a szubszaharai országokban mintegy négymilliárd dollárra lenne szükség évente 2030-ig a probléma megoldásához. Az ügynökség által májusban rendezett globális tanácskozáson 2,2 milliárd dollárt gyűjtöttek olyan projektek finanszírozására, amelyek az afrikai kontinensen segítenek a tisztább eljárásokra való átállásban.

A levegő állapotáról szóló jelentés elkészítéséhez a világ több mint 200 országát és területét lefedő, 2021-es Global Burden of Disease tanulmány adatait használták fel.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!