Ami jól áll neki, az a vers már az övé

Az 50 éven felüli versmondók részére a Toll és Ecset Alapítvány és a Bács-Kiskun Megyei Költők és Írók Baráti Köre hirdetett országos versmondó versenyt. Döntője Kecskeméten, a Cifrapalotában zajlott, ahol Hartáról Lehoczky Imre, a szintén hartai származású unokaöccse, Lehoczki Károly Diófák című versével lépett a zsűri elé. A versenyt megnyerte, begyűjtve verselő pályafutása első, és tervei szerint utolsó országos szintű trófeáját.
– Hogyan kezdődött a versek iránti olthatatlan rajongása? – kérdeztük hartai otthonában Lehoczky Imrét, aki nyugdíjasként is szívesen tölti idejét könyvolvasással.

[caption id="" align="aligncenter" width="650"] Lehoczky Imre mindennap olvas, lakása minden szobájában várja néhány nyitott verseskötet vagy életrajzi regény
[/caption]

– Szakmámat tekintve mezőgazdasági gépész vagyok, világéletemben fejlesztésekkel foglalkoztam előbb gyárakban, majd a rendszerváltás után a magánszférában. A verselés egy iskolai versennyel kezdődött, amit József Attila Favágó című versével megnyertem, nyolcadikos koromban. Ezután a Kalocsai Szent István Gimnáziumba kerültem, ahol rögtön az első évfolyamon megnyertem egy iskolai versenyt. Dr. Lisztóczky László volt a tanárom, aki a mi osztályunkkal kezdte pedagógusi pályafutását. Azóta Szervátiusz Jenő díjas irodalomtörténészként ismeri az ország, idén februárban ünnepelte a 75. születésnapját, és ma is tanít az egri egyetemen. A gimnáziumban népművelő tagozaton tanultam, a Nagy Lajos Könyvtárban minden irodalmi vonatkozású rendezvényen ott voltam, verssel köszöntöttem a jelenlévőket. Emlékszem Juhász Ferenc író-olvasó találkozójára. Lisztóczky tanár úr ajánlására a költő Apám című eposzából a Vergődés című verset mondtam el. Megküzdöttem vele, de megérte, még Juhász Ferenc is megkönnyezte. Azóta ez az egyik kedvenc versem, gyakran előveszem különböző rendezvényeken.

– A gimnáziumi évek után is verselt?
– Főleg megyei versenyeken indultam, ahonnan országos döntőkbe delegált a zsűri, de sosem volt időm részt venni ezeken. A zenélés, az éneklés is érdekelt, fiatal koromban még jobban is, mint a verselés. Egy alkalommal Major Pál, a kecskeméti Katona József Színház tagja volt a zsűrielnök, igencsak szorgalmazta, hogy menjek tovább az országos versenyre. Néhányszor még telefonált is utánam a hartai községi könyvtárba. Neki persze nem árultam el, hogy a zenélés miatt hanyagolom a versenyen való indulást.

– Hogy választott verset a legutóbbi, Kecskeméten rendezett országos versenyre?
– Lehoczki Károly Diófák című versével álltam színpadra. A Kecskeméten élő költő az unokaöcsém, de szinte testvéri a kapcsolatunk. Büszke vagyok rá, hiszen a polgári foglalkozása mellett tízkötetes költő, és nemrég jelent meg első prózás gyűjteménye. Rangos volt a mezőny, budapesti, debreceni, zalaegerszegi verselőkkel. A második helyezett Miklenovics Aranka lett Szabadkáról, aki Petőfi Sándor A gólya című verséből mondott részleteket, lenyűgözően.

– Nem izgult, meghallgatta a többieket is?
– A versenyeken van bennem némi drukk, de csak annyi, ami kell is egy szerepléshez. Egyébként igen, általában meghallgatom a versenytársaimat, mindig lehet valami újat látni, tanulni tőlük.

– Lesz folytatás?
– Rengeteg felkérést kapok a faluban, a környéken, melyeknek. A versenyzést – úgy gondolom – befejeztem, a legutóbbi győzelem feltette a koronát a versmondó pályafutásomra, itt szép abbahagyni.

Névjegy

Lehoczky Imre 1951-ben született Hartán. A Kalocsai Szent István Gimnáziumban érettségizett, majd Szekszárdon szerzett mezőgazdasági gépész képesítést. Fejlesztőként dolgozott a Mezőgép Vállalat solti gyáregységében, majd nyugdíjazásáig vidéki magánvállalatoknál. Az 1970-es évek végén megnyerte a Mezőgép Vállalat versmondó versenyét, később, az Életet az éveknek megyei versenyeken kétszer is győztesnek hirdették. 2016-ban Kecskeméten országos versmondó versenyt nyert, melyet a Toll és Ecset Alapítvány és a Bács-Kiskun Megyei Költők és Írók Baráti Köre szervezett.

– Kitől örökölte a művészetek iránti vonzalmát?
– Talán a nagyapáimtól. Meixner nagyapám cimbalmos volt egy helyi zenekarban, Lehoczky nagyapám amatőr színjátszó csoportot vezetett. Volt még egy unokaöcsém, aki szintén remekül szavalt, verseket is írt, de sajnos fiatalon meghalt. Lechoczky János többkötetes szerző, emblematikus alakja volt a természettudományi és környezetvédelmi nevelésnek, a mai napig minden évben megrendezik Solton a róla elnevezett környezetvédelmi emlékversenyt. Egyik kisunokája maga is versmondó, hozzám jár felkészítésre, ügyes verselő válik majd belőle. Sokan ismerik a Vizek fohásza című verset, amit János írt. Régóta szeretném egyszer egy rendezvényen elmondani.

– Vannak tanítványai?
– Nem vagyok pedagógus, nem tanítom a hozzám forduló gyerekeket, inkább csak terelgetem őket a versmondás útján. Köztük a Tökölön élő 12 éves unokámat, Lehoczky Balázst, aki a verselés mellett énekel. Nemrég Tatán lett Aranykoszorú-díjas népdalénekes. Adventkor a hartai evangélikus imaházban együtt léptünk fel, én verset mondtam, ő énekelt. Mérhetetlenül büszke vagyok rá. A hartai iskola negyedik osztályos tanulóját, Szőlősi Noét a Kiss Benedek versmondó találkozóra készítettem fel, amit decemberben rendezett az akasztói általános iskola, a költő és a falu szülöttje emlékére. Ez volt a 25. versmondó találkozó, Buda Ferenc költő volt a zsűri elnöke. Noé megnyerte a versenyt, gratulálok neki. 

– Ki a kedvenc költője?
– A kezdetektől és mindörökké József Attila, Radnóti Miklós, és persze unokaöcsém, Lehoczky Károly. A külföldiek közül Federico García Lorca. Wass Albertnek minden könyvét elolvastam, ami csak fellelhető. Manapság már az interneten kutakodom a szép versek után. Nincs olyan nap, hogy egy-két szívemhez szólót ki ne nyomtatnék. Így bukkantam például Erdélyi József verseire, akiről sosem tanultunk az iskolában. A Halál című verse úgy szíven ütött, szinte a hideg futkosott a hátamon. A hartai könyvtárban havonta összegyűlnek a helyi versbarátok, oda biztosan elviszem, megosztom a többiekkel.

– Melyik a kedvenc verse?
– József Attila: A Dunánál. A folyót is megunhatatlanul szeretem, minden áldott nap sétálok egyet a hartai Duna-parton.

– Melyik a legemlékezetesebb fellépése?
– Erdélyben éltem meg a legnehezebb és legcsodálatosabb szavalásomat. Majd'' húsz éve járunk egy hargitai jó barátomhoz látogatóba. Még a kezdet kezdetén, egy augusztus 20-át is náluk ünnepeltünk a feleségemmel. A vendéglátóinkkal mi is elmentünk az etédi templomba, ünnepi istentiszteletre. Öt-hatszáz ember hallgatta az igehirdetést, a végén pedig minden előzetes bejelentés nélkül felszólítottak, hogy mondjam el a Szózatot. Számomra ez a magyarság legszentebb verse, nem kérdés, hogy kapásból elő tudom adni, bárhol, bármikor. Azzal nem számoltam, hogy a jelenlévők sírva fognak hallgatni. Hihetetlen volt, ahogy hangtalanul hullottak a könnyeik, férfiaknak, asszonyoknak. Ugyanakkor inspirált is annyira, hogy képes voltam végigmondani a verset. Életem legszebb élménye volt.  

– Amikor elolvas egy verset, honnan tudja, hogy egyszer kiáll vele a nagyközönség elé?
– Erről az ifjú verselőknek is szoktam mesélni. Kóstolgatom a verset, próbálgatom, magamra veszem, és, ha úgy érzem, jól áll nekem, akkor az a vers már az enyém. Ha elhatározom, hogy valahol előadom, onnantól már nem a költőé, hanem kizárólag belőlem fakad, mintha én írtam volna. Csak így lehet valamit elérni, a vers lelkét is átadni a hallgatóságnak.

Lehoczky Imre 1951-ben született Hartán. A Kalocsai Szent István Gimnáziumban érettségizett, majd Szekszárdon szerzett mezőgazdasági gépész képesítést. Fejlesztőként dolgozott a Mezőgép Vállalat solti gyáregységében, majd nyugdíjazásáig vidéki magánvállalatoknál. Az 1970-es évek végén megnyerte a Mezőgép Vállalat versmondó versenyét, később, az Életet az éveknek megyei versenyeken kétszer is győztesnek hirdették. 2016-ban Kecskeméten országos versmondó versenyt nyert, melyet a Toll és Ecset Alapítvány és a Bács-Kiskun Megyei Költők és Írók Baráti Köre szervezett. Lehoczky Imre mindennap olvas, lakása minden szobájában várja néhány nyitott verseskötet vagy életrajzi regény -->