Tanyasi iskolából művésztanya

Hogy nincsenek véletlenek, arra tökéletes példa Ágnes és Imre története. Mindketten bejárták a világot, több mint egy évtizedet éltek Amerikában szinte egy időben, egymás szomszédságában, de ott soha nem találkoztak, ám amikor hazaköltöztek, Budapesten mégis egymásra találtak. Társak és munkatársak lettek.  

–  Miért jöttünk Petőfiszállásra? Számunkra ez egyszerű kérdés. Inkább azt mondanám: miért ne jöttünk volna? Itt csend van és nyugalom, gyönyörű régi épület és hatalmas terület a miénk, ahol még állatokat is tarthatunk. Számunkra ez csodálatos, tökéletes hely az alkotáshoz – összegezte röviden költözésük okát Imre. Azt is elmondta, a fanyuvasztáshoz nem igazán ideális hely a főváros, ahol csak kompromisszumokkal végezhette munkáját, ezért időszerű volt, hogy eljöjjenek onnan. Budapesten egyébként sem tudott kibontakozni. Három évig keresgélte az ideális helyet, mígnem az interneten rátalált a régi Klebersberg Kunó-féle iskolaépületre, ami hosszú évek óta üresen állt. Ötéves budapesti küzdelem után költöztek Petőfiszállásra, ahol végre fellélegezhettek.

– Tata mellett Baj-Szőlőhegyen nőttem fel, ami nagyon hasonlít ehhez a vidékhez. Mindig az volt a vágyam, hogy olyan helyen éljek, mint gyermekkoromban. Számomra nagyon fontos az udvar, hogy legyenek állatok. A munkámhoz pedig szükség van nyugalomra, élettérre és ezt itt találtam meg. Kedvesen fogadtak bennünket a petőfiszállásiak. Itt nagyon barátságosak az emberek – tette hozzá Ágnes.

– Beilleszkedésről szó sem volt, lejöttünk és az első perctől otthon éreztük magunkat – mondta Imre, aki egyébként a fővárosban nőtt fel, iskoláit is ott végezte. Vendéglátó szakközépiskolába, majd főiskolára járt, utána három évig luxushajón dolgozott, majd tíz évre Amerikában ragadt, ahol kamionozott, építkezéseken dolgozott, pincérkedett, de volt grafikus is. 2008-ban döntött úgy, hogy hazaköltözik.

– Mivel mindig szerettem sportolni, nyitottam a fővárosban egy konditermet, ami nagyon jól ment egészen a gazdasági válságig, amikor az emberek inkább kajára költötték a pénzüket. Szinte tönkre is ment a terem, amikor Ági – akit egyébként öt éve a konditeremben ismertem meg – egyik este megkért, hogy búslakodás helyett inkább csináljak neki képkereteket. Mivel mindig vonzódtam a barkácsoláshoz, elég jól sikerültek, mindenkinek nagyon tetszettek a kézzel megmunkált, régi stílusú képkeretek. Később egyre több rendelést kaptam, már nem csak keretre – részletezte Imre, akitől azt is megtudtam, hogy a Fanyúvasztó nevet is Áginak köszönheti.

Elmondta, a fanyúvasztó stílus a rusztikus, az ipari, és a loft hangulat hármasnak az egyvelege. Alkotásaihoz bontásból származó, akár több száz éves faanyagot, régi deszkákat, gerendákat használ.
– A régi tárgyakban még van anyag, mert azokat egy életre készítették. Az állandóságot tükrözik. Mivel szeretem a modern dolgokat és a régiekhez is vonzódok, a fanyuvasztás ötvözi a régit az újjal – magyarázta Imre, majd hagyta szóhoz jutni Ágnest is, aki elmesélte, hogy kisgyermekkora óta rajzol, már korán kiderült róla, hogy tehetséges.

Habár számos neves rajztanártól tanult, és minden vágya az volt, hogy rajzfilmanimátor legyen, végül kertészként végzett. Aztán hirtelen felindulásból húszévesen, hat dollárral a zsebében nekivágott Amerikának úgy, hogy egyáltalán nem beszélt angolul. – Tizenhárom év alatt azonban sok mindent megtanultam. Voltam ruhaeladó, dolgoztam Harely Davidson-szalonban, ahol különleges és egyedi motorokat festettem. De kitanultam a természetgyógyászatot és évekig dolgoztam orvosok mellett. Tanultam varrni is, mert azt gondoltam, hogy egyszer majd egy divattervező jobb keze leszek – mesélt kalandos éveiről Ágnes, akiről az is kiderült, különösen vonzódik a gyermekek világához, ami egyértelműen tükröződik rajzain.

– Szeretem meglepni az embereket. Bár elméletileg grafikus illusztrátor vagyok, de festek is, így ezt a kettőt ötvözöm. Nagyon változatos vagyok, mindig új dolgokkal próbálkozom. Egy időben például kávéval és teával festettem. Az szokták mondani, hogy a rajzaim humorosak és okosak is egyben. Ugyanakkor van egy rossz tulajdonságom, hogy alapból elutasítok mindent, ami behatárol. Mindig a saját utamat járom – mondta önmagáról Ágnes.

Tavasszal folytatják a közel 100 éves iskolaépület felújítását, ahol az otthonukat és egy galériát szeretnének kialakítani. Jelenleg az iskolához tartozó nyári konyhában élnek, műhelyeik pedig az egykori istállóban kaptak helyet.