Tbc-s beteg édesanyja miatt lett tüdőgyógyász

Az elismerést az MTT múlt hétvégi, Kecskeméten tartott konferenciáján vehette át a szakember, ennek apropóján beszélgettünk vele.

–  Annak idején miért éppen a tüdőgyógyászatot választotta?
– Paraszti sorban nőttem fel Kerekegyházán. Édesapám sajnos korán meghalt, édesanyám egyedül maradt négy gyerekkel, szinte belerokkant a sok munkába. 1968-ban végeztem a Szegedi Orvostudományi Egyetemen, akkor szegény anyukám tbc-vel feküdt a Ceglédi úti tüdőkórházban. Egy alkalommal, amikor meglátogattam, Jármai Árpád, az akkori osztályvezető főorvos megkérdezte, nem volna-e kedvem ott dolgozni? Így lettem tüdőgyógyász. Ha nincs a Rákosi-diktatúra, akkor talán gazdálkodó maradok, akárcsak szüleim. Csakhogy 8-10 évesen szemtanúja voltam, ahogy kuláknak nyilvánított öregapámat véresre verve bedobták az udvarunkba, miután a végrehajtó semmit nem tudott elvinni tőle. Arra jutottam, innen pucolni kell! A két szakmát egyébként rokonnak tartom, hiszen ha jól végzi munkáját, az orvos is a természet szövetségese, akárcsak a földműves. Szoktam is mondani a fiatalabb kollégáknak: hiába a modern diagnosztikai eszközök, ma is elsősorban józan paraszti ész kell a gyógyításhoz!

– Mi változott az elmúlt évtizedekben a tüdőgyógyászat terén?
– A nyolcvanas évekig gyakorlatilag a tbc-ről és a tüdőasztmáról szólt a szakma. Nap mint nap fuldokló betegeket fogadtunk. A tbc-t mára sikerült olyan szintig felszámolni, mint amilyen Svájcban van. Évente százezer lakosra 6–8 új megbetegedés jut, meggyőződésem, ezzel Anglia és Amerika előtt járunk. Óriási eredmény, sok szakember hatalmas munkája van benne. Ma a COPD, a krónikus obstruktív tüdőbetegség, az idült hörghurut, az asztma és a tüdőrák a fő probléma. A megyében körülbelül 60–70 százezrelék a tüdőrák incidenciája, azaz évi 300–350 új tüdőrákost diagnosztizálnak, sokan közülük középkorúak. Rengeteg az allergiás beteg is.

– A dohányzás visszaszorításában használhat valamit, hogy csak trafikban kapható a cigi?
– Nem sokat, de segít. Az a baj, hogy az ember alapvetően gyógyíthatatlan portéka. Ha az agyára nem sikerül hatni a betegnek, hogy hagyja abba a dohányzást, akkor nem érhetünk el sikert. Persze ez nem jelenti azt, hogy a dolgokhoz nem kell hozzáfogni. Így legalább kényszerhelyzetek alakulnak ki, a szülők a kisgyereket már nem küldhetik le a boltba cigit venni. De az nem várható, hogy tíz év múlva tizedére csökken a tüdőrákosok száma.

– Ön szerint miért lett népbetegség az allergia?
– Sajnos ahogy az ember mindig a könnyebb életre vágyik, úgy lesz egyre puhányabb, egyre kevésbé ellenálló a bajokkal szemben. Az allergia túlérzékenységet jelent, amikor az illető túlreagálja a meglévő normális környezetet. Gaz mindig is volt, ha nem parlagfű, akkor más. De nem csak a pollen a hibás, hanem az a napi több ezer millió tonna gáz, por, ami a levegőbe jut. Ebben él az ember, ezt hívjuk mi civilizációnak. Önmagunkat tesszük el láb alól. Az allergia és sok egyéb betegség megelőzési módja nyilván az lenne, hogy mindenki járjon gyalog vagy lóháton. Hisz hova sietünk? Annál többet nem kaphatunk, minthogy átéljük a teremtett világ csodáját. Boldogságot nem találunk sem a palotában, sem a terepjáróban. De ezt az önpusztítást az emberiség már nem tudja visszafordítani.

– Tavaly töltötte be a hetvenet. Meddig tervez még dolgozni?
– Nem tervezek, de a negyedik, legkisebb fiam még csak harmadikos gimnazista, őérte dolgozom, ő tartja bennem a lelket. Úgy vagyok vele, az élet az mozgás, pihenni csak akkor kell, ha elfáradtunk, de feleslegesen minek? Egyébként mindig felhívom a fiúk figyelmét a családi hagyományokra, a négy gyerekre, és hogy jelen állás szerint még tíz unokával „lógnak” nekem, mert még „csak” hat született.