Amit mi művelünk, az szabályos bűnözés, a civilizáció kellős közepén - Interjú dr. Páncél Gyulával

– Hogy lett önből tüdőgyógyász?
– Még hetedikes voltam, amikor elhatároztam, hogy én most már tanulni fogok. Minden nap, minden órára keményen készültem, és mivel ez korábban nem volt rám jellemző, ezért megtáltosodásomon igencsak elcsodálkoztak a tanáraim. A tanyánk mellett gyönyörű erdők voltak, és már akkor nagyon közel kerültem a természethez. Így azt is eldöntöttem, hogy orvos lennék. Az előre elhatározott szándék szerint minden Élet és Tudományt megvettem, és szinte stréber módon olvastam. Az egyetemi felvételi úgy zajlott, hogy a kérdésekre adott választ ki tudtam egészíteni a cikkekből származó információkkal. Időközben – akkor még gimnazista voltam – édesanyám TBC-s lett. A kecskeméti tüdőosztályra került, és amikor én már egyetemista voltam, akkor tudtam elintézni, hogy megoperálják. Gyakran jártam hozzá látogatni, és végül megtetszett a tüdőgyógyászat.

– Milyen gyerekkori emlékeket őriz?
– Egy tanyán születtem, bába segített a világra, mint ahogy az összes testvéremet. Anyám előtte való nap még metszette a gyümölcsfákat, és erre nagyon büszke volt. Erről a tanyáról jártam iskolába a falu központjába, ami öt kilométerre volt. Tehát minden áldott nap tíz kilométert gyalogoltam. Biciklire csak később volt pénzünk. Apám korán meghalt, sima gyomorvérzésben – akkor ez még így ment – és így 1952-ben ott maradt anyám a négy gyerekkel. Nagyon szegények voltunk. Öt hold földön gazdálkodtunk. Ennyi maradt, pedig öregapám még kulák volt, harminc hold földdel. Gyakran megverték, és bedobták az udvarba, én ezt mind végignéztem. Ez volt az oka annak is, hogy a végrehajtó néha még az utolsó három zsák búzánkat is elvitte a padlásról. Elvitték a disznót is. Egész télen szilvalekvárt ettünk, anyám minden ősszel két hektót főzött. Később, már orvosként rájöttem, hogy ettől voltunk olyan egészségesek. De hát szegénységben éltünk, ám óriási szeretetben. Ez a szeretet lenne mindenütt az összekovácsoló erő. Rájöttem, hogy az ír csoda nem áll másból, mint abból, hogy ők összehordják a hazájukat. Mi pedig széthordjuk, hát ez utóbbi a magyar csoda. Az írek mennek haza Amerikából, viszik a pénzüket, mi pedig hordjuk külföldre és váltjuk át euróra.

[caption id="" align="alignleft" width="334"] Kakasok, tyúkon veszik körül, de azt tervezi, hogy ismét csak pávákat tart majd
[/caption]
  
– Említette a természet szeretetét. Korábban még pávákat is tartott. Megvannak-e még?
– Sajnos, nincsenek, de ismét arra készülök, hogy lesznek majd páváim. Most tyúkjaim és gyönyörű kakasaim, no meg gyögytyúkom van. Az volt a probléma, hogy mindannyian egy udvarban éltek, és az a szalmonella típus, amely a baromfit fertőzi, a tyúkokra nem annyira veszélyes, a pávákra viszont annál inkább. Így elhullottak. A mindössze húsz darabos tyúkállományomat lassan felszámolom. De megvárom, amíg maguktól kihalnak, mert mi baromfit nem vágunk. Ha nem lesz tyúk, legalább nem vádolnak meg azzal, hogy terjesztem a madárinfluenzát. Mert azt mondták Londonban, hogy Magyarországon madárinfluenza volt, de engedtessék meg nekem, hogy ebben finoman szólva kételkedjek. Majd akkor hiszem, ha Magyarországon is lesz madárinfluenza detektációs laboratórium. Addig pedig azt gondolom, hogy ha ezt a kórt a tengeri maradarak terjesztik, és mifelénk legfeljebb csak homoktenger van, akkor ez bizony csak üzleti húzás volt. Szóval a szabályos madárinfleunza kommandótól – mert minek nincs ma már kommandója? – is megvédem magam. Ha a tyúkok kihalnak, akkor csodák csodájára nem jelentem senkinek, hanem elföldelem őket, ahogy ez már ősidők óta történik. És akkor majd ismét és kizárólag pávát tartok.

– Minden szavából hallani, hogy hihetetlenül alázatos a természettel szemben.
– Hát igen, az ember része a természetnek, még akkor is, ha ezt sokan másként gondolják. A természet része vagyunk, mégpedig a legkártékonyabb része. E gyönyörő természet ugyanis csodásan megvolna az ember nélkül, de az ember által terhelve nagyon nehéz dolga van. És még valami: az ember soha nem létezhetne természet nélkül. Mégis, nem mi pusztulunk bele a természetbe, hanem mi pusztítjuk el őt. Pedig ő tart bennünket életben! Hát ezt homo sapiensnek nevezni súlyos műhiba. A természetnek egy baja van, mégpedig maga az ember, és aki erre nem jön rá, az az emberiség ellen vétkezik. A természethez és az élethez csak a legnagyobb alázattal szabad közelíteni. A fát nem kivágni kell, ha nem muszáj, hanem bekérezkedni alá. Az a baj, hogy igazából nem is lehet úgy emberi társadalmat építeni, hogy a természet visszavonhatatlanul ne károsodjon. Elképesztő mennyiségű szemetet termelünk, és ha a legnagyobb szerénységgel viseltetnénk, akkor sem biztos, hogy az emberi társadalom nem pusztítja el maga körül a természetet. Ehhez képest a legnagyobb alázattól rettentő messze vagyunk, és amit művelünk, az szabályos bűnözés, a civilizáció kellős közepén. Ha már ötven éve elkezdtünk volna lóháton járni, akkor is késő lett volna. Miért van mindez? Mert sietni kell. Ilyet sem a növény, sem az állat nem talált ki, csak az ember. Pedig nincs hova sietni. Mindenre és mindenkire ugyanaz a sors vár: bekerül az anyaföldbe, ugyanúgy, mint a tyúkjaim.

– Ezek szerint semmit ne használjunk mindabból, amit felfedezett az emberiség?
– Dehogynem! Ami nagyon fontos, de a természetre nem ártalmas, azt igenis használjuk. Például az antibiotikumokat, a mobiltelefont. Ez utóbbi, bárki bármit is híresztel, egyáltalán nem ártalmas. A lényeg, hogy meg lehetne így szerkeszteni a társadalmat. Mongóliában például vágtáznak a lovon, és közben mobiltelefonálnak. Így is lehet. De tényleg: miért jó az emberiségnek, hogy amit régen három hét alatt intézett el, azt ma egy perc alatt lerendezi? Előbbre jutott vele a világ? Egykor Vörösmarty is ezt kérdezte, igaz, ő a könyvek kapcsán.

– A másik nagy szerelme a népdal. Miért?
– Hát, erről nagyon nehéz elérzékenyülés nélkül beszélni. A népdal a kultúra nagyon fontos része, hiszen a nevében van, hogy a szöveg és a zene szerzője egyaránt ismeretlen. A nagy zeneszerzők mindig visszakanyarodnak a népdalokhoz, és ezzel még senki sem tévedett. A népdalt az ember valódi élete termeli ki, nem pedig a virtuális lét. Ezt nem lehet számítógépen megszerkeszteni. Vallom: aki szépen énekel, és valamilyen hangszeren játszik, az többnyire szeretettel teljes, békés ember. Ezért a zenét úgy kellene tanítani már az általános iskolában, hogy minden egyes napon legyen énekóra, és nem mellesleg testnevelésóra is. Ebből nem volna szabad engednünk. Nem a matematikát kell gyötörni! Matematikus mindig születik. Azt kell hogy mondjam: Einsteinből egy is elég. Az más kérdés, hogy aki viszont tudós ember, azt nagyon meg kell becsülni. Manapság ez sem történik meg. Az egész onnan indul, hogy az életnek a lényege az emberek egymáshoz való viszonya és annak tartalmi vonatkozásai. Az ember attól ember, hogy van népdala, néptánca, zenéje, irodalma, filmművészete, közbiztonsága, egészségügye, oktatása. Nem attól ember, hogy sokat termel. Az is fontos, de ha az előbb felsoroltak nélkül kezdünk el termelni, akkor olyan piacgazdasághoz jutunk, amilyenben most vagyunk. Rengetegen élnek olyan kontollálatlan tevékenységből, amit nem lehet munkának nevezni, és fordítva: rengetegen vért izzadnak, de abból még csak meg sem tudnak élni. Ettől az állatok társadalma sokkal különb, igaz, hogy nekik kemény törvényeik vannak. Szóval, mindezt már az őseink kitalálták, ezért is gondolunk rájuk szeretettel. Igenis, meg lehet szerkeszteni egy másféle társadalmat, csak legyen alapja. És az alapnak az egyik lényeges eleme a zene. Mondok egy példát: nem tudunk mit kezdeni a cigánysággal? Én mindnek hegedűt adnék a kezébe. Nagyon sajnálom, hogy szinte kitiltották őket az éttermekből, és nem hallgathatjuk azt a csodálatos muzsikát. Szóval: teljesen mást tesz az ember, mint amit tennie kellene.

– Említette a természet törvényeit. Hogy vélekedik az írott törvényekről?
– Hát ott van például ez a rengeteg eu-konform szabályozás, minőségbiztosítás, előírás, és mégsem halad a szekér. Mégis rohadt húst árulnak a boltban. Mert hiába hozunk törvényt, százezret, ha nincs mögötte minőségi ember. Tarthatatlan, hogy minden törvényt a gazemberekhez igazítanak. Ezért van annyi akadály, ezért adja fel a becsületes ember. De a minőség igazi biztonságát az önparancsra működő emberi tisztesség adja, ezt semmi nem pótolja. És bizony ez is összefügg a népdallal, annak tanításával.

Közelkép:

1944-ben született Kerekegyházán

1968-ban szerzett orvosi diplomát Szegeden

1971-ben szakvizsgázott tüdőgyógyászatból

1980-ban lett adjunktus, öt évvel később főorvos a tüdőosztályon

1992 óta vezető a kecseméti tüdőgondozó intézetet

Nős, négy fia és négy unokája van

– Érdekes, hogy olyan hivatást választott, ahol a betegek egy jó része – gondolok itt az allergiásokra – az ön által imádott természetetet tekinti ellenségének.
– Ez is társadalmi probléma. Tele vagyunk ilyen-olyan pollenekkel, amire az ember allergiás lesz. De: ez nem volt mindig így. A TBC bacillus száz éve is ugyanígy nézett ki a mikroszkóp alatt, mint most, és fertőzött. A rák szöveti képe is ugyanígy nézett ki, legfeljebb nem tudtunk róla. De pollenózis nem volt mindig, pedig pollenek léteztek! Hát ki miatt történt ez? Miattunk, mert – ahogy már említettem – az ember feladta azt, hogy a természet része legyen. Amíg az volt, addig tudott alkalmazkodni a természet többi szereplőjéhez. Ez az egész rendszer úgy működik, hogy az összes szereplő alkalmazkodik a többihez, de ha valamelyik kivonja magát, annak ára van. Ilyen ár az allergia. Szomorú, hogy ezek után az ember képes a növényzetet hibáztatni, és mindent kiírtani. Még a nyárfát is, pedig nem volt azzal baj, amíg én meg az öregapám ültünk alatta. Nincs is allergiám! Gyerekként a szénában aludtam, még a „gyöpön vetett nyoszolyámat” is felállítottam. Ez a csodálatos kifejezés egyébként szintén egy népdalban van, és nem jelent mást, mint azt, ha valaki simán a füvön alszik. Nálunk nagyanyám felmázolta tehéntrágyával a kemence körül a földet, és az volt a padló. Ehhez képest manapság mindenütt steril tisztaság van, padlólapok és parketták. A túlzott sterilitás tehát kártékony. Az immunrendszerünk elfelejti a feladatát. Az allergia egy olyan betegség, amelynek oka a betegben van. Innen visszafordulni nem könnyű, de legalább lássuk be a tévedésünket, és a következő generációknak ne hirdessük, hogy az élet csak a steril, illatos gettóban szép. Én mindenütt hirdetem, hogy a szappannak nem az a lényege, hogy illatos legyen, hanem az, hogy lemossa a koszt a kezünkről. Erre pedig a legjobb a háziszappan, amit disznóvágás után főztünk. Haragszik is rám az ifjúság az ilyen mondatokért, de engem nem érdekel.

1968-ban szerzett orvosi diplomát Szegeden

1971-ben szakvizsgázott tüdőgyógyászatból

1980-ban lett adjunktus, öt évvel később főorvos a tüdőosztályon

1992 óta vezető a kecseméti tüdőgondozó intézetet

Nős, négy fia és négy unokája van

Kakasok, tyúkon veszik körül, de azt tervezi, hogy ismét csak pávákat tart majd -->