2012.01.10. 16:35
Segítsen a rendőröknek! - Ki törte be a gyógyszertár kirakatát?
Gyógyszertári kirakatüveget bezúzó nőt keresnek a rendőrök Kecskeméten. Rongálás miatt folytatnak eljárást az egyelőre ismeretlen tettes ellen.
A bűncselekmény még tavaly december 11-én, 16.37-kor történt, és egy gyógyszerész jelezte telefonon a Kecskeméti Rendőrkapitányság ügyeletén. Elmondta, hogy ismeretlen tettes a bejelentését megelőzően a Széchenyi téren lévő Mátyás Király Gyógyszertár bejárata mellett lévő kirakatüveget betörte.
A bejelentő elmondta, hogy vélhetően egy hátizsákos nő követte el a bűncselekményt. Akit nem tudtak kiszolgálni a gyógyszertárban, mert nem volt nála recept. A rongálással okozott kár közel 32 ezer forint.[caption id="" align="alignleft" width="334"] Lehet, hogy ez a nő törte be a kirakatot?
[/caption]
- A gyógyszertárban kamerás megfigyelő rendszer működik, ami rögzítette a feltételezett elkövetőt és a társaságában lévő idősebb személyt is. Az eljárás során a felvételeken látható személyek személyazonosságának megállapítása, megtalálásuk, valamint a kihallgatásuk szükséges – mondta Nyíkos Tamás, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.[caption id="" align="alignleft" width="334"] Az gyógyszertárba a két nő együtt volt, a rendőrök mindkettővel szeretnének beszélni.
[/caption]
A rendőrség kérése az, hogy aki a felvételeken látható személyeket felismeri, jelezze ezt a 107-es, 112-es ügyeleti telefonok valamelyikén, illetve a 76/484-684 (35-67-es mellék) telefonon, vagy személyesen a Kecskeméti Rendőrkapitányságon.