Kecskemét

3 órája

Csoóri Sándor Program: A népművészeti értékeket megőrző közösségeket támogatták – galériával, videóval

A Csoóri Sándor Program által támogatott egyesületek, alapítványok okleveleinek átadását szerda délelőtt tartották. A program célja azon közösségek támogatása, amelyek őrzik és továbbadják a néphagyományokat, értékeket. Kecskeméten tíz szervezet részesült díjazásban.

Vizi Zalán

A Csoóri Sándor Program 2024 okleveleinek átadására a szervezetek képviselői a Hírös Agóra Kulturális Intézményben gyűltek össze. A 2017-ben indított Csoóri Sándor Program célja a hazai magyar és nemzetiségi, valamint a határon túli magyar néptánc-, népzenei együttesek, népdalkörök, tárgyalkotó népművészeti alkotóközösségek szakmai munkájának elismerése, támogatása.

Csoóri Sándor Program, támogatás, Kecskemét
A Csoóri Sándor Program Kecskeméten tíz szervezetet részesített díjazásban
Fotó: Vizi Zalán

– Idén 2,5 milliárd forintos keretösszegből írtunk ki pályázatot annak érdekében, hogy a népi kultúrát, népi művészeteket támogassuk – mondta Zsigó Róbert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára. – Összesen 1776 pályázat nyert 2024-ben, ez azt jelenti, hogy nagyon sok olyan közösség van határon innen és határon túl, amelyek megőrzik a népi hagyományokat. Nagy öröm számunkra, hogy támogathatjuk őket – ismertette az államtitkár, kiemelve, 

az a munka, amelyet a népművészek elvégeznek, a nemzet fennmaradásának egyik kulcsa.

A Csoóri Sándor Program legfobb célja a nemzeti kultúránk továbbadása

Az eseménynek otthont adó Hírös Agóra ügyvezetője, Barta Dóra ehhez kapcsolódva hozzátette, a kormány által létrehozott támogatási rendszer példátlan fejlődést eredményezett a hazai és külhoni magyar alkotóközösségek életében.

A rendezvényen Zsigó Róbert és Kecskemét polgármestere, Szemereyné Pataki Klaudia is hangsúlyozta, Kodály városában különösen nagy szerepe van a hagyományok ápolásának. – Azok az egyesületek, amelyek érzékmegőrző kulturális tevékenységet végeznek a városban, egy nagy közösséget teremtenek kicsik és nagyok körében egyaránt. Nagyon fontos, hogy éltessük a népzenét és a néptáncot. A Csoóri Sándor Program keretein belül többletfinanszírozáshoz lehet jutni, amely hozzájárul a szervezetek munkájához, a közösségek éltetéséhez – emelte ki beszédében Szemereyné Pataki Klaudia.

Az okleveleket Zsigó Róbert államtitkár és dr. Szeberényi Gyula Tamás országgyűlési képviselő adta át a támogatott szervezetek képviselőinek.

A Csoóri Sándor Program díjazottjai:

  • Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ Nonprofit Kft.
  • Akikért a Déli Harang Szól a Hunyadivárosban Egyesület
  • Corvin az Emberközpontú Nevelésért Alapítvány
  • Csillagvirág-2001 Alapítvány
  • Duna-Tisza közi Népművészeti Egyesület
  • Hegedűs Együttes
  • Hírös Néptánc Tanoda KHE
  • Kecskeméti Katona József Múzeum
  • Kecskeméti Kodály Iskoláért Alapítvány
  • Tűzön-Vízen Át Egyesület

A Csoóri Sándor Program számos külhoni szervezetet is támogatott, viszont érdekesség, hogy a Kecskeméti Kodály Iskoláért Alapítvány részben egy olyan hagyományőrző projekt miatt érdemelte el a megbecsülést, amelyet Erdélyben végeznek. – Igyekszünk Gyergyóban felkeresni azokat a mestereket, hagyományt ápoló embereket, akiknek a népzene és a néptánc az életvitelük szerves része. Szeretnénk a Lakitelekért Iskoláért Alapítvánnyal közösen a tőlük tanult szellemiséget a saját tanítványainknak átadni. Nagy élmény látni, hogy a diákjaink milyen tisztelettel tekintenek az erdélyiekre. Célunk, hogy a szakmai és a nem szakmai körökben is minél népszerűbb legyen a hagyományápolás – nyilatkozta kérésünkre Vadas László, a Kodály iskola népzenetanára.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában