Tárlat

2024.09.03. 20:21

A tompai készítők kreativitását és tudását tükrözik a kiállított alkotások – galériával

A tompai művelődési házban a helyi kézműves szakkör tagjainak alkotásaiból nyílt kiállítás, amelyet Kun Zsófia, a Nemzeti Művelődési Intézet Bács-Kiskun Vármegyei igazgatója nyitott meg a látogatók előtt.

Pozsgai Ákos

A népi hagyományok nemcsak a kultúra őrzése miatt fontosak, hanem hogy a különböző közösségi rendezvények, ünnepek abban is segítséget nyújtsanak, hogy a helyi közösséget összetartsák – hangzott el a kiállítás megnyitóján. A népi kézművesség iránt érdeklődők már harmadik éve kaphatnak a tompai szakkör keretein belül betekintést a különböző kézműves szakmák fortélyaiba. a kis létszámú, húsz-harminc fős szakkörök résztvevői megismerkedhettek a különböző anyagokkal és technikákkal, az elsajátított tudással kedvükre alkothattak használati- és ajándéktárgyakat.

kiállítás, szakkör, kézművesség
A tompai készítők kreativitását és tudását tükrözik a kiállított alkotások
Fotó: Pozsgai Ákos

A kézműves asszonyok keze alól kikerülő termékek nemcsak mesterművekké váltak, hanem a közösségi összetartozás és hagyományok ápolásának kulcsává is. Az elkészült és bemutatott alkotások nemcsak anyagi értéket képviselnek, hanem gazdag közösségi és szellemi értéket is hordoznak magukban, tükrözve a készítők kézügyességét és kreativitását, hangzott el a megnyitón.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában