Petőfi Sándor halálának 175. évfordulójára emlékeztek Kiskőrösön – galériával, videóval

A rendezvény során a résztvevők egy-egy szál virágot helyeztek el a város szülöttjének szobra előtt, amely a világ első köztéri Petőfi-szobra. A rendezvényen Domonyi László polgármester tartott beszédet, amely során arra hívta fel a figyelmet, hogy minden embert alapvetően az jellemez, amit az élete során megteremt, véghez visz.

– Petőfi Sándor számunkra példa – mondta a polgármester. Hozzátette: Márai Sándor, A gyertyák csonkig égnek című művében olvashatjuk e sorokat, amelyet Petőfi Sándor halálának 175. évfordulóján különösen igaznak érzek. Márai súlyos, mindannyiunkhoz szóló kérdéseit mi magunk is folytathatjuk. Kik vagyunk? Mit tettünk? Jól sáfárkodtunk-e a ránk bízott élettel? Elvégeztük-e a feladatunkat? Kiálltunk-e magunkért? Hűek voltunk-e értékrendünkhöz? Egy bizonyos: egyszer mindannyiunknak számot kell adnia. Mint ahogy számot adott a magyar irodalom egyik legnagyobb hatású költője is. Példaértékű volt kiállása, makacs tenni akarása, megfutotta üstökös-szerű életét, máig ható életművet alkotott és meghalt a hazáért. Ha számot kellene adnia, minden bizonnyal megtenné a maga egyenes, ellentmondást nem tűrő hangján. Ha nekünk arra a kérdésre kellene válaszolni, hogy hűek maradtunk-e Petőfihez, mi is nyugodt, tiszta szívvel felelhetnénk. Példa erre ez a mai megemlékezés, az egész Kárpát-medencében folyamatosan jelen lévő kultuszéltetés, a kiskőrösiek Petőfi-tisztelete – mondta végül Domonyi László polgármester.

A város elöljárója után Tóth Péter Lóránt versvándor idézte fel a költő utolsó napjait. Petőfi Sándor elbúcsúzott a családjától, majd Erdélybe, Bem József tábornok seregéhez sietett. 1849. július 31-én történt a tragikus vereséggel járó csata.

Bem kénytelen volt seregét felaprózni, ezért mindössze 3100 katonával próbálta feltartóztatni Alexander von Lüders orosz tábornok létszámban háromszoros, tűzerőben kétszeres túlerőben lévő hadát Segesvárnál 1849. július 31-én. A csata előtti napon Marosvásárhelyen Bem kifejezetten megtiltotta a költőnek, hogy kövesse a sereget, Petőfi mégis ott volt, igaz, csak szemlélőként. A csatában azonban nem vett részt, fegyvert sem viselt, polgári öltözékben volt, igaz, egy katonai köpeny volt rajta. A háromszoros túlerő ellen Bem serege semmit sem tehetett, a magyar sereg megfutamodott. Amikor a költő látta, hogy Bem József tábornok is menekülőre fogta, Petőfi felismerte a vereséget, és szó nélkül futni kezdett ő is a Sárpatak hídján keresztül Fehéregyháza felé. Még a híd előtt összefutott Gyalókay Lajos századossal, aki megragadta a karját és kérte, meneküljön vele a közelben várakozó kocsiján, mert gyalogosan biztosan levágják. A költő viszont azzal érvelt, hogy már minden bizonnyal elfutott a kocsisa, próbáljanak oldalra kerülni, úgy talán megúszhatják. Gyalókay habozását látva Petőfi kirántotta karját a százados kezéből: nincs idő gondolkozni, én megyek, Isten veled! Többé nem látták – mondta végül Tóth Péter Lóránt, majd a költőre emlékét felidéző költeményekkel zárta előadását az előadóművész.