Márton nap dologtiltó és időjósló nap is volt – podcast

Szent Márton a középkor egyik legnépszerűbb szentje volt, kultusza Magyarországon is virágzott. Emlékét helynevek, oltárképek egyformán őrzik. A legenda szerint Szent Márton a Római Birodalom Pannónia tartományának Savaria nevű városában – Szombathelyen – látta meg a napvilágot 316-ban vagy 317-ben. Egy római elöljáró fia volt, később a római császár katonájaként szolgált Franciaországban. Egy hideg téli estén a meleg köpönyegének a felét egy koldusnak ajánlotta fel, és a történet szerint még aznap éjszaka megjelent álmában Jézus koldus alakjában. Ekkor döntötte el, hogy attól kezdve Istent szolgálja majd és nem a hadsereget. Megkeresztelkedett és mivel a továbbiakban is nagyon sok jót cselekedett, ezért a jóságáról még az életében legendák keringtek. Püspökké akarták szentelni. Ő azonban nem szerette volna, ezért a legenda szerint a ludak óljába menekült a feladat elől, de a szárnyasok a gágogással és szárnycsapásokkal elárulták a rejtekhelyét. Így 371-ben püspökké szentelték, és a haláláig, 397-ig Franciaországban, Tours-ban szolgált.

Szabó-Kocsis Zsuzsanna néprajzkutató a hozzá kötődő népszokásokról is szólt. Elmondta: november 11. a téli évnegyed kezdő napja volt, amikor is nagy lakomákat tartottak. A következő évben jó termést reméltek, ennek fejében szerettek volna bőven fogyasztani, hogy bőven legyen ismét mit fogyasztani. Úgy tartották, hogy minél többet isznak, annál több erőt és egészséget gyűjtenek maguknak. A lakomák eredete igazából a rómaiakig nyúlik vissza, amikor is Aesculapius-t, az orvos Istent ünnepelték. Ludat öltek, mert úgy hitték, hogy az a hadisten Mars szent madara. 

A hagyományok a Reformációhoz is kapcsolódnak. Luther Márton neve napján a hívek megkóstolták az új bort, és először vágták le a tömött libákat. Lúd vacsora után szokás volt Márton poharával koccintani. Egy rigmus is fennmaradt: „Aki Márton napon libát nem eszik, az egész éven át éhezik”. 

A néprajzkutató további érdekességekről is mesélt. Márton nap a paraszti év végét is jelentette. Ezen a napon zárták le az éves gazdasági munkákat, és kezdetét vette a természet téli pihenő időszaka. A 14. századi krónikák szerint határnap is volt, ekkor fizették ki jobbágyokat, cselédeket, akik bérükön felül akár még egy libát is kaptak. 

A gazda a pásztoroknak úgynevezett béles adót vagy rétest pénzt adott. A pásztor sorra járta ilyenkor a hagyomány szerint azokat a házakat, amelyeknek az állatait őrizte és a ház gazdájától ajándékba kapott pénzt vagy mákos-túrós lepényt, bélest. A pásztorok cserébe ezért vesszőt adtak a gazdáknak, ez volt az úgynevezett Szent Márton vesszeje. A vesszőnek minél több ága volt, annyi szaporodást jelentett az állatokban a gazdának. Ezzel a vesszővel hajtották ki tavasszal jelképesen az állatokat a hagyomány szerint.

Márton nap dologtiltó és időjósló nap is volt. Ezen a napon nem volt szabad takarítani, mosni, teregetni, mert ez a jószág pusztulását okozhatta. Időjóslás is kötődik hozzá. A liba csontjából jósoltak: ha fehér és hosszú volt, akkor havas télre számítottak, ha barna és rövid, akkor sárosra. Úgy is tartották: ha Márton fehér lovon jön, enyhe tél, ha barnán kemény tél várható. Márton napján ha a lúd jégen jár, akkor karácsonykor vízben poroszkál.

Végül a néprajzkutató a Szent Márton napi felvonulás eredetét elevenítette fel, mely német nyelvterületről terjedt el. A fáklyás felvonulásról úgy hitték, hogy Szent Márton emlékét őrzi és a jó cselekedeteket szimbolizáló fényt juttatja el az emberekhez. 

A cikkben szereplő videó megtalálható a Baon.hu Youtube-csatornáján is.