A kecskeméti alkotóművészek nagyon várják már a kiállításokat

– A közösség tagjai hogyan vészelték át az elmúlt hónapok megpróbáltatásait? – érdeklődtünk Balanyi Károly Ferenczy-díjas grafikus- és zománcművésztől, a közösség vezetőjétől.

– Alkotóművészeink életében nagy problémát jelentett a járványhelyzet. Az egyéni szakmai munka folyamatos volt, ugyanakkor minden személyes kapcsolatunk megszűnt a közönséggel. Sajnos volt olyan tagtársunk, aki megbetegedett, de szerencsére nem voltak súlyosak a tünetei.

– Tartották a kapcsolatot egymással?

– Természetesen, telefonon, online térben, e-mailen. Az idei éves közgyűlésünket is ebben a formában tudjuk csak lebonyolítani.

– Kiállításokat az elmúlt hónapokban nem rendezhettek, tudták ezt az űrt valamivel pótolni?

– A Hírös Agóra jóvoltából, Németh Ábel munkatárs segítségével, aki maga is képzőművész és tagtársunk, két online tárlatot tudtunk létrehozni. Karácsony előtt digitalizált katalógusban mutatkoztak be új alkotásaikkal a tagok, majd néhány hete, a Tavaszi Fesztivál keretében online, 3 dimenziós tárlatvezetést láthatott a számítógépen vagy okostelefonon keresztül az érdeklődő. Természetesen ez az élmény nem fogható a személyes találkozókhoz, valódi kiállításokhoz, de örülünk, hogy legalább ebben a formában a kultúrabarátok elé tárhattunk munkáinkat.

– Mikor volt utoljára személyes jelenléttel kiállításuk?

– Lőrincz László kiállítását 2020 nyarán, míg Petri Ildikóét 2020 őszén még bemutathattuk a Hírös Agórában, de a festőművésznőjét csak rövid ideig láthatta a közönség a kényszerű zárás miatt.

– Mikor várható újabb tárlat?

– A napokban, csak éppen Erdélyben, Nagybányán. Május 5-én ünnepelte fennállásának 125. évfordulóját a Nagybányai Művésztelep, ahová mi is meghívást kaptunk. Sajnos személyesen nem utazhattunk ki, de húsz alkotást eljuttatunk. Ezenfelül az ottani vezetőség felkért engem, hogy kilenc korabeli festmény reprodukcióját készítsen el zománcból, melyeket köztéri alkotásként helyeznek ki a város azon pontjaira, amelyet a festők megörökítettek. Az eredeti képekhez képest a zománcaim méretarányosan kisebbek lettek, melynek oka a kemence mérete, de úgy vélem, így is elérik a várt hatást a köztereken.

– Kecskeméten mikor találkoznak újra a közönséggel?

– Őszre tervezünk több kiállítást is. A nyár az alkotótáborokról szól mindig, melyeket most is nagyon várunk. Saját táborunkat tavalyhoz hasonlóan Hartán tartjuk meg júliusban. Bízunk benne, hogy a járvány miatt nem kell elhalasztani egyiket sem. A kiállítóink, először szeptemberben Túri Endre, majd októberben az idén 50. életévét betöltő fiam, Balanyi Zoltán lesz. De­cemberre nagy közös éves kiállítást szeretnénk, és ha sikerül, még egy emlékkiállítást is rendeznénk a közelmúltban elhunyt Szabó Pál tagtársunk emlékére.

– Szabó Pált jól ismerte a hazai művészvilág, mesélne a munkásságáról?

– Sajnálatos veszteség Szabó Pali barátunk, aki olyan kivételes tehetség volt, hogy munkái eljuthattak volna a világ bármely pontjára. Egy magyar képzőművésznek – bármennyire is tehetséges – ez azonban rendkívül nehéz. Pali életét a tanítás és a festészet együtt határozta meg, személyisége így teljesedett ki. Nem megélhetésként tekintett egyikre sem, mindkettőt szeretettel végezte. Mindig hittel és lélekkel festett. A kortárs képzőművészetbe új képi lehetőséget hozott, teljesen újat alkotott. A modern festészetet a keresztény és ikon tradíciókkal fogalmazta újra szerves egységbe. Ezáltal hitelesen közvetítette a korunk drámaiságát, értékvesztéseit, de még a legtragikusabb képein is ott volt az istenkereső ember bizonyossága. Az arany, okker, zöld, fekete és vörös színekben pompázó, brutális erejű képeit átjárja a krisztusi kegyelem fényessége. Ez a fény nem fizikai jelenség, hanem spirituális élmény. Ez a belső csend fénye, az Istenre figyelés, az imádság fényessége, a jó harc utáni nyugalom békessége. Élete végéig bízott benne, hogy helyre áll a világ értékrendje. Két éve ment nyugdíjba, sajnos a szíve gyengélkedett, és eddig bírta. Bízunk benne, hogy egy emlékkiállításon együtt idézhetjük fel munkásságát, barátságát és azt a belső derűt, mely a korábbi években jellemezte őt.