Színpadra állítják a kecskeméti tehetség különdíjas traumadrámáját

– Mi az a pályázat, amin különdíjas lett?

– Salgótarján várossá avatásának századik évfordulójára a helyi színház nyílt drámapályázatot hirdetett, két kategóriában. Az elsőben Zenthe Ferenc filmjei közül kellett színpadra adaptálni egyet, a másodikban pedig Salgótarján történelméről kellett eredeti színdarabot írni. Az utóbbiban indultam, a Csonka Lili című darabommal, ami a helyi üveggyár 2009-es bezárását dolgozza fel. Aggódtam is nagyon, hogy 2009 mennyire számít történelemnek, úgyhogy a megadott kapcsolattartó számot vagy hatszor felhívtam, mindig másképp téve fel ugyanezt a kérdést. A színház művészeti igazgatója alig győzött megnyugtatni, hogy neki mindegy, miről írok, csak jó legyen. De ha nem lett volna jó, az se lett volna baj, volt rajtam kívül még negyven nevező.

– Miért érezte fontosnak, hogy elinduljon ezen a pályázaton?

– Egy korábbi interjúban hivatkoztam a kongói népirtásról szóló mesedarabomra (Rubini véréből nárciszok nőnek), amit 2019 nyarán írtam, és 2020 elejére annyi embertől kaptam rá pozitív visszajelzést, hogy mindenképpen be szerettem volna küldeni valamilyen pályázatra. Egy baj volt. Nem volt pályázat. Illetve volt, de csak kettő. Az egyik Trianonról, a másik Salgótarjánról. II. Lipót megőrülésének a történetét elég nehezen lehetett volna ezekre adaptálni, tovább kerestem hát, de minden portálon csak ezekbe botlottam. Végül elhatároztam, hogy egye fene, akkor itt próbálkozom. Kezdetben a trianonossal kacérkodtam, kétmillió forintos fődíj, a nyertest előadják már 2020 októberében, ráadásul kellően mély, fájdalmas és releváns téma – elég vonzónak tűnt. A pályázati kiírás egyetlen mondata viszont eltántorított: „Az elbírálás során előnyben részesítjük azokat a műveket, amik a nemzeti összetartozás érzetét erősítik”.

Szerintem egy műnél előre kijelölni az elvárt tanulságot az hasonló kaliberű módszertani hiba, mint amikor végeredményhez igazítanak egy kísérletet. Ha már előre tudjuk az eredményt, minek végezzünk el hozzá kutatást? Úgyhogy a salgótarjáni pályázatra vetettem rá magam.

– Jó döntés volt?

– Később kiderült, hogy jó lóra tettem. Egy barátom a Trianonos pályázatra nevezett, hónapokat dolgozott a darabjával, de nem kapott semmi visszajelzést, sőt, később azt mesélte, hogy még a kiírást is törölték. Nekem szerencsém volt. Sőt, többszörös szerencsém, mert a tavalyi interjúban még vágyálomként belengetett hipotetikus kötet hamarosan fizikai formát ölt. A könyv címe: A 77 fejű herceg éneke lesz, és tartalmazni fogja mind a Rubinit, mind a Lilit, plusz két verset, amik misztikus keretet adnak majd a történelmi daraboknak. A kötethez maga Kemény István és Závada Péter is írt ajánlót.

– Milyen történet húzódik a Csonka Lili traumadráma mögött?

– Amíg a Kongó-darabnál a legfőbb inspirációt a japán és indiai színház szürreális világa jelentette, vagyis színházon belüli tényezők, addig itt inkább pszichológiai elméletekből, filmekből és pletykákból táplálkoztam. Egy egyetemi szexuálpszichológia kurzus keretein belül például le kellett fordítanunk egy indokolatlanul hosszú, fellengzős angol cikket a pedofíliáról, amit elég haszontalannak éreztem, de miután annyit kellett kínlódnom vele elhatároztam: energia nem veszhet kárba, valahogy én ezt becsatornázom a drámaírás folyamatába. A tudás az tudás, akkor is, ha akaratom ellenére szerzem meg. Szóval az egyik főszereplőt, Csonka Szilárdot, kineveztem pedofillá. Aggódtam, hogy hiába az angol cikkek, a pedofília egy olyan komplex jelenség és érzékeny téma, hogy én azt nem tudom hitelesen ábrázolni. Mentőötletként elhatároztam, hogy Csonka Szilárd egyben demens is lesz, és fogyatékos, és egy kicsit skizofrén, ami mind-mind önmagában is elég komplex jelenség és érzékeny téma, és amivel – mint már annyiszor – csak tovább nehezítettem a magam életét.

– Hogyan inspirálódott ehhez a komoly témakörhöz?

– Hogy utolérjem terveimet, elzarándokoltam az országos pszichiátriai kongresszusra skizofrénekről szóló előadásokat hallgatni, és több idősek otthonába is, ahol a demencia különböző fokain álló emberekkel beszélgettem az életükről. Szilárd csak egy szereplő az ötből, mindegyikük bejárja a maga hős-útját, mindegyikükre igyekeztem valahogy ráhangolódni, velük megbarátkozni.

– Komoly kutatómunkát végzett...

– Ilyen tudatosan még semmit nem írtam. Kecskeméti vagyok, Salgótarjánban nem jártam soha. Amikor elhatároztam, hogy megírom ezt a drámát, azt se tudtam, hol van a város, mekkora, a történelméhez meg pláne hozzá se tudtam szólni. El akartam oda utazni, de tavaly márciusban hirtelen karanténba került az ország, és ez az út máig nem jött össze. Féltem, hogy a darab elbírálói vagy leendő nézői között ott lesznek a bezárt üveggyár munkásai, úgyhogy igyekeztem mindennek a lehető legjobban utánajárni, az üveggyártás folyamatától kezdve Nógrád gasztronómiájáig, és a helyi kocsmák, iskolák, hotelek, temetők nevéig. Az egyik jelenetben Győző megemlíti, hogy mekkora igazságtalanság már az amatőr színjátszó társulatukkal szemben, hogy a Broadway Amerikában van, és nem Alsópetényben. Nos, hogy le merjem írni az Alsópetény szót, utánanéztem a történelmének, lakossági összetételének, gazdaságának, megnéztem Google térképen, jegyzeteket készítettem róla, nehogy véletlen valami olyasmit írjak, ami valakinél kiveri a biztosítékot. A tájszólást is igyekeztem áttanulmányozni, nyelvészeti cikkeket olvastam, fórumokról gyűjtögettem izgalmasabb szavakat, Youtube-videókról gyakoroltam a megfelelő kiejtést. Aztán amikor megmutattam a darabot egy tarjáni ismerősnek (akiről túl későn derült ki, hogy tarjáni), azt mondta, hogy a sztori jó, de ma már senki sem beszél így. Ez picit leforrázott, és ez után már inkább egy stilizált nyelvre törekedtem. Ezzel párhuzamosan a gyár is egyre stilizáltabb és meseibb lett, ahogy önálló életre keltek a terveim. Végül a darab történelmi hitelességet már csak nyomokban tartalmaz, úgyhogy óvatosan vele!

– Mit jelent ez a különdíjaz ön számára?

– A kategórián belül egy első helyezést osztottak ki és egy különdíjat, úgyhogy a különdíj gyakorlatilag egy második helynek felel meg. Erre elég büszke lehetek, mivel kategóriám első helyét a többszörösen díjnyertes hivatásos író-rendező-dramaturg O. Horváth Sári nyerte. Már önmagában az jó érzés, hogy húszéves pszichológiahallgatóként egy lapon vagyok említve vele.

Ráadásul ez a díjazás a darab színrevitelével is jár, szóval ha a kedves olvasó 2021-ben Salgótarjánban jár és érdeklik a pedofilok, a gazdasági világválság, vagy a posztmodern irodalom, akkor tudok ajánlani egy darabot!

– Milyen tervei vannak még az idei évre?

– Túlélni a karantén-létet, a lehető legépebb elmével. De komolyra fordítva a szót, a díjazással pénzjutalom is jár, amiből irodalmi táborokban szeretnék részt venni a nyáron, hogy legyen miből ihletet merítenem az eljövendő darabokra. Szeretnék továbbá befektetni belőle egy keveset a kötet marketingjébe, például „idegesítő” Facebook-hirdetéseken keresztül. A maradékból talán veszek majd pár száz antikvár könyvet, amikkel nap mint nap fájlalhatom a szívem, hogy ez is itt van, ezt sem olvastam el, az is itt van, azt sem… Egy éve még álmodni sem mertem volna hasonlókról. Színdarabjaimat ki-, és előadják majd, pillanatokon belül. Csodálatos érzés. Igyekszem dolgozni azon, hogy mindezt kiérdemeljem.