Nem mindennapi történettel nyitja a színházi életet a Vastaps

Hosszú vívódás és több hónapnyi kihagyás után, apránként ugyan, de végre visszakapjuk azt az önfeledt színházi élményt, melyet az online előadások aligha pótoltak. A képernyő elé zárt tekintetek újra a színpadra szegeződhetnek, ahol a hosszú időre közönség nélkül maradt művészek jelmezt öltve várják, hogy elkezdődjön az első felvonás.

Felpezsdül a színházi élet, és Gergely Tamás társulata nem is várat minket túl soká: augusztusra máris egy lírai komédiát tűztek műsorra, melynek próbái ugyan félbeszakadtak a korlátozások miatt, néhány hete gőzerővel folynak. A csapat készen áll, és bár számítanak a nézők óvatosságára, szívesen látnak mindenkit, aki ezúttal színházi székből szeretné nyomon követni a karakterek nem mindennapi történetét.

Gergely Tamásnak korántsem idegen a színház és az amatőr színjátszás, hiszen ő maga is részt vett a Sárosi-féle felnőttszínjátszó-csoportban évekkel ezelőtt, melyből később kinőtte magát a Vastaps Produkció. Nem meglepő tehát, hogy bár a rendezői szerepet nem ő tölti be, a legtöbb próbán jelen van, és figyelemmel kíséri a darab alakulását. A társulatvezető kérdésünkre elmondta, hogy kissé elcsúsztak a bemutatókkal, hiszen a fent említett darab premierje hivatalosan áprilisra volt kitűzve, ám a koronavírus megálljt parancsolt. „A próbákra ettől függetlenül bőven jutott idő, sőt, a felkészülés még egy fokkal kényelmesebb is volt így, szerencsére sokat tudunk foglalkozni a darabbal.”

A rendező színre lép: Koltai-Nagy Balázs első darabja

Bár Gergely Tamás is hozzáteszi minden tudását a próbafolyamathoz, a munka oroszlánrésze a darab rendezőjére, Koltai-Nagy Balázsra hárul. Az ifjú művésznek ez élete első rendezése, hiszen végzettségét tekintve színész, a kecskeméti színházban is ekként tevékenykedik. „Nagyon izgalmas ez az egész, de nem biztos, hogy hosszú távon is tudnám csinálni, hiszen óriási felelősség a színpad másik oldalán állni és vezetni a csapatot. A munka csak akkor működik, ha megvan a kölcsönös bizalom a rendező és a színészek között, és ezt nem egyszerű elérni: hitelesség és magabiztosság szükségeltetik hozzá. Előbbi remélem, utóbbi pedig lassan ugyan, de épül.” A rendező elmondása szerint, a legnehezebb feladata az volt, hogy hozzászokjon a dirigáláshoz, illetve higgyen abban, hogy működhet, amit csinál. „Eleinte nem voltam biztos benne, hogy úgy tudom majd átadni az érzelmeket, különböző helyzeteket, információkat, hogy azt a közönség ugyanúgy érzékelje, ahogy én elképzeltem. Tisztában vagyok vele, hogy egy jeleneten belül mire van szükség, csak a módszerem nem fejlődött még ki ahhoz, hogy ezt megfelelően tudjam átadni, ezért nem is szeretem magam rendezőnek nevezni.” A kérdésre, hogy könnyebb-e színésznek lenni, Balázs gondolkodás nélkül, határozottan azt felelte: „Nekem könnyebb, és jobban is élvezem.”

A fiatal művész ennek ellenére látott fantáziát a darabban, amikor Gergely Tamás először ajánlotta neki. „Első rendezésnek ideális, hiszen ez egy ötszereplős, könnyed darab, egészen pontosan egy lírai komédia.” Legalábbis ezt gondolta első ránézésre, később azonban a darab felfedte súlyosabb, komoly oldalát, így igazi kihívás lett Balázs számára. Bár az alapkoncepció kissé közhelyes, és a hangsúly a lírai oldalra helyeződik, a komikus vonal sem marad ki a történetből, sőt, a kettő együtt adja a darab rendkívüliségét. „A lírai vonal a két főszereplő szerelme, annak a szégyenlősködésnek a megmutatkozása, amikor egy ember szeret valakit, de nem elég bátor ahhoz, hogy elé álljon és kinyilvánítsa érzelmeit. A darab közben ez a szál kissé megbillen, de végül happy end születik a kalamajkából. A történet komikus részét az az abszurditás adja, hogy a főszereplő fiú egy asztal alatt éli az életét, hiszen a lány nem tudott neki szobát biztosítani. Az egész teljesen természetesnek hat, hiszen a lakbér fizetve van, a szállásadó azt elfogadja, a külvilág pedig furcsállja.” Hiába beszélünk tehát közhelyes érzelmekről, a történetet végig kísérve könnyedén rádöbbenünk, hogy korántsem a hagyományos, hétköznapi szerelem van terítéken, sokkal inkább egy egyedi megfogalmazásban érvényesülő, nem szokványos és nem várt szerelem. Bár a társulat elsődlegesen ezt állítja a történet középpontjába, a darab hordoz magában egy nyílt igazságot: hogy a főszereplő egy bevándorló.

„Gondolkodtunk azon, hogy belekeverjük-e a történetbe a mai világ vonulatát, de rájöttünk, hogy felesleges, mert túlgondolás nélkül is jelen van a darabban. Nincs rá szükség, hogy túlmagyarázzuk, hiszen mindkét oldalt erősíti valamely karakter gondolkodása, hozzáállása, és ez az életben is ugyanígy van. Megjelenik az előítélet, de a közvetlenség is, melyek összeütközése adja végül a konfliktust. Sokkal inkább morális és globális ez a kérdés, mintsem személyes, épp ezért nem azt tartom fontosnak, hogy én mit gondolok, hanem hogy az előadás gondolatot ébresszen a közönségben.” – jegyezte meg Koltai-Nagy Balázs.

Végeláthatatlan szereplőválogatás

Balázs bár elsőként rendez, nem újoncként érkezett a társulathoz, hiszen a tavalyi évben már dolgozott velük. Talán egy kicsivel könnyebb dolga volt így a szereplők kiválasztásánál, mégis: épp a két főszereplő volt az, akikre ismeretlenül esett a választás. Elmondása szerint elégedett mind a férfi, mind a női karakterek megformálóival, annak ellenére is, hogy több szereplő visszalépett korábban, ami egy időre megakasztotta a próbafolyamatot. A véglegesen kialakult csapat azonban tökéletesen dolgozik, Balázs úgy fogalmazott: „sziporkáznak”.

„A Dragomirt alakító Tóth Marcell Somát nem ismertem korábban, de ahogy elkezdtünk próbálni, egyértelművé vált számomra, hogy tökéletesen passzol hozzá a férfi főszereplő karaktere. Bajáki Zsanit Tamás ajánlotta női főszereplőnek, és örülök, hogy rá esett a választás, hiszen nagyon szépen dolgozik. A többi karaktert úgy osztottuk szét, ahogy a társulaton belüli mozgás engedte. Galuska László Pál alakítja például Marc Thylt, aki egy idősebb, arisztokrata könyvkiadó, akinek rendkívül választékos a szókincse. László képes arra, hogy létrehozzon egy hozzá hasonló karaktert, és be kell vallanom: piszkosul jól áll neki ez a szerep. Gritzkáért sokat küzdöttünk, hiszen Ragályi Viktor előtt három lehetséges jelöltünk is volt, közülük ketten meg is próbálkoztak a karakter megformálásával, ám különböző okokból végül nem tudták vállalni a szerepet. Utólag visszagondolva, örülök, hogy Viktort láthatom Gritzkaként, mert sírva nevetek az alakításán, hihetetlenül felszabadult és pofátlanul produkálja magát, ami azért jó, mert az ő karakterének éppen ez a célja. Tökéletes választás volt. Eredetileg Raymonde szerepét sem Homoki Ivett játszotta volna, ám Kómár Eszter visszalépésével rá esett a választásunk. Ő már rutinos színjátszó, hiszen 4 éve része a társulatnak, így egyértelmű volt, hogy gördülékenyen fog zajlani a közös munka. Elégedett vagyok a szereposztással, a srácok valóban sziporkáznak.”

Balázs rendezőként elsősorban a viszonyrendszert próbálja tisztázni a szereplőkkel, ahelyett, hogy minden mozdulatukat és arckifejezésüket pontosan megszabná. Így valamennyire szabad kezet ad a csapatnak, és csak akkor állítja le a jelenetet, ha kívülről úgy látja, a szereplő elkanyarodott az adott gondolatmenettől, illetve nem a megfelelő irányba viszi a karaktert.

A legrégebbi motoros

A szabad alkotás jogát leginkább Homoki Ivett, a társulat legrégebbi tagja kapja meg, aki bár már több Vastapsos darabban is szerepelt, a jelenlegi alakítását kihívásként éli meg. „Raymonde karaktere teljesen más, mint akikhez eddig szerencsém volt. Ő egy újgazdag, sznob nő, aki csak a saját érdekeit tartja szem előtt, és mindent megtesz azért, hogy amit a társadalom és az elit elvár, azt produkálja is. Ez határozza meg a cselekedeteit. Engem a valóságban egyáltalán nem vonz ez a világ, de talán épp ettől válik érdekessé a megformálás. Kihívás olyan gondolkodást belecsempészni a fejembe, ami ennyire távol áll tőlem, de szeretem feszegetni a határokat. Nagy élmény az egész, hiszen minden szereplő, minden előadás más, nincs két egyforma, de valójában ez az, ami visz előre: hogy gyakorlatilag bárki lehetsz a színpadon.”

Ivett nem véletlenül került a társulathoz négy évvel ezelőtt, folyamatosan lehetőségek után kutatott, miután az élet úgy hozta, hogy nem tudott színésznek tanulni. Bár hivatásos színművész már nem lehet, amatőrként igyekszik kihasználni a lehetőségeket, és hálás azért, hogy ha csak ilyen formában is, de része lehet a színházi életnek, az alkotásnak, a művészetnek. A járvány alatti szünetben ennek hiányát bőven megtapasztalta, ám egészen a próbák kezdetéig nem tudta biztosan, hogy mi okozza a hiányérzetet. Egy kis időre volt szüksége ahhoz, hogy visszarázódjon, de ezt követően kitörő lelkesedéssel ásta bele magát a munkafolyamatba. „Ennek a társulatnak az a célja, hogy az ideérkezőkkel megértessük, itt nincs rossz, ez az a hely, ahol mindent lehet, nem kell feszélyezve éreznie magát senkinek, szélesedik a látókör, feszegetjük a határainkat, együtt mozgunk, együtt alkotunk. Ez valójában egy igazi, nagy család.”

Milyen rendező Balázs?

Hiába nem tartja magát rendezőnek, ott voltam és láttam: a többiek isszák a szavait. Otthonosan mozog a színpadon, és úgy tűnt, a színpadon kívül is. A tanácsai építenek, és hogy eszeveszett ordibálás nélkül, alázattal és kedvesen osztotta azokat, még hitelesebbé vált a szememben.

Ivett szerint Balázsnál minden jelent valamit. „Nagyon szeretem, hogy nála mindig jelen van valamilyen belső indíttatás, ok és okozat. Nem egyszerűen csak lerakom a poharat az asztalra, hanem annak biztosan van valamilyen szimbolikus jelentése vagy háttértartalma. Ezekről mindig beszélünk, ahogy a karakterek közötti viszonyokról is. Meghallgat minket, és szívesen fogadja az ötleteinket, nem ragaszkodik a saját elképzeléseihez, precíz, és úgy érzem, hogy amit színpadra viszünk, azt nem ő alkotja, és nem is én, hanem közösen a csapattal, és ez csodálatos.”

A kérdésre, hogy ez volt-e az első és egyben utolsó rendezése, Balázs azt válaszolta, hogy ez nem rajta múlik. Ő nem keresi a lehetőségeket, de ha egy megtalálja, és azt össze tudja egyeztetni az életével és a hivatásával, akkor valószínűleg elvállalja.

Rendezőasszisztenst felveszünk!

Persze csak képletesen szólva. Az ötlet pedig onnan ered, hogy a július végén kezdődő színházi próbák és a Vastaps összeegyeztethetetlensége okán Balázs kénytelen kihagyni az Albérlet az asztal alatt premierjét augusztus másodikán. „Július 21-én elkezdődnek a próbák, onnantól nálam ez élvez prioritást, hiszen a színház a munkahelyem. Félbeszakadt a felkészülés, viszont augusztus 7-én bemutató, amire gőzerővel kell készülnünk, így valószínű, hogy az augusztus 2-i premieren is próbálni fogok. Mahalek Gábor barátom veszi át a srácokat ideiglenesen, csak hogy legyen egy külső szem, egy hozzáértő ember, aki el tudja mondani a csapatnak, hogy mit csinálnak jól vagy rosszul. Nem lesz egyszerű elengedni a kezüket, és nagyon szomorú vagyok, hogy nem lehetek ott velük, de muszáj lesz nélkülem is megcsinálniuk. Ezen a ponton egy kicsit átbillenünk a profi színjátszás oldalára, hiszen a többiek mondhatni magukra lesznek utalva, az övéké lesz a darab. Rendezőasszisztens nincs, de én bízom benne, hogy a srácok képesek lesznek rá úgy is, hogy én nem leszek ott.”

Visszhang

Homoki Ivett szerint a nézők nyitottak lesznek, és érteni fogják a történetet, hiszen aki színházba jár, annak befogadónak kell lennie. „A színpadon minden el van túlozva, egészen más, mint a való életben, így aki ezt nem tudja befogadni, az valószínűleg nem is szeret színházba járni.”

Koltai-Nagy Balázs igyekezett úgy színpadra állítani a darabot, hogy szívmelengető legyen, és a nézők úgy menjenek haza róla, hogy egy tanulságos történettel lettek gazdagabbak. „Szerintem nekünk, színészeknek, de magának a színháznak is az a feladata, hogy példát statuáljon, megmutasson kapcsolatokat, kapcsolatokra helyzeteket, konfliktusokra megoldásokat, és a néző ki tudja válogatni magának azt, ami számára hasznos. Ez a történet a szerelemről és a társadalmi rétegződésről szól. Mi mindkettőt megmutatjuk a darabban, viszont a nézőre van bízva, hogy ez milyen érzelmet vált ki belőle. Igyekeztem mindvégig tárgyilagos maradni, hogy mindenki állást tudjon foglalni, és persze, cél a siker, de nagyobb öröm, ha a nézők úgy mennek haza a darab után, hogy eljutott hozzájuk az üzenet, és képesek voltak az általunk színpadra vitt érzelmek és cselekedetek alapján levonni a tanulságot.

Az Albérlet az asztal alatt című lírai komédia középpontjában egy nem mindennapi történet áll. A főszereplő Florance, egy jószívű, párizsi műfordító, aki otthonába fogadja a kelet-európai vendégmunkást, Dragomirt, de nem egy szobába, hanem az asztala alá költözteti. Lakbért is kér tőle, a fiú pedig szorgalmasan fizeti azt. A két főszereplő között kölcsönös vonzalom alakul ki, de egyikük sem meri ezt bevallani magának, ráadásul a külvilág reakciója sem segít a helyzetükön. Megjelenik Raymonde, a kotnyeles barátnő, Gritzka, a nagyszájú unokatestvér, és a pofátlan munkaadó, Thyl úr is. Hosszú évek bonyodalmas történéseinek lehetünk szemtanúi, mire végre elérkezünk a végkifejlethez, amikor már semmi sem állhat a boldogság útjába.