Magyarország Kiváló Művésze díjban részesült Erdei Péter

– Mi ösztönözte arra, hogy a zenei pályát válassza?

– Debrecenben éltünk. Édesanyám iskolai énektanár volt, így a zenei nevelésem adott volt. Énekeltem és zongoráztam. Később a zeneművészeti középiskolában nyílt ki igazán előttem a zenei világ. Elkezdtem komolyabban zongorázni, és miután férfivá érett a hangom, beválogattak az iskolai kórusba. Az első kóruspróbán eldőlt a jövőm: magával ragadott a kórusművészet. Az éneklés is tetszett, de a kórusvezető, Gulyás György óriási hatást gyakorolt rám. Magával ragadott a munkája. Az ő keze alatt ismertem meg a kórusirodalom legszebb darabjait, Bach, Mozart, Haydn, Beethoven, Kodály és Bartók kórusműveit. Az érettségi után felvettek a budapesti Zeneakadémiára, ahol céltudatosan kórusvezetői szakra jelentkeztem, 1968-ban tanári és karvezetői diplomát szereztem. Tanáraim között olyan neves szakemberek voltak, mint Vásárhelyi Zoltán, Párkai István és Bárdos Lajos.

– Mi az, ami igazán megfogta a karnagyi munkában?

– Az énekkar is egy hangszer, miként a zongora vagy a hegedű. Annyival nehezebb – de egyben szebb is –, hogy az egyéb hangszereket munka után fel lehet tenni a polcra, míg a kórustagokat nem. A kórusvezető élő embereken „játszik”, a velük való foglalkozás során formálódik, épül fel a zenei produkció. Az énekesekkel közösen kell létrehozni az élő zenét. Ez nem könnyű, de gyönyörű, s az ő életüket minden körülmények között gazdagabbá teszi. Ezért is vállalják sokan és önként ezt a feladatot.

– A diploma után merre vezetett az útja?

– Amerikába, ahol négy évet töltöttem el. A Zeneakadémia utolsó évében megismerkedtem egy amerikai iskolaigazgatóval, aki meghívott, hogy közösen indítsunk el Bostonban egy ének-zenei általános iskolát, mely akkor még nem volt honos Amerikában. A mindennapos énekórát és annak jótékony hatását szerette volna megmutatni, hiszen bizonyított volt már akkor is, hogy a zene más tantárgyakra is pozitívan hat. Az egzakt tudományok terén is jobban halad előre az a diák, aki rendszeresen énekel.

– A Kodály-módszert vezette be Bostonban?

– Igen, nagyon jó volt a fogadtatása. A fiatalok érdeklődése szembetűnően megváltozott: érzelmi világuk kitágult, kreativitásuk magasabb szintre emelkedett, figyelmesebbé és gazdagabb személyiséggé váltak.

– Négy, Amerikában eltöltött év után nem akart maradni?

– Elgondolkoztam rajta, de hazahúzott a honvágy, az itthon, a család szeretete. Feleségemmel még az egyetemi évek alatt házasodtunk össze. Bostonba – közös döntés alapján – az első évbe még egyedül mentem ki, mivel őt az akkori „csodás és humánus” rendszer nem engedte ki. Miután kiderült, hogy kint még szükség van a munkámra, csak azzal a feltétellel vállaltam, hogy a feleségem – aki szintén zenetanár volt – csatlakozhasson hozzám. Ez sikerült is.

– Debrecenbe tértek haza?

– Igen, az ottani zenetanár-képzőben tanítottam. Második gyermekünk, a fiunk, már Debrecenben született. Két év után, 1974 szeptemberében kaptam a felkérést, hogy a Kecskeméten akkor induló Kodály Intézetet vezessem. Igent mondtam, az Intézet 1975-ben nyitotta meg kapuit.

– Megszerette Kecskemétet?

– Őszintén, az első években nem nagyon volt időm a várossal foglalkozni. Rengeteg munkát adott a Kodály Intézet elindítása, melynek minden pillanatát nagyon szerettem. Érdekes, és egyben felelősségteljes munka volt, hiszen az országban ez volt az első ilyen jellegű intézmény, ahol az indulástól kezdve a világ minden részéről érkeztek hallgatók, akik a Kodály-módszert megtanulni jöttek Magyarországra. Az oktatás angol nyelven folyt és folyik mind a mai napig. Természetesen a magyar zenepedagógusokra is gondoltunk, számukra a nyári időszakban tartottunk továbbképzéseket, ezek is nagyon népszerűek voltak, Soprontól Nyíregyházáig, mindenfelől jöttek a hallgatók. Ezek a különféle továbbképző alkalmak mind a mai napig nagyon népszerűek, annyi a változás, hogy mostanában már az ország különböző pontjain is tart a Kodály Intézet akkreditált kurzusokat.

– Mennyi ideig vezette a Kodály Intézetet?

– Egész pontosan harmincnégy éven át. Nagy fegyvertény volt, hogy 2005-ben csatlakoztunk a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemhez, s ennek következtében sikerült elérnünk, hogy ma már a Kodály Intézet hallgatói a tanulmányaik végén egyetemi rangú diplomát kapnak.

– A Kodály Intézet vezetése mellett sosem szakadt meg a kórusvezetői munkája. Milyen kórusokat vezetett?

– A kórusvezetés számomra mindig is sokat jelentett, és jelent ma is. A legjelentősebbek közül kiemelném a Kecskeméti Pedagógus Énekkart, melyet 1976 és 2006 között vezettem. Debrecenben a világhíres Kodály Kórust évekig vezettem, a Magyar Rádió és Televízió Énekkarát a 90-es években két éven át irányítottam.

– A tanítás szintén meghatározó a szakmai pályája során. Egyetemi tanárként hol tanított?

– Kecskemét mellett Budapesten, a Zeneakadémián is tanítottam kórusvezetést. Mindezek mellett külföldre is gyakran hívtak, a világ számos országába. Bostonba többször visszatértem vendégtanárként, nyári egyetemi kurzusokra.

– Néhány éve már nyugdíjas, de még mindig aktív. Mivel telnek a napjai?

– A Kodály Intézetben még mindig tanítok, és harmadik éve vezetem a Kecskeméti Énekes Kört, mely egy baráti társaságból jött össze, de nagyon magas színvonalon folyik a szakmai munkánk. Valamennyien nagyon elkötelezettek a nemes kóruszene iránt.

– Szabadidejében a zenén kívül mit csinál szívesen?

– A csendet szeretem hallgatni. A békességet, a nyugalmat, a természetet kedvelem. Szívesen veszek kezembe verseskötetet, és sok könyvet is olvasok.

– Nyugdíjasként gondolt arra, hogy visszatér szülővárosába, Debrecenbe?

– Megfordult a fejemben, hiszen ott élnek a rokonaim, sok fiatalkori emléket őrzők a városról. Ugyanakkor több mint négy évtizede már Kecskeméthez kötődöm. Megszerettem a várost, sok barátom lett, és néhai feleségemmel a legszebb emlékeink is ide kötnek. Ezért úgy döntöttem, maradok.

– Az élete során számos díjjal tüntették már ki. Mit jelent az ön számára a most kapott állami kitüntetés?

– A Magyarország Kiváló Művésze díj nagyon nagy megtiszteltetés a számomra. Úgy gondolom, ez a magas kitüntetés nemcsak a szakmai hozzáértésemnek, hanem az életkoromból adódó, több évtizedes munkámnak is szól. Annak pedig külön örülök, hogy vidékre is odafigyelnek a díjak odaítélésekor, hiszen a fővárostól távolabb is születhetnek figyelemre méltó értékek.

A zene szeretete öröklődött

Erdei Péter 51 év házasság után, tavaly vesztette el feleségét. Két gyermeke Írországban él, de rendszeresen találkoznak, tartják a kapcsolatot. Mindketten zenével foglalkoznak.