A népi iparművészet remekeit mutatják be a gyűjteményben

Három és fél évtizedes fennállása alatt folyamatosan gyarapodott a gyűjtemény, amelyben a népi iparművészet mellett helyet kapott a népművészet, az iparművészet és nyitottak más művészeti ágak irányába is.

– Mesélne a kezdetekről, milyen anyaggal várták az első látogatókat?

– 1984. december 7-én nyitotta meg kapuit a gyűjtemény, mely akkor országos viszonylatban is példaértékű volt. A bemutatott anyagot az akkori Népi Iparművészeti Tanács (NIT) 50 éven keresztül gyűjtött tárgyaiból biztosította számunkra. A NIT az állandó kiállításunkra olyan darabokat adott letétbe, melyek a legjelentősebbek és legféltettebbek voltak. Az országban mi voltunk az első muzeális intézmény, ahol a népi iparművészet remekeit állandó kiállítás keretében láthatóvá tették.

– Miért pont Kecskemétre esett a választásuk?

– A városban éppen felfelé ívelt a kulturális élet, a városi és megyei vezetés is partner és támogató volt mindenben. A közel 1000 négyzetméteres műemléki épületet a város biztosította és fel is újíttatta a gyűjtemény számára. Igaz, a munkások társadalmi munkában végeztek mindent, de a mai napig jól bírják az immár 226 éves falak. Természetesen az évtizedek alatt szükség volt kisebb-nagyobb felújításokra, jövőre például a tetőszerkezetet kell kor­szerűsíteni.

– Hogyan fogadta a közönség a gyűjtemény megnyitását?

– Hatalmas látogatóközönségünk volt a kezdetektől, ma már jóformán elképzelhetetlen, hogy ne egymást érjék a hazai és külföldi turista­csoportok.

– A kiállított anyag közben változott?

– Sokáig ugyanazzal az állandó tárlattal vártuk a látogatókat, de a 90-es években lépnünk kellett. Maradt egy állandó rész, de időszaki kiállításokkal egészítettük ki, hogy tudjunk újat nyújtani azoknak is, akik már jártak nálunk.

– A népi iparművészeti tárgyakon kívül más is helyet kapott?

– Az eredeti népművészet autentikus tárgyait is beillesztettük. Sajnos kevés lehetőségünk volt az évek alatt vásárlásra, így elsősorban hagyatékokból és felajánlásokból tudtuk gyarapítani gyűjteményünket. Kiemelném például a hetényegyházi Répás János fafaragó, a népművészet mestere alkotásait és a kecskeméti Leviczky József XIX. és XX. század eleji tárgyait. Emellett régen országos pályázatok keretében több szakági programnak adtunk helyet, ahol az alkotók sok értékes darabot adományoztak gyűjteményünknek.

– Említette a hagyatékokat, mindent be tudnak fogadni?

– Kapacitásunk nekünk is határt szab, de mindig megtekintjük a felkínált tárgyakat, és ha olyan, amely értékes és érdemes megőrizni az utókornak, mindenképpen elfogadjuk. A célunk továbbra is az, hogy a népművészet szellemét fenntartsuk, akár autentikus, akár most alkotott tárgyakon keresztül.

– Csak kiállításokban gondolkodnak?

– Nem, a szakmai munka ennél sokkal szélesebb palettán mozog. Már a 90-es évektől múzeumpedagógiai és kézműves-foglalkozásokkal színesítettük a nálunk töltött időt, valamint szakági találkozókat, konferenciákat szerveztünk. Ezek mind a mai napig nagyon sikeresek. Gondolok itt például a bútorfestő-konferenciára vagy éppen a viseletkészítő-kon­ferenciára.

– Milyen időszaki kiállításaik vannak?

– Mindig más és más. Vallom: törekedni kell arra, hogyha valakit nem érdekel a népi iparművészet, annak is tudjunk olyat mutatni, amiért van kedve betérni hozzánk. Így az időszaki kiállításaink között van képzőművészeti, fotóművészeti és iparművészeti egyaránt. Csak az elmúlt egy évből többet ki tudok emelni, melyek nagyszámú közönséget vonzottak be. Például a néhány éve elhunyt Walter Gábor festményeiből összeválogatott anyag, a Vörös és Fekete képzőművészeti tárlat, a japán kimonókat és japán tusrajzokat felvonultató, nem mindennapi összeállítás, vagy a 35 éves jubileum kapcsán bemutatott hímzőkiállítás. Az előző években pedig több kortárs képzőművész alkotásai mellett Tóth Menyhért és Szalay Lajos műveit is bemutattuk. Több mint 6 éve a Kecskeméti Kortárs Művészeti Műhelyek keretein belül dolgozunk, az együttműködés eredményeként több zenés, irodalmi rendezvényünk is volt.

– Népszerűek a múzeumpedagógiai foglalkozásaik?

– Igen, vegyes a korosztály. A gyerekfoglalkozásainkat nagyon szeretik a tanárok. Ebben a hónapban például az ünnepre hangolódva gyertyamártás és mézeskalács-készítés szerepel a programban. Ősszel sikeres volt a szőlőpréselés és kukoricamorzsolás. A különböző hátrányokkal élőknek is tartalmas programokat nyújtunk. A foglalkozásvezetőnk, Vágó Piros mindenki számára olyan elfoglaltságot nyújt, melyben sikerélménye lesz. Ehhez kapcsolódóan említeném meg a nyári táborainkat, melyekre évről évre nő az igény. Idén már öt héten át fogadtuk a gyerekeket.

– A gyűjtemény történelmével szorosan egybefonódik a Díszítőművész Szakkör. Mióta vannak önökkel?

– A 65 éves Díszítőművész Szakkör tagjai 23 éve találkoznak gyűjteményünkben. Egykori vezetője, a 98 éves Varga Ferencné Ilonka néni csodálatos közösséget adott át utódjának. A szakkör kiválóan működik, több tagjuk is megkapta a Népi Iparművész címet. A tiszta magyar népművészet megőrzését, felkutatását tűzték ki célul, mely a gyűjtemény alapelvével tökéletesen összecseng.

– Harmincöt éves a gyűjtemény, 35 éve vezeti. Sosem gondolt váltásra?

– Nem. Pontosan azt csinálom, amit szeretek, ráadásul gyönyörű környezetben, szép régi tárgyak között. Nagyszerű kollégákkal dolgozhatom együtt, jó bejönni egy olyan közösségbe, ahol mindenki számára a múzeum az első. Mindig is néprajzos szerettem volna lenni. Igaz, először másfelé vitt az utam, de aztán a sors úgy alakította, hogy mégis néprajzos lehettem. Amikor felkértek a gyűjtemény vezetésére, 26 éves voltam. Nem volt egyszerű az első időszakban, hiszen munka mellett a Debreceni Egyetemre jártam, hogy a könyvtár–matematika szakos diplomám mellé az etnográfusi végzettséget is megszerezzem. Közben gyesen is voltam, időnként a kisgyermekemmel együtt jártam iskolába. Így tanultam és vezettem egyszerre a gyűjteményt.

Sörfőzde is volt az épületben

A gyűjteménynek helyet adó ház története sokkal messzebbre nyúlik vissza, mint 35 év. 1793-ban épült fel a serház, mely Kecskemét első sörfőzdéje volt. Később laktanyaként is működött, majd a XX. században sokáig szeszfőzdének adott helyet, többek között Unicumot és barackpálinkát is gyártottak. A szeszfőzde 1983-ban költözött ki az épületből. Az utca nevét egyébként az egykori sörfőzés emlékére változtatták meg az 1980-as években Külső-Szabadságról Serfőző utcára.