A szociofotó úttörőjének munkáiból nyílt kiállítás

Kárász Judit fotóművész pályájának főbb állomásait bemutató munkáiból nyílt kiállítás csütörtökön a Magyar Fotográfiai Múzeumban. A megnyitón Szabó Magdolna muzeológus beszélt az alkotó életéről és művészetéről.

Kárász Judit jómódú szegedi zsidó polgári családba született 1912-ben. Gimnáziumi évei alatt egy szegedi fotóműteremben segédkezett. Érettségi után építész nagybátyja jóvoltából belekóstolt a párizsi fotóiskola kurzusaiba, majd szintén az ő javaslatára az 1931-32-es tanévben a Bauhaus fotós szaknövedéke lett. Nem sokkal később sokadmagával távoznia kellett származása, baloldali szerepvállalása és röplapok terjesztése miatt. Művészeti tanulmányai 1932-ben végleg megszakadtak. Pár évig Németországban maradt és elbocsátott kollégáival fotográfusként és laboránsként dolgozott Berlinben, Kölnben, Münchenben. A németországi évek nyarait Szegeden töltötte, a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának tagjaival. Szabó Magdolna elmondta, hogy a Kollégiummal töltött nyarak a társadalmi viszonyokról kialakított képét árnyalták, melynek tapasztalatai és eredményei éppúgy mély nyomot hagytak benne, mint a Bauhaus szabadsága, művészetszemlélete és a tanáraitól kapott konstruktivista látásmód. A hitleri Németországból a dániai Bornholm szigetére menekül egy hamburgi jó barátja, Hans Henny Jahnn drámaíró, orgonaépítő, lótenyésztő farmjára. A dán sziget kitűnő hely volt az elvonulásra, a zárt világ és az önfenntartó lét nehézségei ellenére fiatal nőként az emberi lét és a kapcsolatok új oldalait tapasztalhatta meg. Az ősiséget jelentő természeti környezet, a szigetre érkező művészkolóniák és a helyi parasztok, kézművesek viszonyrendszerei különleges tapasztalatot jelentettek számára. Az önkéntes száműzetés 14 évig tartott. Bronholmot elhagyva Koppenhágába ment és beállt dolgozni egy szövőüzembe. Szabó Magdolna elmondta, hogy életében 1949-be állt be a fordulat, amikor barátai meggyőzték a végleges hazatérésről. Kezdetben a Múzeumok Országos Központja fényképészeként, majd az Iparművészeti Múzeum műtárgyfotósaként kapott átmeneti állást.

– Itt valami reménytelenül elszakadt, fotóművészeti karrierje megrekedt a hazatérését követő gyors változások, be nem váltott ígéretek, a múzeumi tárgyfényképező munka kötelezettségei és monotóniája miatt – mondta Szabó Magdolna, hozzátéve, hogy mindennapi munkájához túlképzetten, másként tanult és szocializált lényként kényszerült belevágni. Mindeközben lassan háttérbe szorult és hivatalos közege teljes lehetetlenségében és a kiterjedt művészbaráti kötelékek hálójában is a belső magányt választotta és 1977-ben véget vetett életének.

A szegényekre irányította a figyelmet

Halála után, az 1980-as évek elejétől itthon és külföldön is egyre többet szerepelnek munkái, felfedezi magának a német avantgárd és a hazai fotóművészet szocio- és női fotográfusok reflektorfénybe helyezésével és a Bauhaus alaposabb feltárásával. Viszonylag csekély ismertségén jelentősen fordított a Bauhaus történetének feldolgozása. A tárlaton látható darabok pályájának főbb állomásait mutatják meg. A harmincas évek vidéki terepmunkáinak eredményein jól érezhető az a folyamat, hogy a nyers tapasztalat megrendülését a képi rögzítés művészetévé emeli. Merész kompozícióival, sajátos látásmóddal fejezte ki az érzelmekre ható élményeket. Rendkívüli kifejezőerejével próbálta társaival együtt a szegények sorsára irányítani a figyelmet.