Szűcs Sándor a kenyérlángos nagymestere

A mezőgazdasági végzettségű Szűcs Sándor technikusként dolgozott a helyi termelőszövetkezetben, de nem bírta a kötöttséget, így vasutasnak, majd vállalkozónak állt. Vadon termő virágokat termesztett, szárított, festett, majd értékesített. A piac telítődött, vállalkozása becsődölt. Nagy mennyiségű száraz virág maradt a nyakán, amivel nem tudott mit kezdeni. A kényszerhelyzetben született meg az ötlet, hogy a növények szárából koszorúkat, asztali és fali díszeket készít – mesélt a kezdetekről.

– A technikát egy televí­ziós műsorból lestem el. Két napig kínlódtam azon, míg sikerült rájönnöm a szalmafonás nyitjára. Néhány nappal később jutott csak eszembe, hogy korábban többféle kézművestechnikát bemutató füzetecskét vásároltam. Átlapozva a kiadványokat leltem rá arra, melynek útmutatásai alapján tökéletesíteni tudtam tudásomat.

Szűcs Sándor később kukoricacsuhéval, majd mindenféle növényi anyaggal kísérletezett, ami olyan jól ment neki, hogy elhatározta, ebből fog megélni. Tehetségét a különböző turisztikai központokban, hagyományőrző rendezvényeken kamatoztatta, felnőtteknek és gyermekeknek készített figurákat, díszeket és népi hangszereket.

– A száz évvel ezelőtti lakhatást, elődeink mindennapi életet bemutató múzeum létrehozásának gondolata 2001-ben fogalmazódott meg bennem, nyomban meg is vásároltam egy – a tájegységre jellemző – gangos parasztházat a város központjában.

Kezdeményezésének híre gyorsan elterjedt a településen. Sorra érkeztek a padlásokon, fészerekben porosodó tárgyak. Az épület, amit a helyiek tájháznak kereszteltek el, hamarosan megtelt, bútorokkal, régi ruhákkal, edényekkel, eszközökkel, szerszámokkal. Az utcai helyiségeket lakószobának és konyhának rendezte be, a hátsó helyiségben a többi tárgy kapott helyet.

– A felújítás végére elfogyott a pénzem, így kénytelen voltam az épületet önköltségi áron eladni az önkormányzatnak. A város a gyűjtemény kezelését a gondjaimra bízta. A tájház létrehozásának jutalmaként megkaptam a „Szabadszállás Kultúrájáért” címet, majd nem sokkal később kizártak az épületből. A tájházból alkotóház lett, annak kezelője, Kis-Tóth Ferenc Munkácsy-díjas festőművész hívott vissza gondnoknak.

A munka tovább folytatódott, a gyűjtemény a Kis-Tóth Ferenc készítette, ősi kun motívumokat ábrázoló táblaképekkel és újabb tárgyakkal gyarapodott. Megépült az udvari kemence, új lehetőségeket tárva fel Szűcs Sándor előtt, aki a szomszéd néni segítségével elsajátította a kenyérlángos készítésének mesterfogásait.

– A kenyérlángos készítését is azért tanultam ki, hogy megismertessem az embereket a hagyományos magyar konyha értékeivel, a régi ételek ízeivel. Azt szeretném elérni, hogy a hazai ételek elkészítését gyakorolja inkább a magyar, minthogy átvegye a külföldi recepteket. A magam gyártotta hordozható kemencének köszönhetően itthon és a megye számtalan településén megfordultam, sütöttem kenyérlángost a gyermekeknek és a felnőtteknek. A kiskunsági kenyérlángosom eddig még mindenkinek ízlett. Egyre több helyre hívnak, ahol a kulináris élvezetek mellett a magyar kézműves technikákat is megismertetem a programok résztvevőivel – tette hozzá Szűcs Sándor, aki a magyar kultúra, a hagyományok ápolását, terjesztését az élete legfontosabb céljának tekinti.

– A tájház kialakításába nagyon sok pénzt és munkát öltem bele. Annak ellenére, hogy ma már nem tulajdonosa, hanem csak gondnoka vagyok, ugyanúgy szívemen hordozom a gyűjtemény sorsát. Továbbra is kiemelt feladatomnak tartom az itt őrzött többezernyi tárgy állagmegóvását, valamint, hogy újabb és újabb kincsekkel gyarapítsam számukat. A gyűjteményben fellelhető korabeli használati tárgyakon, ruhadarabokon, az állattartás és mezőgazdaság során használt eszközökön, személyes tárgyakon keresztül az idelátogatók megismerhetik elődeink mindennapjait, életvitelét és szokásait, amit nagyon fontos dolognak tartok, mivel azt tartom, hogy múltunk ismerete a jövőnk záloga – tette hozzá Szűcs Sándor.

Hagyományos kunsági kenyérlángos

Kenyértésztából készített, kemence kövén sütött, esetenként különböző módon ízesített, frissen fogyasztott termék a kenyérlángos. A tradicionális étrendben az Alföldön volt jellemző, ahol jól keleszthető búzalisztből sütöttek kenyeret. Sütési technológiáját a paraszti háztartások kísérletezték ki. A tésztát elnyújtották, és a már felfűtött kemence fenekére, az izzó parázs, a láng elé behelyezték. A kisült tésztát ízesítve, melegen fogyasztották. A kenyérlángos ízesítés nélkül, önmagában is élvezhető.

Hozzávalók: 1 kilogramm liszt, 2 dekagramm asztali só, 6 dl víz, kovász vagy élesztő. A tésztát addig kell dagasztani, amíg az simává válik, vagyis nem ragad. Kisütni dagasztás, majd egy óra pihentetés után, 250–300 Celsius-fokon kell. Az elkészült kenyérlángost lekvárral, hagymás, kapros, paprikás, köménymaggal kevert tejföllel, kacsa- vagy libazsírral ­lehet ízesíteni, vagy amit éppen a kamrában találunk.