Saját megszállókat igényelt a település

Manapság csoda, ha valaki ismeri az öregek által beszélt német nyelvet, ápolja a szokásokat, a kultúrát. Császártöltés ilyen település, pedig kijutott a helyi családoknak azokból a szörnyűségekből, amelyek falvakat, tájakat néptelenítettek el. Világháború, málenkij robot, kitelepítés, kolhozosítás. A ma még élő idősek végigélték a megpróbáltatásokat.

Nem volt könnyű megőrizni a XX. században a német nemzetiségi kultúrát messze az óhazától. Erről ad számot az a három kötet, melyet 2015 és 2017 között írtak helytörténészek a faluról. A legutolsó kötetet néhány napja mutatták be a könyvtárban. A rendezvény előtt avatták fel a ligetben a hazai németek gyásznapjára emlékezve a császártöltési kitelepítettek emlékművét.

Takácsné Stalter Judit polgármester és a nemzetiségi önkormányzat szorgalmazta a település történetének összefoglalását, egy helyi sváb szótár lejegyzését. Az emlékmű felavatása is ennek keretében történt. A harmadik könyv, amelyhez a polgármester írt köszöntőt, a falu 1945–1990 közötti eseményeit foglalja össze. A kötet szerzői dr. Knipl István és Bolvári Csaba, akik díjazás nélkül végezték el a forrásértékűnek is tekinthető anyag összegyűjtését, megírását és megszerkesztését.

A könyv a szovjet megszállást ugyan tárgyalja, de a kitelepítést és a málenkij robotra elhurcoltak történetét nem. Ezek az események ugyanis a 2016-ban kiadott második kötetben olvashatóak. Dr. Knipl István és Bolvári Csaba – mindketten császártöltésiek – két részre osztották a könyvet. A történeti fejezeteket az előbbi, míg a községi tanácsi jegyzőkönyveken alapuló részt az utóbbi szerző jegyezte le. A könyvből kiderül, hogy a töltésiek kérték a szovjet parancsnokot, hogy vezényeljenek katonákat a faluba. Nem mintha szimpatizáltak volna az ellenséggel: a szovjet hadsereg két különböző helyi parancsnoksága ugyanis egyszerre érvényesítette a beszolgáltatási kötelezettséget. Azt gondolták, ha saját elszállásolt megszállók élnek náluk, akkor azok megóvják őket a folyamatosan sarcoló egységektől. A falu ugyanis hétről hétre egyre nehezebben élt 1945-ben, 1946-ban. A feljegyzések szerint a helyi elöljáróság hat hősi halottról és tizenkét eltűntről tudott, illetve hiányzott az eredetileg 2700 fős faluból hatszáz olyan férfi és nő, akikről semmit sem tudtak, mert a szovjetek elhurcolták őket.

Nem volt jó az agitátori munka Császártöltésen

A könyv szerzői arról is beszámolnak, hogy a Rákosi-korszakot hogyan élte meg a település. Az ötvenes években beindult szövetkezetesítésről, a nagygazdák elleni támadásról, a beszolgáltatás lassításáról a Petőfi Népe elődje, a megyei népújság is beszámolt. 1951 őszén a töltési gazdák az utolsó helyen álltak a beszolgáltatás teljesítésben a Kiskőrösi járásban. A tanácselnök azt nyilatkozta a megyei lapnak, hogy ez csak annak köszönhető, hogy nem jó a cséplőgépeknél az agitátori munka. A pártszervezet és a tanácstagok is azt vallották, kevés volt a termés, így nem rohantak a beadással a gazdák, mert a saját szükségletüket sem tudták biztosítani. A könyv foglalkozik a következő évtizedekkel is, amelyek során a faluban, akár csak az országban, viszonylag jobb korszak köszöntött be. A szorgos családok újból elindultak a gazdagodás útján, és Császártöltés újra módos településsé vált.