Hétévesen bújt először fodros szoknyába, kopogós cipőbe

Hofmaiszter Anikó hétévesen, a Haránt házaspár vezette szabadszállási Egress Kis Lajos Néptánc Együttes gyermekcsoportjában kezdett táncolni. Az alapok elsajátítása után különböző versenyeken, vendégfellépéseken mutathatták be tudásukat a publikum előtt.

– Hatalmas élmény volt számunkra a közönség véget nem érő tapsa. A csoport tagjai közül sokan ekkor jegyezték el magukat a néptánccal. Kamaszéveim alatt az itt megszerzett tudásomat turisztikai programokon kamatoztattam. Férjhez mentem, gyermekeim születtek, így évekig nem öltöttem magamra a fodros szoknyát, nem húztam a lábamra a kopogós cipőt – mesél pályája kezdetéről ­Hofmaiszter Anikó, az Ezüst Kopogók Néptánc Együttes vezetője.

Miután a kisebbik gyermeke óvódás lett, újra munkába állt. Fejlesztőpedagógusként helyezkedett el egy solti szociális intézményben, ahol kollégáival személyiségfejlesztő csoportokat indítottak.

– Mondanom sem kell, hogy én mit választottam, hagyományos és klasszikus táncokat tanítottam. A sikert látva, munkatársaim addig-addig unszoltak, hogy a helyi óvodásokkal és iskolásokkal kezdtem foglalkozni, emellett saját kedvtelésemre eljártam a szabadszállási Egress Kis Lajos Néptánc Együttesbe.

Strohbach Miklós, az együttes vezetője 2014-ben adta át Anikónak a stafétabotot, aki a felnőttek irányítása mellett a helyi óvódások, majd az iskolások számára indított néptánccsoportot. Az együttes tagsága még abban az esztendőben döntött arról, hogy új nevet vesz fel. Ekkor perdültek táncra hivatalosan is az Ezüst Kopogók. A négy esztendő alatt létszámuk megháromszorozódott. A felnőtt-, a két iskolás (junior), és óvodás csoportba ma már közel százan járnak.

– Együttesünk megalakulása óta szinte állandó szereplői vagyunk a helyi rendezvényeknek, és több környékbeli településen is felléptünk. Két éve a Népek Tánca – Népek Zenéje verseny országos döntőjében juniorcsoportunk bronz minősítést kapott. Sikereinket látva a környező településekről is több megkeresés érkezett, így ma már nemcsak a szabadszállási, hanem a fülöpszállási és a szalkszentmártoni gyermekekkel is foglalkozom – folytatta a néptáncoktató.

Hofmaiszter Anikó sokat tanult kollégáitól, az ismeretségi körébe tartozó néptáncpedagógusoktól, de az idősektől is jelentős mennyiségű információt gyűjtött be. Tanítványaival korosztályok szerint foglalkozik, figyelembe veszi a gyermekek tudását, a táncok nehézségi fokát. Elsőként mindig a tánc jellegzetességeivel, lépéseivel, a tájegység viseletével, szokásaival ismerkednek meg a néptáncos palánták, majd ebből gyúrják össze a színpadi koreográfiát.

– A néptáncot már óvodáskorban kell megszerettetni, mivel minden gyermek lelkének központjában a mese, a játék áll. Az út a mondókákon, népi játékokon, dalokon keresztül vezet, amit nagy türelem, odaadás és szeretet kell hogy övezzen. A nagyobbakkal már más a helyzet, nincs két egyforma gyerek, de ha el tudom csábítani az órámra, a felhőtlen jókedv, a felszabadult mozgás rögtön a színpadra vonzza őket. Manapság reneszánszát éli a hagyományápolás, tehát menő dolog néptáncosnak lenni – hangsúlyozta Hofmaiszter Anikó, aki egyben kiemelte a néptánc személyiségfejlődésben betöltött szerepét.

– A foglalkozásokon a gyerekek olyan társaságban mozoghatnak, játszhatnak, tanulhatnak, melynek tagjai hasonló korúak, hasonló érdeklődéssel. A fiatalok tartozhatnak valahová, attól függetlenül, hogy honnan jöttek. A próbáink és a fellépéseink nagyon jó hangulatban telnek, hiszen nemcsak a tánc szeretete köt össze bennünket, hanem a testet-lelket feltöltő, igazi boldog pillantok, a nevetés, a jó társaság, az igazi, baráti közösséghez való tartozás érzése. – Számomra a néptánc a nagy szerelem, ami szinte az egész életemet betölti. Nincs olyan nap, hogy ne táncolnék vagy ne foglalkoznék a tánccal. Igazi hivatásomnak érzem – tette hozzá az Ezüst Kopogók Néptánc Együttes vezetője.