Lemezzel tér vissza Udvaros Dorottya

– Hogyan emlékszik vissza az első lemezére, az Átutazóra, mely 1985-ben jelent meg?

– A lemez Dés László és Bereményi­ Géza nagyszerű közös alkotása volt. Az ötlet Lacitól származott. Máig nem tudom, miért gondolta úgy, ír nekem egy lemezt. Minden előzmény nélkül, hiszen ­addig egyáltalán nem játszottam zenés­ darabokban. A felvételek idején minden szempontból áldott állapotban voltunk, nemcsak azért mert nyolc hónapos terhesen énekeltem fel a lemezt. Senki nem hajszolt minket, mindenki nyugodt volt. Dés Laci akkor már népszerű dzsesszzenésznek számított, de ez volt az első, más előadónak írt lemeze, Bereményi Géza pedig a 80-as évek közepén éppen szüneteltette a munkát Cseh Tamással. Valahogy az Átutazót mindenki nagyon akarta, minden körülmény kedvezett neki.

– Egy ekkora siker után miért kellett 30 évet várni a második albumra?

– Sokáig úgy éreztem: az akkor előállt csodálatos állapot egyszeri és megismételhetetlen. Az elhatározásom akkor változott meg, amikor találkoztam Hrutka Róbert zeneszerzővel. Azonnal megéreztem, milyen sokoldalú és érzékeny művész, és megkértem, hogy ha van kedve, írjon egy dalt az önálló estemre. Ebből ­végül három dal lett ­Bereményi Géza­ szövegeivel, aminek nagyon örültem. Majd szép lassan jött a többi is, voltak köztük líraiak, pörgősebbek egyaránt. Egyszer csak már azon gondolkodtunk, miként álljon össze egy lemezanyag. Így született meg a Majdnem Valaki.

– Milyen hangulatban készült az újabb lemez?

– Örömteli időszak volt számomra. Nagy kíváncsisággal vártam, hogyan tud majd Robi­ és Géza együtt dolgozni. Szerettek együtt lenni, gyártották a fecniket. Robi zenélt, Géza irkált. Nagyon termékenyek voltak.

– Milyen érzés volt újra a stúdió­ban dolgozni?

– Amennyire élveztem az előmunkálatokat, pont annyira keményen megdolgoztunk a stúdióban Robival minden egyes dalért. Robi maximalista, akár csak én, így nem volt pardon, volt dal, amit akár tízszer is újra és újra énekeltem.

– Kiknek ajánlaná a lemezbemutató koncertet?

– Nem kötném sem korhoz, sem nemhez. Mindenki jól érezheti magát, akit megérint a zeném.

– Kecskemét mint helyszín, kedves emlékeket ébreszthet önben, hiszen gyermekkorában erősen kötődött a városhoz.

– Valóban, édesanyám, Dévay Camilla színésznő és édesapám, Udvaros Béla rendező 1957-től 16 éven át voltak a kecskeméti Katona József Színház társulatának tagjai. Sajnos akkor még nem voltak színészlakások, így én Buda­pesten éltem és jártam iskolába, de a nyári szünetekben gyakran lejártam hozzájuk. Nagyon szerettem Kecskemétet, sok kedves emlékem fűződik a városhoz. A színház minden szegletét jól ismertem.

– Már akkor tudta, hogy színésznő szeretne lenni?

– Egyáltalán nem, az csak a gimnázium végére érlelődött meg bennem. Gyermekként nem is foglalkoztatott a gondolat, bár egyszer álltam a kecskeméti színház színpadán, kellett egy gyermekszínész. A Szentivánéji álomban apró kis tündér voltam, míg édesanyám Titániát alakította.

– Kikre emlékszik a színészek közül?

– Kedves emlékeket őrzök többek között Fekete Tiborról, Gyólay Viktóriáról, Szegedi Erikáról, Göndör Kláráról, valamint az akkor ott játszó Moór­ Mariannáról és Szilágyi Tiborról.

– Ma is kötődik még a városhoz?

– Én már nem, de édesapám igen, több barátjával is tartja a kapcsolatot, de nagyon örülök, hogy Kecskeméten is bemutathatom új lemezemet.

Játszik több színházban is

Udvaros Dorottyának nem sok szabadideje van, jelenleg is több színházban játszik Budapesten. Látható a Nemzeti Színházban, mely az anyaszínháza, valamint a Belvárosi Színházban, az Operett Színházban, a Tháliában és a Mikroszkóp Színpadon. Mindezek mellett járja az országot lemezével.