Ajándékozás

2 órája

Tűzifautalvány segíti a kecskeméti Wojtyla hét tagjának életét – galériával

Pénteken a kecskeméti Wojtyla Barátság Központ sorsközösségének hét tagja nagyon boldogan mehetett haza. Az Assisi Szent Ferenc emléknapja alkalmából megtartott tűzifautalvány-átadási ünnepségen a szegények a népkonyhát támogató vállalkozóktól vehették át a 65 ezer forint értékű adományt.

Sebestyén Hajnalka

A Wojtylában már sok éves hagyománya van, hogy Assisi Szent Ferenc napján a kiválasztott szegényeknek kályhát ajándékoznak a szociális intézményt támogató vállalkozások.  Idén azonban nem kályhát, hanem tűzifautalványt vehettek át a rászorulók. Az értéke 65 ezer forint volt, a tűzifát a Suba Tüzép juttatja el a házakhoz.

tűzifautalvány, Kecskemét, Wojtyla Barátság Központ
Tűzifautalvány segíti a kecskeméti Wojtyla hét tagjának életét
Fotó: Sebestyén Hajnalka

A Wojtyla Barátság Központ dísztermében megtartott rendezvényen először Farkas Pál megemlékezett Assisi Szent Ferencről, a szegények és az állatok védelmezőjéről. Assisi Szent Ferenc dúsgazdag család sarjaként lemondott a világi javakról, megtagadta családját, korábbi önmagát, hogy eleget tegyen Isten elhívásának, mely ugyan anyagi értelemben szegénnyé, lelki értelemben azonban végtelenül gazdaggá tette. 

Köszönet a tűzifautalványt adományozóknak

Farkas Pál a sorsközösség nevében mondott köszönetet az adományozóknak a gondoskodó szeretetükért, nagylelkűségükért, melynek gyümölcseként nagy mennyiségű tűzifához juthatott hét nehézsorsú, halmozottan hátrányos helyzetű embertársuk és családjuk. A hét tűzifautalványt felajánlotta: Félegyházi Pékség Kft., OTP Bank Nyrt., Free Line Kft., Füredi Képzőközpont, Plan Zrt., Pintér Művek Kft., Suba Tüzép. Az utalványok egy részét a cégek vezetői, képviselői adták át, illetve néhányat a Wojtyla munkatársai, ahol személyesen nem tudtak a cégvezetők részt venni az ünnepségen. Az utalványért egy erdei köbméter fát szállítanak ki a Suba tüzépesek, mely két köbméter hasított tűzifának felel meg.

Gubbioi farkas története

Az ünnepségen beszédet mondott Nyeste Pál piarista paptanár-plébános is, aki Assisi Szent Ferenc kapcsán a gubbioi farkas történetét elevenítette fel, melyben Ferenc békére ösztönzi, megszelídíti a farkast. A jótékonysági eseményt a Kodály iskola négy növendékének énekes előadása színesítette.


 


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában