Jubileum

1 órája

Huszadik alkalommal rendezik meg a nagyszabású Őszi Helyi Termék Ünnepet Kecskeméten

Október 11 és 12. között rendezi meg az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület jubiluemi programját. A 20. Őszi Helyi Termék Ünnep és Aranyhomok Portéka Vásár Kecskemét főterén várja közönségét.

Sebestyén Hajnalka

Az Őszi Helyi Termék Ünnep hagyományőrző rendezvény az Univer Product Zrt.-vel együttműködve, az Erős Pista Feszt társrendezvényeként valósul meg. A szervezők gazdag hagyományőrző és szórakoztató programkavalkáddal készülnek. 

Őszi Helyi Termék Ünnep, koncert, Erős Pista Feszt
Huszadik alkalommal rendezik meg a nagyszabású Őszi Helyi Termék Ünnepet Kecskeméten
Forrás: Beküldött fotó

Az Őszi Helyi Termék Ünnep megnyitója

Október 11-én, pénteken 16.30-kor dr. Szeberényi Gyula Tamás országgyűlési képviselő nyitja meg az Őszi Helyi Termék Ünnepet.

Tizenegyedik évfordulóját ünnepli a Kecskeméti Tanyai Termék Piac. Ezen alkalomból köszöntőt mond Gulyás János, a NAK Bács-Kiskun Vármegyei Szervezetének élelmiszeriparért felelős alelnöke, valamint átadja „Az év Kecskeméti Tanyai Termék Piac gazdája” díjat és a vele járó vándorserleget.

Térségi nagy koccintás

A megnyitó részeként 17 órától ötödik alkalommal lesz Térségi Nagy Koccintás, melynek keretében a közönség 150 pohárral koccinthat 9 városi és térségi boros gazda és borászat felajánlásából, megszerettetve ezáltal Kecskemét és környéke borait. Az érdeklődők ezúttal támogatói jegy vásárlásával vehetnek részt a programon, amellyel támogatják a kunsági borok népszerűsítését.

Bemutatkozik a 2024. év Kecskemét Város Bora címet viselő bor is, a Gedeon Birtok Kft. – Kövidinka bora. A térségi koccintás a Mathiász János Borrend és a Kunsági Női Borrend közreműködésével valósul meg. A nap zárásaként 17.30-tól a Kecskeméti Városi Fúvószenekar Kuna Lajos és Lauer Zsolt vezetésével gondoskodik a kellemes kikapcsolódásról.

Gyerekprogramok

A gyerekek is jól érezhetik magukat. Többek között Piros lábasos nosztalgiajáték – Vándorjátszóház, népi és ügyességi játékok, a jakabszállási Magyarkert kézműves foglalkozásai várják a kisebbeket.

Turisztikai kiállítás

Október 12-én, szombaton 10-17 óra között a Tourinform Iroda környéke ad helyet a II. Kecskemét és Térsége Turisztikai Kiállításnak, izgalmas kvíz- és nyereményjátékokkal, helyi termékek kóstolójával és kézműves foglalkozásaival. 

Kutyás bemutató, jótékonysági ebéd

Szintén szombaton, 11 órától a Hetényegyházi Kutyaiskola bemutatója várja a négylábúak kedvelőit. 12 órától pedig jótékonysági gulyás ebédet tart az Univer Product Zrt. a Bács-Kiskun Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat munkáját segítő Noéma Alapítvány javára a térségi gyermekek pedagógiai és pszichológiai támogatására. Az alapítvány legfőbb célkitűzése a Bács-Kiskun Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat Kecskeméti Tagintézményénél ellátott gyermekek korszerű, színvonalas ellátásának (vizsgálatának, fejlesztésének, gondozásának, terápiájának) támogatása. 

Zene, zene, zene

Szombaton 13 órától a színpadon „Mindannyian mások vagyunk” címmel Szénási Anna, Szénási Pál és a Big Beng műsora lesz hallható, melyet 14 órától a Pirossapkások Zenekar követ. 15 órától a Bor ’ la Bor zenekar gondoskodik a jó hangulatról, 16.30-tól pedig a Kodály Zoltán Vegyeskar kedveskedik egy dalcsokorral a közönségnek. 17.30-tól a színpadi műsort egy country, rock’n roll és blues partyval a TBX Band zárja.

Tanyai termékek, kézműves remekek

Az Aranyhomok Portéka Tanyai Termék és Kézműves Vásár pénteken és szombaton látogatható. A kilátogató közönség különleges, minőségi, hazai kézműves termékeket vásárolhat megfizethető áron közvetlenül a kézművesektől, termelőktől, akik széles árukínálattal, ínyencségekkel, újdonságokkal fogadják vevőiket.



 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában