Ágasegyháza

2024.09.03. 13:46

Patrik után édesapja is több mint száz kilométert fog gyalogolni szamarával

A 19 éves Koszonits Patrik nyáron mintegy négyszáz kilométert gyalogolt 15 éves szamarával, és hamarosan édesapja, Tibor is hasonló túrán fog részt venni Mancival. Az Ásotthalom és Ágasegyháza közötti száztíz kilométeres kihívás október elején lesz.

Vizi Zalán

Nyár elején számoltunk be először a 19 éves Koszonits Patrik történetéről, aki Ásotthalomról indult el a 15 éves kancával, Fülessel, hogy mintegy négyszáz kilométert megtéve eljussanak egészen a Győr-Moson-Sopron vármegyei Kisfaludig. Negyven települést érintettek, és egy szamárfarm létrehozásához gyűjtöttek pénzt. Patrik terve az volt, hogy csacsirezervátumot hozzon létre, így segítve a bajba jutott szamarakon. 

szamár, gyalogtúra, rezervátum
Négyszáz kilométert gyalogolt a szamarával Patrik, hogy rezervátumot hozzon létre
Fotó: Pozsgai Ákos / archív-felvétel

A sikeres gyalogtúráról az Ott vagyunk már? nevű Facebook-oldalon számoltak be, és itt jelentette be a napokban Patrik édesapja, Tibor, hogy ő is vállal egy hosszú túrát. Meghívást kaptak ugyanis Ágasegyházára, a Hét Vezér Fogadótól a III. Birkafesztiválra, amely október 5-én lesz.

– Számomra egy jó kihívás ez a 110 kilométeres távolság – írta bejegyzésében Tibor. – Soha nem gyalogoltam, mindig arra fogtam hogy fáj a lábam! Mostanában Patrik túrája miatt egyre többet gyalogoltam és rájöttem, hogy képes vagyok akár 110 kilométert is legyalogolni. Lehet lassabban, de teljesíthető. A napokban elkezdem magamat is és Mancit is felkészíteni az útra. Megnézem, hogy mennyire fél a forgalomtól és ha minden rendben lesz, akkor elindulunk Mancival Ágasegyházára. Sajnos Patrik nem tart velem, mert otthon el kell látnia a jószágokat, viszont azt mondta, hazafelé ő gyalogol Fülessel – olvasható Tibor posztja, amelyben közölte, hogy szamarával, Mancival nekivág ennek a kihívásnak. 

szamár, gyalogtúra, rezervátum
Patrik után édesapja is több mint száz kilométert fog gyalogolni szamarával
Forrás: Ott vagyunk már? Facebook-oldal

Patrik édesapjának tervezett útvonala a következő: Ásotthalomról 15,2 kilométert megtéve Ruzsáig jutnak, onnan 11 kilométer megtétele után Üllés következik, majd 12,5 kilométert követően Csólyospáloson kötnek ki. Újabb 11,5 kilométer után Kiskunmajsa, majd 10-10-10 kilométer után Jászszentlászló, Móricgát és Bugac következik. Bugactól 11 kilométer Jakabszállás, majd onnan a célállomás, Ágasegyháza még 18 kilométer sétára van. 

Az Ott vagyunk már? nevű közösségi oldalon egyébként a napokban arról posztoltak, hogy Patrik és szamara Szegedre is ellátogatott, ahol a Dóm téren, a Széchenyi téren és a Kárász utcában találkozott a helyiekkel. 


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában