Kecskemét

2024.09.09. 18:13

Svájc gazdasági sikerének titka az alulról felfelé építkező kezdeményezések támogatása

A most zajló Svájci Napokkal kapcsolatban tartott sajtótájékoztatót Jean-François Paroz, a Svájci Államszövetség magyarországi nagykövete és Jasmina Opardija tudományos tanácsadó, valamint dr. Fülöp Tamás rektor a Neumann János Egyetem Innovációs terében a hétfői ünnepi tanévnyitót megelőzően.

Horváth Péter

Dr. Fülöp Tamás rektor elmondta, hogy több mint kétezer elsőéves hallgató kezdheti meg tanulmányait a 2024/25-ös akadémiai évben. A létszám annak mutatója, hogy egyre népszerűbb az egyetem a hallgatók körében, és mind nagyobb számban szerepelnek köztük külföldi hallgatók is. Jelentős előrelépést tettek meg a nemzetköziesítés terén, és hamarosan elkészülnek azok a most zajló beruházások is, melyek igazi egyetemi várossá teszik Kecskemétet – emelte ki a rektor, hozzátéve, hogy ehhez folyamatosan keresik  a partnerséget. Hangsúlyozta az erős gyökerekkel rendelkező svájci kapcsolatrendszert, ami megnyilvánul a kecskeméti svájci cégek jelenlétében, melyek duális partnerként is fontos szerepet játszanak az egyetem életében.

Neumann János Egyetem, Svájc, Kecskemét,
Jean-François Paroz, a Svájci Államszövetség magyarországi nagykövete, dr. Fülöp Tamás a Neumann János Egyetem rektora és Jasmina Opardija tudományos tanácsadó
Fotó: Horváth Péter

Mint fogalmazott, a nemzetköziesítés kiszélesítésével tovább szeretnék erősíteni partnerségüket Svájccal, illetve az ottani oktatási intézményekkel. A rektor elmondta, hogy jelenleg is fontos együttműködésben vannak a baseli egyetemmel egy cserediák programban, valamint a Neumann egyetemen a Hilti gyártmányú véső élettartamának növelésén dolgoznak anyagtudományi kutatás keretében.

A fejlődés és a jólét egyik motorja az innováció

Jean-François Paroz svájci nagykövet azt emelte ki, hogy a felsőoktatás hazánkban is láthatóan az ország fejlődését leginkább elősegítő terület, ami a Neumann egyetemen is érzékelhető. Svájcban több évszázados múltra tekint vissza az együttműködés az állam, az egyetemek és a vállalkozások között, s ez a tényező Svájc gazdasági sikerének egyik legfontosabb eleme. A nagykövet a svájci vállalatok szerepét hangsúlyozta Kecskemét életében, és emlékeztetett, hogy szerdán az egyetemen rendezik meg a Svájci–Magyar Üzleti Fórumot.

Arról is beszélt, hogy a fejlődés és a jólét egyik motorja az innováció, melyben fontos a svájci–magyar kooperációs program, aminek része a szakképzés is. Mint fogalmazott, a hétfői találkozás az együttműködés mérföldköve, miután nemcsak állami és vállalati, hanem személyes szinten is ápolhatják a kapcsolatot, egyben új együttműködések lehetősége is benne rejlik.

Fotó: Horváth Péter

Alulról építkeznek

Jasmina Opardija tudományos tanácsadó a svájci gazdasági helyzetről tartott előadást Svájci Titok címmel. A sajtótájékoztatón elmondta, hogy Svájc annak köszönheti gazdasági eredményességét, hogy az állam az alulról felfelé építkező kezdeményezést támogatja. Mint fogalmazott, meg kell adni az egyetemeknek, a kutatóknak és a privát szektornak azt a lehetőséget, hogy maguk határozzák meg, mire használják fel az állami pénzeket. Ennek érdekében nagyon nyitott az állam, nem felülről diktálják a programokat, hanem figyelik az alulról jövő igényeket és kezdeményezéseket, és meghagyják a szabadságot. Emellett fontos tényező, hogy az innovációra és kutatásra felhasznált pénz kétharmada a privát szektorból érkezik, és csak egyharmad az állami hozzájárulás: vagyis a cégeken belül zajlik az innováció nagy része, és az egyetemekkel együtt folyik a kutatás-fejlesztés.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában