Baja

2024.09.13. 17:07

Példás összefogással mentették meg Paloma cica életét

Példás összefogással mentették meg Paloma cica életét a napokban. Ennek apropóján szervezett találkozót szerdán Ralbovszki Valéria, a bajai Silver Lélekharang Alapítvány képviselője, hogy így mondjanak köszönetet a lelkes támogatóknak, állatszerető embereknek. A résztvevők egyúttal Palomát is megismerhették.

Márton Anna

A Paloma névre keresztelt cicát pár hete súlyosan bántalmazták. A cicát a bajai Macskaszív Alapítvány képviselőivel közösen mentették meg. 

Paloma, macska, állatmentő, alapítvány
Példás összefogással mentették meg Paloma cica életét 
Forrás: Beküldött fotó

– Kaptunk egy hívást, hogy van egy cica Vaskúton, nagyon rossz állapotban. Varga Melindával behoztuk, és láttuk, hogy nagy a baj. Szétrúgták az állkapcsát. Tudtuk, hogy orvosi kezelésre szorul, aminek nagyon magas díja van. Ekkor úgy döntöttem, hogy a közösségi oldalon meghirdetem a találkozót, bízva abban, hogy talán segít valaki. Nagyon sokan megmozdultak, szinte az ország minden részéről érkezett anyagi támogatás. Így meg tudtuk műttetni, sőt, az utókezelésre is maradt pénzünk – mondta hírportálunknak Ralbovszki Valéria önkéntes állatmentő. Az anyagi segítségen kívül cicalevest és pelenkát is kaptak.

Szilánkosra tört Paloma állkapcsa

Mint megtudtuk, sajnos a macska állkapcsát nem tudták megmenteni, mert szilánkosra tört.

– Valaki úgy rúgta meg, hogy volt valami a szájában. Megműtötték, de még akkor is veszélyes volt a fertőzések miatt, hogy túléli-e vagy sem. Szerencsére túlélte.

Paloma 24 órás ellátást igényelt a műtétet követően, ebben segített a Macskaszív Alapítvány is. Ralbovszki Valéria hangsúlyozta, a Silver Lélekharang Alapítványt is azért alapították, hogy segítsék egymás munkáját, hogy még több állatot tudjanak megmenteni.

Nagyon sokan segítettek

– Este úgy feküdtem le aludni, hogy felraktam a segélykérő posztot. Amikor reggel felkeltem, és láttam a közösségi oldalamon, hogy egyre többektől érkezik segítség, milyen sokan megmozdultak, teljesen elképedtem. Nem gondoltam, hogy ennyi jószívű, jóérzésű ember van a világon – mondta meghatódottan.

– Mivel olyan sokan megmozdultak, rengetegen segítettek, úgy gondoltam, hogy egy sütis, ismerkedős délutánt szervezünk – fogalmazott Ralbovszki Valéria.

Köszönetet mondtak a támogatóknak

– Mivel egy rettentően hálás, dorombolós cicáról van szó, úgy gondoltuk, hogy adunk egy lehetőséget, hogy aki szeretné, megismerheti. Ezért szerveztük a sütis délutánt, hogy találkozhassanak Palomával. Nem író-olvasó találkozó volt, de Paloma nagyon jól vette az akadályt, mert mindenkinek nagyon dorombolt, dagasztott, puszit osztott, nyakába ült az állatszerető vendégeknek – mesélte Valéria nevetve.

Paloma, macska, állatmentő, alapítvány
A képen: Sándor Boglárka, Kaposváriné Józsa Judit (Macskaszív Alapítvány), és Ralbovszki Valéria (Silver Lélekharang Egyesület)
Forrás: Beküldött fotó

Gazdit keresnek a cicának

– Kapott tőlünk egy pihepuha fehér plüss cicaágyat, és nagyon boldog volt. Paloma tüneményes kis macska, aki gazdit keres. Nincs vele probléma, de csak pépes dolgokat tud enni, mert rágni nem tud. Minden pépes cicaeledelt meg tud enni. Tökéletes, százszázalékos életet tud élni, és ez nagyon lényeges. Nincs megcsonkítva – tette hozzá. 

– Olyan gazdit keresünk Palomának, aki valóban állatszerető. Kizárólag benti tartásra. Paloma nagyon kedves, tehát aki örökbe fogadja, az jól fog járni vele nagyon – mondta Ralbovszki Valéria, a Silver Lélekharang Egyesület képviselője.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában