Kecskemét

2024.08.29. 11:11

A világ legjobb táncosaitól tanulhatott a TST három tagja – videóval

A kecskeméti TST Tánciskolában Váczi Niki több mint húsz éve oktatja táncolni a gyerekeket és fiatalokat. A fő csapásvonala a hiphop, house, break, popping. Magát is folyamatosan képzi, ennek legnagyobb ajándéka most érkezett el a számára. Részt vehetett Európa egyik legnagyobb táborában, ahol több ezren tanulhattak a világ legjobb táncosaitól. Két TST-s is vele tartott.

Sebestyén Hajnalka

Váczi Niki évek óta készült, hogy átérezze, megtapasztalja, milyen az, amikor több ezren egyszerre táncolnak, edzenek és tanulnak a legnagyobbaktól. 

TST tánciskola, tánc, tábor
Váczi Niki Molnár Lilla és Elek Gábor fantasztikusan érezte meg a profi tánctáborban
Fotó: TST tánciskola

Fair Play Camp – A legnagyobb tánctábor

Lengyelországban újra óriási érdeklődés mellett rendezték meg a Fair Play Camp-et, ahol idén ötven országból érkeztek táncszerető oktatók és táncosok. Magyarországról csak néhányan vettek részt rajta, de a kecskeméti TST-sek három fővel érkeztek. Váczi Niki, a TST vezetője, profi táncos. Jobbkeze, Elek Gábor táncos, edző és a break szakosztály vezetője. Harmadikként csatlakozott hozzájuk egyik kiváló tehetségük, a 14 éves Molnár Lilla, aki tavaly hiphop világbajnok bronzérmes lett szólóban, és tagja a többszörös győztes New Generation formációnak. Most pedig minden zsebpénzét rááldozta, csak hogy részese legyen ennek a csodának.

Legjobbak közt lenni és a legjobbaktól tanulni

– Még mindig a hatása alatt vagyunk annak a csodának, amit egy hét alatt átéltünk. A világ legjobb táncosaitól tanulhattunk! Fantasztikus hét volt, tele küzdelemmel, hihetetlen sok inspiráló órával és brutál mennyiségű tehetséges táncossal. A legjobbak közt lenni és a legjobbaktól tanulni leírhatatlan érzés és örök emlék marad nekünk! – mondta az elején Váczi Niki.

Feltöltődtek, inspirálódtak

A profi táncos elárulta: évek óta készültek a táborba, most jött el az ideje. Néhány éve született meg a kislánya, így várt vele, míg Noella nagyobb lesz. 

– Alig várjuk, hogy a megszerzett tudást továbbadhassuk a TST táncosoknak. Minden oktatónak hálával tartozunk, óriási energiával töltődtünk fel az órákon, az inspiráció kitart egész évben – tette hozzá.

Ott volt Chris Brown háttértáncosai is

Délelőtt és délután is volt 2-3 óra. Niki, Gábor és Lilla – saját érdeklődési körüknek megfelelő – más-más órákon vettek részt, de akadtak olyanok is, melyen mindhárman egyszerre táncoltak, edzettek. A tanárok a világ legprofibb tánctanárai voltak, köztük rengeteg amerikai és francia, akik e téren a legkiválóbbak. Ott volt többek között Chris Brown egyik háttértáncosa is, a lengyel Klaudia Antos, valamint Dexter Carr, a világ egyik legnagyobb Tiktok táncos sztár, több mint 600 ezer követője van. 

– Óriási erőnlétet kívántak meg az edzések. A telefonom lépésszámlálója naponta elérte a 18 ezret is – mesélte nevetve Váczi Niki, majd elárulta, mit tud tanulni egy profi táncos egy ilyen nagy kaliberű szakmai rendezvényen.

Szakmailag óriásit fejlődtek

– A lépések terén nem sok újat, hiszen azok száma véges. Sokkal inkább a zenehasználat terén léptem előre. Hihetetlen volt látni, hogy a profi tánctanárok hogyan élik meg a zenét, egy-egy szinte észrevehetetlen apró ütemre milyen mozdulatokat tesznek. Izgalmasak voltak a táncpárbajok is. Az egy hét alatt szakmailag óriásit fejlődtem, nagyot formálódott a látásmódom és rengeteg inspirációt kaptam. Nemcsak a koreográfiákhoz, hanem a fellépő ruhákhoz is. Mi magyarok több évvel le vagyunk maradva az amerikai divattrendekhez képest. Már tervezem magamban az újabb koreográfiákat, melyekkel ringbe szállunk újra a világbajnoki részvételért és győzelemért. Profik vagyunk, de haladni kell az új világtrendekkel. S ehhez most rengeteg energiát, töltetett kaptam én is, de Gábor és Lilla is. Évente általában 10-15 workshopon veszünk részt, itt egy hét alatt több mint ötvenet kaptunk – jegyezte meg, majd még egy érdekességet elárult.

Tükör nélkül és mezítláb

– A táborban arra is rámutattak a profik, hogy felejtsük el a tükröt. Ha nem látom magam a tükörben tánc közben, nem agyalok, nem gondolkozom azon, hogy nézek ki, hogyan mozdulok, egyszerűen átadom magam a flow érzésnek, beszippant a tánc. A másik érdekesség az volt, amikor cipő helyett zoknikban vagy mezítláb táncoltunk, hogy egyesüljünk a Földanyával. Mindkettőt kipróbáljuk majd a tanítványaimmal! – mondta.

Új helyre költöztek

A TST tánciskola a nyáron új helyre költözött, Kecskeméten, a Rákóczi út másik oldalára, a 22. szám alá. Így a TST táncosokat nemcsak új környezet, de sok újdonság is várja. Az új stúdió szeptember 6-án nyitja meg kapuit immár a 21. évaddal. 

Helvécián is fellépnek

Az első őszi fellépésük szeptember 7-én, Helvécián lesz a 30. Szüreti Napokon. A nagyközség különösen közel áll Váczi Niki szívéhez, hiszen egykoron ott alapította meg a TST-t, és Balogh Károly polgármester a kezdetektől támogatja a tánciskolát, sokat köszönhetnek neki.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában