Augusztus 20.

2024.08.21. 06:56

Megáldották az új kenyeret Kecskeméten az államalapítás ünnepén – galériával, videóval

Kecskemét önkormányzata és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Bács-Kiskun Vármegyei Szervezete az augusztus 20-a alkalmából rendezte meg a Szent István-napi, valamint a Magyarok Kenyere Ünnepe alkalmából tartott megemlékezést kedd este a kecskeméti Szent István téren. Az eseményen megáldották a Magyarok Kenyere Programban készült új kenyeret is.

Horváth Péter

Az államalapítás ünnepi megemlékezésen dr. Szabó Ildikó, a Petőfi Sándor Katolikus Általános Iskola és Óvoda igazgatója beszédében felidézte I. Szent István vélhető dilemmáját a keresztség felvételéről. Az igazgató kiemelte, hogy a források hiánya miatt nem tudjuk pontosan hogyan vélekedtek I. Szent Istvánról a korabeli magyarok. Nyilvánvalóan voltak támogatói, de sokan ellenezhették is politikáját. Ugyanakkor nyilvánvaló volt, hogy a nép, a nemzet, az ország  jövőjének zálogát a keresztség felvétele jelenti. 

Magyarok Kenyere, új kenyér, Szabó Ildikó és Göbölyös Károly
A kenyereket Szabó Ildikó és Göbölyös Károly szegte meg
Fotó: Bús Csaba

– A változás, a fejlődés nem jár érdeksérelem nélkül. Tudta ezt Vajk és utal erre a történelemkönyv. Nem örültek az újításoknak, a régi dicsőség elmúlásának, a kalandozásokhoz, Európa rettegésben tartásához szokott szabad magyarok. Sem rokon-, sem ellenszenv befolyása alá nem kerülhet az, aki mások vezetésére vállalkozott – mondta Szabó Ildikó. Az igazgató hozzátette: Istvánnak saját rokonaival is szembe kellett fordulnia, könyörtelenül és kíméletlenül leszámolni azzal, aki akadályozta céljait. Uralkodni, vezetni magányos műfaj, mert nem tűri a látszat megoldásokat. Hogyan lehet ezt méltósággal hordozni, szolgálattá nemesíteni? Isten segedelmével – válaszolta meg az igazgató Szabó Magda író szavaival. 

Göbölyös Károly, a NAK Bács-Kiskun Vármegyei Szervezete vidékfejlesztésért felelős alelnöke ismertette a Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program idei eredményeit. Az alelnök elmondta, hogy a Magyarok Kenyere Alapítvány, a NAK és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége idén 14. alkalommal indította útjára a karitatív kezdeményezést, ami a magyar gazdatársadalom önzetlen, segítő szándékú összefogása. Az egész éven átívelő program keretében Magyarország teljes területéről, és a Kárpát-medence magyarlakta településeiről ajánlanak fel búzát a gazdálkodók a rászoruló gyermekeket segítő szervezeteknek határon innen és túl. A gazdák learatott búzájuk egy részét minden évben gyűjtőpontokra viszik. Az adományokat megyénként, a külhoni területeken pedig régiónként gyűjtik össze, majd ünnepélyes keretek között szimbolikusan is összeöntik. Idén az anyaországi Somogyváron öntötték össze szimbolikusan a magyarországi és külhoni búzát. 

A felajánlott gabona sokezer árva gyermek betevő falatját jelenti.

Az alelnök kiemelte, hogy nagyon nehéz időszakot él meg a magyar agrárium, azonban minden nehézség ellenére idén is gyűlnek a búzafelajánlások és a pénzadományok. A tavalyi célt már elérték, és bíznak benne, hogy további adományokkal növelhetik ezt  a mennyiséget. Mint az alelnök fogalmazott, a program növekvő sikerét jelzi, hogy a magyarországi és határontúli magyar gazdák egyre több búzát adnak össze a nehézségek ellenére. A programot példaértékű nemzetegyesítő szolgálataiért a  Magyar Örökség díjjal is kitüntették. A gabona lisztté őrlése magyar malmokban történik, és a lisztet szeptember 20-án, a gyermekek világnapján jelképesen átadják a szervezők a rászoruló gyermekeknek – mondta Göbölyös Károly, kiemelve, hogy büszke a magyar gazdatársadalomra.

A köszöntőket követően dr. Finta József érseki helynök, plébános, Varga Nándor református elnöklelkész, Hajduch-Szmola Patrik evangélikus lelkész, Szabó Csenge unitárius lelkész és Feczák László görögkatolikus lelkész megáldotta a felajánlásokból készült új kenyeret. A kenyereket Szabó Ildikó és Göbölyös Károly szegte meg.

Ezt követően a kecskeméti önkormányzat és a városi szervezetek képviselői elhelyezték koszorúikat a Szent István-szobornál.

Az eseményen közreműködött a Kecskemét Táncegyüttes, a Kiskun Huszár és Hagyományőrző Egyesület. Verset mondott Laczkó András, a Petőfi Sándor Katolikus Általános Iskola tanulója.


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában