Program

2024.08.24. 17:44

Lajosmizsei Napok: traktorok lepték el az utcákat, főzőcsapatok versenyeztek – galériával, videóval

Hagyományosan minden évben augusztustól szeptemberig tart a Lajosmizsei Napok. A város életének szerves részét képező Lajosmizsei Napokat idén 31. alkalommal rendezték meg, melynek egyik főnapja szombaton volt, amikor az események valódi bősége várta a kilátogatókat főzőversennyel, koncertekkel és kilométer hosszan elnyúló oldtimer- és traktorfelvonulással.

Horváth Péter

Minden esztendőben kiemelt események számít a város életében a Lajosmizsei Napok programsorozat, mely egyebek mellett magában foglalja az augusztus 20-i megemlékezést, és ennek keretében a hónap végén nagyszámú programmal búcsúztatja a nyarat a település. Basky András polgármester kiemelte, hogy a rendezvény a 31 éve alatt Lajosmizse életének szerves részévé vált, amit nagyon várnak a lakosok. 

Lajosmizsei napok, falunap, traktor,
Traktorok lepték el az utcákat a Lajosmizsei Napokon
Fotó: Bús Csaba

Pénteken és szombaton megannyi szórakoztató eseményre várták a lakosságot a szervezők. Pénteken nagy sikerű szabadtéri mozivetítést tartottak, majd tűzzsonglőr show-t láthattak az érdeklődők. Szombaton már reggel mennyei illatok lengték be az Iskola-tó környékét, finom étkek rotyogtak a bográcsokban: több mint 20 nevező harmincnál is több étellel indult a lajosmizsei születésű országos séf emlékére rendezett, V. Benke Laci bácsi Emlékversenyen. Garaczi János, a zsűri elnöke elmondta, hogy a tájegységre jellemző, javarészt hagyományos, pörköltételekkel neveztek az indulók. Volt köztük marha, birka, csirke, babgulyás, de volt, aki nyúlpaprikással és vadas nyúllal nevezett. Káposztás ételt is többen főztek, köztük káposztát buktával, vagy cserépedényben készült töltött káposztát.  

Garaczi János elmondta, hogy néhány csapat két-háromféle étellel is nevezett. A zsűri értékelésében figyelembe vette az ízharmóniát, az alapanyagok megfelelő arányát, és a jó díszítést. Az ítészek szemében kritérium volt a hús megfelelő darabolása, és az, hogy az étel csontszilánkoktól mentes legyen. Meghatározó a paprika és a hagyma adagolása is Garaczi János szerint, hiszen a túlzásba vitt hagyma édes irányba tolja az ízvilágot. Persze nem mindegy az étel zsírossága sem, és külön öröm a zsűrinek, ha valami újdonságot kóstolhat – mondta el Garaczi János.

Második alkalommal volt pálinkamustra a fesztiválon, a pálinkabírálók a Városházán kóstolták a tételeket. Borsos Botond bíráló elmondta, hogy idén a tavalyinál kettővel több, 38 tétellel nevezett a 13 helyi pálinkafőző. Mivel idén jó volt a kajszitermés, sok barackpálinka érkezett be, de olyan különleges párlatok is szerepeltek, mint a füge, a málna és az eper.

A pálinkamustra zsűrije visszajelzést is adott a nedűkről, hiszen az elsődleges cél az volt, hogy a főzők tanuljanak a kóstolók ítéletéből. Borsos Botond elmondta, hogy lajosmizsei és felsőlajosi pálinkafőzők párlatai vannak olyan minőségűek, mint az országban máshol. A mustra eredménye szerint 6 kiváló, arany minősítésű termék, 8 hibátlan, ezüst minősítésű pálinka, 12 megfelelő minőségű, bronz minősítésű párlat szerepelt a benyújtott tételekben.

Különleges show-t kínált a nézőknek az erősemberek versenye az általános iskola udvarán. Délelőtt az amatőr, míg délután a profi erősemberek mérhették össze tudásukat. A profik közül nemcsak hazánkból, hanem Európa-szerte érkeztek erőművészek.

Az egyik legjobb hangulatú programelem valódi népünnepély volt: a Mizsei utcától kezdve kilométer hosszan vonult fel a számos oldtimer és a több tucat traktor. A traktorok közül nem egy kapott díszítést, de olyan is volt, ami buliutánfutót húzott maga után. A felvonuláson megannyi traktortípust láthatott a közönség, a Dutrától a Belaruson és MTZ-n keresztül a John Deere-ig és a Lamborghiniig.

A szombati napon végig színpadi produkciók és koncertek szórakoztatták a látogatókat, este pedig a tó feletti tűzijátékot csodálhatták meg az érdeklődők.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában