Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság

2024.08.29. 11:45

Sérülésből felépült madarakat engedtek szabadon Kecskemétnél – videóval

A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság összesen hat olyan állatot engedett szabadon a napokban, akiket korábban menteni és ápolni kellett. Az ápolásban a Kecskeméti Vadaskert működött közre.

Vizi Zalán

A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság a honlapján számolt be arról, hogy két erdei fülesbaglyot, egy gyöngybaglyot, valamint három egerészölyvet gyűrűztek meg, majd engedtek szabadon a napokban. A madarak korábban olyan sérülést szenvedtek, melyek miatt ápolni kellett őket. Ebben a Kecskeméti Vadaskert sietett a KNPI segítségére, majd a sikeres ápolást követően Kecskemét környékén szabadon is engedték az állatokat. 

knpi, egerészölyv, mentés
A kútba esett egerészölyv közvetlenül az elengedés előtt
Forrás: knp.hu

A madarak között volt az az egerészölyv is, akinek a mentéséről már mi is beszámoltunk. Az állat Bugacnál egy gémeskútba esett, de szerencsére nem a vízben, hanem egy faágon landolt. Életét a Bugaci Karikás Csárda és Ménes ménesvezetője, Besze Gábor mentette meg, aki egy kötél és egy létra segítségével lemászott a kút fenekére, miközben a csárda tulajdonosa, Ladányi-Kovács Zoltán és a Kiskunsági Nemzeti Park szakembere, Varga Péter biztosította őt.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában