Esemény

2024.08.25. 11:15

A barátság jegyében kerékpároztak Kiskunhalasról Szabadkára – galériával, videóval

Mintegy 250 résztvevővel rajtolt el szombat kora reggel a halasi Közösségek Háza elől a 13. Kiskunhalas-Szabadka Barátság Kerékpártúra. Az eseményre negyvennél is több településről érkeztek kerékpárosok.

Pozsgai Ákos

A szervező Halasi Városmenedzser Kft. és a Halasi Bringabarát Klub a rendezvénnyel a testvérvárosi kapcsolat erősítésén túl, a két város közösségeinek együttműködésének építését is célul tűzte ki a kerékpáros közlekedés népszerűsítése mellett. A két város több közös program megvalósításában is együttműködik, a mostani rendezvény a Kerékpárral Héthatáron Át program keretében valósult meg a 2028-as Los Angelesi Olimpiai Ötpróba részeként.

Kerékpártúra, Kiskunhalas, Szabadka
Mintegy 250 résztvevővel indult el a kerékpártúra Halasról
Fotó: Pozsgai Ákos

Szabadkáról is csatlakoztak a kerékpáros túrához

A kerékpáros mezőny rendőri felvezetéssel haladt végig az 53-as főúton a tompai határátkelő felé, közben a balotaszállási és a kisszállási benzinkútnál volt egy-egy pihenő, majd Tompára a központi parkba érkeztek be, ahol frissítővel, ásványvízzel és almával várták a túra résztvevőit. Itt csatlakozott hozzájuk a Szabadkáról érkezett mintegy harminc kerékpáros, majd a magyar és a szerb határátkelőnél való átléptetés után szerb rendőri felvezetéssel folytatták útjukat a tikkasztó melegben Szabadka irányába. A túra legidősebb résztvevője a 87 éves Pázsit István  volt, míg a legfiatalabb a tizenegy éves Ferencz Botond, aki édesapjával tandemkerékpáron teljesítette a távot.

A kerékpáros túra résztvevője volt a tiszakécskei Velocipéd világbajnok, Halápi Sándor, aki a különleges kétkerekűvel tette meg oda-vissza a Kiskunhalas-Szabadka közti távot.

Évtizedes a testvérvárosi kapcsolat

Az indulás után mintegy három órával később már Szabadka főterére gurult be a népes mezőny, az újabb rövid frissítő után a túra résztvevőit a szabadkai városháza dísztermében fogadta Góli Csilla, Szabadka alpolgármestere. A városi elöljáró köszöntőjében kitért arra is, hogy a két város önkormányzata egy közös, határon átnyúló pályázaton dolgozik, amely keretében a két város épített örökségeit próbálják megóvni. Szabadkán a városháza, Kiskunhalason pedig a művelődési központ megújulása van napirenden.

Fülöp Róbert, Kiskunhalas polgármestere, aki szintén biciklivel érkezett a kerékpáros mezőnnyel a vajdasági városba, a két település több évtizedre visszanyúló szoros barátságát, testvérvárosi kapcsolatát méltatta.

Bányai Gábor kormánybiztos, a kiskunhalasi választókerület egyéni országgyűlési képviselője is vállalta a hosszú és fárasztó kerékpározást, neki külön kihívást jelentett a Covidból való felépülés után teljesíteni az oda-vissza valamivel több mint kilencven kilométeres távot. A politikus a városházi fogdáson szólt a Budapest-Belgrád vasútépítés fontosságáról, az M9-es autópálya tervezett építéséről, amely alapvetően fogja érinteni a Szerbiába menő és onnan érkező nemzetközi tranzit forgalmat, a régiót érintő kerékpárutak fejlesztéséről, valamint említést tett a magyar-szerb kiváló együttműködésről.

A szabadkai városháza dísztermében Palásti Károly kiskunhalasi gimnáziumi tanár verset mondott, majd Bakos Árpád zenész és Kovács-Nemes Andris színész, énekes rövid előadását hallgatták meg a találkozó résztvevői.

A halasiak szabadkai vendéglátóik kíséretében Kudlik Zoltán tartományi képviselővel a városházáról átsétáltak a Szent Teréz Székesegyházhoz, ahol megnézték a patinás épületet és tájékoztató hallgattak meg a történetéről.

A kerékpárosok két óra után nem sokkal indultak vissza, a mezőny a határ szerb oldalán egy lovasfogadóban elfogyasztott ebéd után folytatta útját Magyarország felé, szombaton 18 óra után érkeztek be Kiskunhalas főterére, ahol a támogató cégek jóvoltából három kerékpárt sorsoltak ki a túra résztvevői között.

Az eseményt támogatta Kiskunhalas, Szabadka és Tompa önkormányzata, az Építési-és Közlekedési Minisztérium, valamint a Közlekedéstudományi Intézet.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában