Hagyományteremtés

2024.08.31. 19:45

Vendégszeretetből és finom ételekből nem volt hiány a móricgáti kacsafesztiválon – galériával

A hagyományteremtő eseményt szombaton második alkalommal rendezték meg faluban. A fesztivál keretében községi kitüntetést adtak át. A posztumusz Móricgát községért díjat a tavaly elhunyt polgármesternek, Csontos Máténak ítélte a képviselő-testület. Az elismerést felesége Csontosné Kis Hedvig vette át.

Vajda Piroska

A második Kacsafesztivál keretében főzőversenyet és pusztai futóversenyt is rendeztek. Mindkét megmérettetésen népes volt a mezőny.

Móricgát, kacsafesztivál, programok
Változatos ételek készültek a rendezvényen
Fotó: Vajda Piroska

A bográcsokban, főző és sütő edényekben változatos ételek készültek: halászlé, kakaspörkölt, kacsazúza pörkölt, lecsós libamáj, rántott kacsaszív, hentes tokány, rozmaringos kacsamell, de még plov, azaz ázsiai rizseshús is került a zsűri és a vendégek asztalára. Egy biztos, éhen nem maradt senki. 

Az ünnepi ebéd előtt Tóth Antal, polgármester köszöntötte a fesztivál vendégeit. Elmondta, a kacsanevelésnek Móricgáton sok éves múltja van. A kacsatartás és feldolgozás jelentős megélhetési forrás a település lakóinak. A faluban jelenleg hat vágóhíd működik, három őstermelői és három EU-s vágóhíd, melyek szinte egész Európába szállítják termékeiket. Éppen ezért tartjuk fontosnak, hogy az év legnagyobb rendezvényét ezen szárnyasok és a köré épült iparág ünneplésének szenteljük – hangsúlyozta a település vezetője. Hozzátette, ennek az iparágnak is vannak nehézségei. Egy évvel ezelőtt a madárinfulenza állította a csőd szélére az ágazatot, jelenleg pedig az Európa szerte fennálló túltermelés nehézségeivel küszködnek. A mai nap azonban az ünneplésről és a kikapcsolódásról szól.

Lezsák Sándor, országgyűlési képviselő köszöntőjében felidézte, milyen nehéz volt az 1990-es években az újrakezdés az önállóságukat visszanyert településeknek. Móricgát a kacsatenyésztésben találta meg a fejlődés lehetőségét, a település vízrajza ugyanis kedvezett a vízi szárnyasok tartásának. A tenyésztők munkáját azonban folyamatosan veszélyezteti a madárinfulenza, ami állandó bizonytalanságot szül. Most úgy tűnik, hogy rendben van minden, de azért a járványvédelmi minimumot be kell tartani ahhoz, hogy a tavaszi és az őszi madárvonulások baj nélkül történjenek – mondta a képviselő. 

Móricgát, kacsafesztivál, programok
Lezsák Sándor, országgyűlési képviselő
Fotó: Vajda Piroska

A honatya megemlékezett a falu legendás polgármesteréről is. Mint mondta, Csontos Máté olyan polgármester volt, akire valamennyien felnéztek. Olyan vezetője volt ennek a településnek, akinél a gazdatudat nem csak az ilyen eseményeken, hanem a mindennapos gondokban is jelen volt. 

Kiemelkedő tehetsége volt a kapcsolatteremtésben

Szűnni nem akaró vastaps követte a bejelentést, miszerint 2024-ben a Móricgát községért kitüntető emlékérmet, posztumusz Csontos Máté polgármesternek adományozta a képviselő-testület. 

A fesztiválon elhangzott: Csontos Máté 1957 február 18-án született gazdálkodó szülők első gyermekeként. Tanyán élte a gyermekéveit, így ennek a világnak a hangulatát, varázsát mindvégig szívében hordozta. Iskoláit Móricgáton, majd Kiskunfélegyházán végezte, ahol gépszerelő-géplakatos végzettséget szerzett. Ezt követően a móricgáti présüzemben kezdett dolgozni mint gépbeállító. Munkája mellett esti oktatás keretében érettségizett. Időközben megismerkedett feleségével, Kis Hedviggel, akivel 1979-ben házasságot közöttek. Két lányuk született, Hedvig és Zsuzsanna, akik négy unokával ajándékozták meg őket. 1979-1990 között a termelőszövetkezet présüzemében művezetőként dolgozott, majd 1990-től a Mofer Kft. ügyvezető igazgatója lett. 1993-ban Móricgát önállóvá válásakor a politika irányába is fordult, 1994-től alpolgármesterként, 1998-tól, egészen tavalyi haláláig Móricgát polgármesterként tevékenykedett. Munkája során kiemelkedő tehetsége volt a kapcsolatteremtésben, mindenkivel szót értett, legyen az kisgyermek vagy országgyűlési képviselő. A hozzá kéréssel fordulóknak mindig, bármilyen helyzetben segítséget nyújtott. Munkájának legnagyobb sikere a Móricgátot Jászszentlászlóval összekötő út felújítása volt. 2018-ban a 20 éves polgármesteri munkáját megköszönve Bács-Kiskun megyei önkormányzat Év polgármestere díjat adományozta számára. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában