Rendezvény

2024.08.21. 18:30

Két új díszpolgárt köszöntöttek a jakabszállási ünnepségen – galériával

Díjátadásokkal, kenyérszenteléssel és hangulatos kóruskoncerttel ünnepeltek kedden este az államalapítás évfordulója alkalmából a jakabszállási Jézus Szíve katolikus templomban. A rendezvényen a település két új díszpolgárát is ünnepelték.

Sebestyén Hajnalka

A kenyérszenteléssel összekötött ünnepi szentmisét Kaló Krisztián kanonok, C. Prépost tartotta meg. Szabó György Róbert polgármester köszöntőjében Szent Istvánt életútját méltatta, majd átadta a községi díjat. 

díszpolgár, Jakabszállás
Két díszpolgári címet is átadtak Jakabszálláson
Fotó: Jakabszállási önkormányzat

A díjátadók előtt Fodorné Ambrus Teréznek gratulált a polgármester, aki magas színvonalú szakmai munkájuk elismeréseként négy pályatársával együtt vehette át a Pedagógusok a kistelepülésekért díjat 2024-ben, melyet a Lakitelek Népfőiskola Alapítvány nevében Lezsák Sándor adott át.

Fodorné Ambrus Teréz nagy hangsúlyt fektet a gyermekek személyiségfejlődésére, fejlesztésére, minden gyermeket önmagához képest fejleszt. Gyógypedagógiai asszisztensi képesítésével két autista gyermekkel olyan szakértelemmel, odaadással, féltő szeretettel bánt, hogy nemcsak ők fejlődtek nap, mint nap, de a csoportba járó 30 gyerek is megtanulta elfogadni a különbözőséget, a másságot, segítették felkarolták őket. 

Tarjányiné Fazekas Tünde vehette át a Jakabszállás Községért kitüntető címet, aki 17 éve kezdte meg áldozatos munkáját az önkormányzati óvodában. Munkáját mindig elhivatottan, önállóan és kreatívan végezte. Munkája során nem csupán az óvoda falai között, hanem az egész közösség számára alkot. Dekoráció díszítik a település rendezvényeit, citerán játszik a Jakabi Kultúrműhelyben. 

A díszpolgári cím a közösségért végzett munkát méltatja

Az ünnepségen ketten részesültek abban a megtiszteltetésben, hogy példamutató és a községért tett munkájuk elismeréseként díszpolgári címmel tüntették ki. 

Dr. Lehóczki Irén címzetes főjegyző négy évtizeden át szolgálta Jakabszállás közösségét, kiemelkedő munkássága és jelentős közéleti tevékenysége révén. E nagyszerű életút és elkötelezett szolgálat elismeréseként a képviselő-testület méltónak találta arra, hogy díszpolgár legyen.

A másik díszpolgár Tánczos László lett, aki közéleti tevékenysége, hivatásában végzett munkája, a közösségért tett erőfeszítései és az általa elért szakmai sikerek elismeréseként kapta meg a rangos díjat. 1990-től rövid megszakításokkal a mai napig önkormányzati képviselőként is segíti a település fejlődését. Szívügyének tekintette és tekinti a lakosság széleskörű tájékoztatását, mezőgazdasággal kapcsolatban. 

A rendezvény második felében a Kecskeméti Fesztivál Kórus ünnepi műsorát és koncertjét hallgathatta meg a közönség. Vezényelt dr. Kiss Katalin.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában