Kecskemét

2024.08.30. 17:15

Aranydiplomát vehettek át a GAMF Kar ötven éve végzett hallgatói – galériával, videóval

A Neumann János Egyetem (NJE) GAMF Műszaki és Informatikai Kara idén ünnepli az 1974-ben végzett kecskeméti hallgatók diplomaátadásának 50. évfordulóját. Ebből az alkalomból rendezte meg az intézmény az aranydiploma-átadó ünnepi kari ülését a GAMF Kar épületében, ahol 55, öt évtizede végzett hajdani hallgató vette át aranydiplomáját.

Horváth Péter

Dr. Habil Fülöp Tamás rektor köszöntötte az aranydiplomájukat átvevő korábbi GAMF-hallgatókat. Kiemelte, hogy e napon hagyomány és jövő egyszerre van jelen köreikben, hiszen a GAMF idén ünnepli alapításának 60. évfordulóját. Ez idő alatt egyetemmé válásával, folyamatos gyarapodásával, fejlődésével elismerést váltott ki a magyar felsőoktatásban, vállalati partnerek és a munkaerőpiac szereplőinek körében. 

Neumann János Egyetem, aranydiploma, GAMF
A Neumann János Egyetem GAMF Kara idén ünnepli az 1974-ben végzett kecskeméti hallgatók diplomaátadásának 50. évfordulóját
Fotó: Bús Csaba

Idén 1600 hallgató kezdi el tanulmányait az egyetemen, köztük mintegy ezren a GAMF Karon – ez a jövő, a folytatás – hangsúlyozta a rektor, és kiemelte, hogy a jelenlévők is hozzájárultak az intézmény mai ismertségéhez és elismertségéhez. A rektor kiemelte, hogy a GAMF-on az oktatóktól nemcsak szakmai tudást, de értéket is kaphattak, amit tovább vihettek pályafutásuk alatt az elmúlt 50 évben. – Pályájukkal, életútjukkal példaképek is a jelenlegi hallgatóink számára, és büszkék lehetnek arra, hogy részesei voltak, és részesei mai is az egyetem közösségének – mondta a rektor, és köszönetet mondott azért, amit az intézményért, a gazdaság és a társadalom fejlődéséért tettek az elmúlt évtizedekben.

Dr. Kovács Lóránt, a GAMF Kar dékánja köszöntőjében kifejtette: az életünk egyik legnagyobb eseménye a diplománk átvétele, hiszen az egy beavatási esemény. Azt jelzi, hogy tudásban és emberségben egy más kategóriába és elvárásrendszerbe kerülünk. A dékán azt is hangsúlyozta, hogy az elődök, köztük az ünnepeltek és a tanáraik hittek abban, hogy szükség van Kecskeméten mérnökképzésre, és noha nagyon nehéz körülmények között, de sikerült ezt megteremteni. Ezt követően Kovács Lóránt végigtekintett az egyetem és a kar történetén, bemutatva az aranydiplomásoknak az elmúlt évtizedek fejlődését.

Az egyetemi vezetők köszöntője után Molnár János öregdiák üdvözölte volt társait. A beszéd után az ünnepeltek átvehették díszoklevelüket, és több hajdani tanárt is köszöntött a rektor és a dékán.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában